Képben van egy befektető a PMFC-nél: hosszabb távon is megoldódhatnak a klub gondjai
Előrehaladott tárgyalások zajlanak a város, a PMFC és egy befektető között, értesült a Pécsi Újság.hu. Konkrét, aláírt szerződés ugyan még nincs, azonban a megbeszélések információink szerint hamarosan, akár még ebben a hónapban lezárulhatnak. 2015-ben hosszas huzavona után egyezett meg a PMFC akkori tulajdonosa, Matyi Dezső, és a pécsi önkormányzat a klub eladásáról. A város háromszázmillió forintért és egy telekért vásárolta meg az egyesületet, s a hozzá kapcsolódó jogokat. A megyebajnokságba visszasorolt klub irányítását ezzel a Vári Attila olimpiai bajnok által vezetett...
Remekül teljesítettek az ANK úszói hétvégén
Komoly sikerek születtek az egyik legnagyobb korosztályos úszóversenyen a hétvégén. Örömmel vennénk ha ez a hír megjelenne az oldalukon. Harmincnyolcadik alkalommal rendezték meg az igen komoly ranggal bíró Arany Üst Nemzetközi Korosztályos Úszóversenyt Dunaújvárosban.A verseny komolyságát mutatja, hogy az EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) összes korosztályos magyar válogatottja rajtkőre lépett. 58 egyesület közel 500 sportolója vett részt a 4 napos megmérettetésen ahol komoly pécsi sikerek is születtek.Péter Virág az ANK Úszóklub 13 éves sportolója 100 méter mellen...
Fontos mérkőzés vár a Kozármislenyre vasárnap
Április 23-án, vasárnap délután öt órakor fogadja az NB II-es HR-Rent Kozármisleny labdarúgócsapata a Cegléd gárdáját a Merkantil Bank Liga 31. fordulójában. Az elmúlt hetekben körvonalazódott, hogy mely együttesek veszélyeztetettek a kiesés szempontjából. Az utolsó helyezett SZEOL tetemes hátrányban van (15 pont), így nagy valószínűséggel neki már nincs esélye megragadni a második vonalban. Az utolsó előtti Cigánd hátránya is elég jelentős (10 pont), igaz nekik még van valamennyi esélyük. A harmadik kieső helyért jelenleg négy csapat "versenyez", a Cegléd, a Budaörs, a...
Híres versenyzők...
Két aktív Forma-1-es pilóta, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas is részt vesz az ötödik Nagy Futamon, amelyet május 1-jén...
Foci BL: Kassai dirigál a...
Kassai Viktor vezeti a címvédő Real Madrid és a Bayern München negyeddöntős párharcának visszavágóját kedden a labdarúgó...
Sziporkázott a magyar...
A magyar válogatott Nikolics Nemanja két gólt szerzett a Chicago Fire csapatában az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS)...
Hátrányból állt fel a PMFC,...
Keményen megharcolt a Pécsi MFC a Szekszárdon begyűjtött három bajnoki pontért. A tolnaiak már a mérkőzés elején vezetést...
Magabiztosan nyert a...
A PEAC-Pécs pályaválasztóként biztosan nyert a Vasas Akadémia ellen a női kosárlabda NB I 5-8. helyért zajló párharcának...
Idegenben vághat vissza...
Az öt meccse veretlen, jelenleg 54 ponttal a harmadik helyen álló PMFC a tizenhéttel kevesebb egységgel rendelkező, a tabella...
Meghívót kapott a válogatottba egy pécsi focista
Varga Tamás is az U18-as labdarúgó válogatottal készülhet. Márton Gábor szerint egy becsületes fiatalról van szó, aki zokszó nélkül végzi el a munkát. A 17 éves balhátvéd kényszerűségből, egy sérülés miatt kapott lehetőséget a harmadosztályban, ám azóta már 15 meccs van a háta mögött, és úgy tűnik, nem is akar lemondani jól kiérdemelt pozíciójáról - olvasható a pmfc.hu-n. Varga Tamásra (képünkön) háromnapos edzőtábor vár Telkiben április 17-től, ahol a szövetségi edzőknek bizonyíthatja, a továbbiakban érdemes vele számolni. Márton Gábor úgy véli, futballistája megérdemelte a...
