Idén utoljára lép pályára a PMFC, győzelem esetén a dobogón telelhetnek
2016. december 03. szombat 10:03

Aki szeretné még 2016-ban tétmérkőzésen látni a PMFC csapatát, azt tanácsoljuk, semmiképpen se maradjon otthon szombat délután. A Dunaharaszti ellen zárul az év.
Sorozatban négy meccset nyertek meg a pécsiek, naná, hogy szombaton is győzni akarnak! Persze, ehhez minden bizonnyal a vendég Dunaharasztinak is lesz egy-két szava, de a papírforma alapján a piros-feketék az esélyesek: a Pest megyeiek az NB III. Közép csoportjának tizenharmadik helyén állnak, a pécsiek a negyedikek.
Azért is számíthatunk a hazai győzelemre a szombaton 13 órakor kezdődő találkozón, mert a Dunaharaszti idegenben nem számít túl acélosnak, nyolc mérkőzésükből mindössze kettőn tudtak győzni.
A PMFC-nél erős motivációt jelent, hogy a három pont begyűjtése esetén akár a dobogó harmadik fokán is telelhetnek, ám ehhez az kell, hogy a második helyen lévő Budafok hazai környezetben legyőzze a harmadik Dunaújvárost.
A pécsi mérkőzésről a lefújást követően beszámolót olvashatnak hírportálunkon.
EQM - Fotó: pmfc.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...

