Korosztálya második legjobbja lett a pécsi westernlovas, Dörnyei Regina az Eb-n
2016. november 29. kedd 11:42

Olaszországban rendezték a napokban a westernlovasok felnőtt és ifjúsági Európa-bajnokságát, ahol a pécsi Dörnyei Regina a felnőttek között nyílt kategóriában ötödik helyezett, korosztályában pedig ezüstérmes lett.
A tizenhét éves lovas kedvenc számában versenyzett, az úgynevezett barrel kategóriában, melynek lényege, hogy a pályán elhelyezett három hordót meghatározott sorrendben, minél kevesebb idő alatt kell kikerülni.
Dörnyei Regina a Pécsi Újság.hu-nak mesélt az előkészületekről és magáról a versenyről is.
- A felkészülés a versenyre igazából egész évben zajlott. Többször edzettünk és versenyeztünk is Olaszországban, hogy lássuk, min kell még dolgoznunk, melyben nagy segítségünkre volt egy olasz trének, Matteo Bergamini. A verseny előtt lószállító kamionnal utaztunk hozzá és néhány napot együtt edzettünk, majd olasz és magyar versenyzőkkel mentünk a verseny helyszínére, Veronába.
A magyar különítmény tagjai lakókocsiban aludtak, amikor pedig nem versenyeztek, bemutatókat néztek a helyszínen. Erre meg is volt a lehetőségük, hiszen az egyik legnagyobb lovas eseményként tartják számon a 118 éves rendezvényt Európában.
- Verseny előtt átlagosan húsz perc van bemelegíteni, de én általában kevesebbet szoktam, mert a lovam nagyon pörög, és könnyen kifárasztja magát. Az első versenynapon az első kvalifikációs forduló volt a nyílt kategória döntőjére. Itt futottam a legjobb időmet (15.7), ami a nyolcadik helyre volt elég. Második nap szintén kvalifikáció volt, ott 16.0-t mentünk. Harmadik nap volt a döntő, ahol 16.1-t futottam, így ötödik lettem a második divízióban. Az utolsó napon rendezték az ifjúsági kategóriát, ahol 15.8-as idővel ezüstérmet szereztem.
A verseny után a magyar és olasz csapat jó kapcsolatának köszönhetően együtt ünnepelt, majd ismét kezdődhet a kőkemény munka, hiszen Regina nem titkolt célja a jövőben a bajnoki cím megszerzése.
Képünkön: (archív) Dörnyei Regina a 2015-ös országos bajnokságon
Erdélyi Bianka - Fotó: Stier Adrienn
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százharminc éves a Pécsi Nemzeti...
- Fura kórban, munkamániában szenved a...
- Az év madaráról hallhatunk érdekes...
- Még tíz napig tart a fokozott...
- Péterffy Attila, Pécs balliberális...
- Még hetekig pótlóbuszozhatunk a pécsi...
- Szeptemberben is olcsóbban...
- Durván drágul a parkolás Pécsett, a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Hat hét alatt kézbesítik a nemzeti...