Foci NB I.: gyengélkedők rangadója lesz a Fradi-Vasas
A Ferencváros és a Vasas sem várja jó formában a két csapat szombati rangadóját, amelyet az OTP Bank Liga 27. fordulójának zárómérkőzéseként rendeznek. A korábban listavezető angyalföldiek az előző öt bajnoki meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, négyet elveszítettek, a címvédő zöld-fehérek pedig az utóbbi három fordulóban csupán egy pontot szereztek. A Vasasból ezúttal is hiányzik majd az eltiltott védő, Hangya Szilveszter.A két csapat közös történelme 1916. szeptember 17-én kezdődött, amikor 0-0-t játszottak egymással. Később még 39 döntetlen, 83 FTC-győzelem és 43...
Az olimpiáért is tekerhetnek a kerékpárosok
Világbajnoki és olimpiai kvalifikációs pontokat is szerezhetnek az indulók a V4 kerékpárversenyen, amelynek magyar szakaszát jövő szombaton rendezik.Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sándor Benedek, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, a viadal az év egyik kiemelt rendezvénye lesz. "A kerékpársport az egyetlen sportág, amely egyben közlekedési forma, technikai sport, szabadidősport, egyéni és csapatsport is". Kifejtette, a nemzetközi szövetség naptárában szereplő, 1.2-es kiemelésű viadal fontos, hiszen a versenyzők a vb-re és az olimpiára...
Foci: a győzelembe...
Ismét hétközi forduló kerül sor a Merkantil Bank Ligában, ezúttal szerdán fél ötkor hazai közönség előtt lép pályára a HR-Rent...
Hét érmet nyertek a magyar...
Hét érmet, köztük - Bácsi Péter és Kiss Balázs révén - két aranyat szereztek a magyar birkózók a bulgáriai Ruszéban rendezett...
Csodás szezonkezdet:...
Kettős győzelmet aratott a Honda a marokkói főfutamon. A himesházai versenyző, Michelisz Norbert második a vb-pontversenyben...
Harmadik helyről kezdi az...
Michelisz Norbert a harmadik helyen zárt a marokkói időmérőedzésen, így a vasárnapi első futamon a nyolcadik, a második...
A második félidőben...
Az első játékrészben még megúszták kapott gól nélkül a vendégek, a második félidőben azonban hármat is beszedtek a gyulaiak. A...
Dráma Felvidéken: az utolsó...
A DAC hosszabbításban esett góllal 1-0-ra legyőzte a vendég Slovan Bratislavát a szlovák labdarúgó-bajnokság szombati...
Egy vérből valók vagyunk: DAC-Slovan az M4-en
Sporttörténeti pillanat következik: az M4Sport szombaton 15:30-tól élőben sugározza a szlovák labdarúgó-bajnokság legpikánsabb, a magyarok számára legfontosabb mérkőzését, a DAC-Slovan Bratislava derbit. A Felvidéken legjobban várt mérkőzés mindig óriási csatát hoz, s messze nemcsak a fociról szól. A Dunaszerdahelyt irányító László Csaba, a Nemzeti Sportnak arról beszélt, hogy nem lesz könnyű a győzelem, "mert ellenfelünk rendkívül veszélyes a kapu előtt, Priskin Tamás kitűnő formában játszik".Nem hiába az aggodalom, a pozsonyiak magyar válogatott...
A szorongatott helyzetben lévő Gyulát fogadja szombaton délután a PMFC
A kiesés elől menekülő Várfürdő-Gyulai Termál FC látogat szombaton a Stadion utcába. A 16:30-kor kezdődő találkozón a piros-feketék lesznek az esélyesek, de ellenfelüknek nagyon nagy szüksége van minden pontra, ezért biztosan nem adják meg könnyen magukat. A pécsiek a tabella harmadik helyéről várják a 26. fordulót, 51 ponttal a zsebben. Legutóbbi öt mérkőzésükön három győzelem mellett egy döntetlent értek el, egy vereség mellett. A 13. helyen tanyázó gyulaiaknak 28 pontjuk van, utolsó 5 bajnokijukon 1 győzelem mellett 2 döntetlen és 2 vereség a mérlegük. A PMFC...
Tornaelemet neveztek el Babos Ádámról
Tornaelemet nevezett el Babos Ádámról a sportág nemzetközi szövetsége (FIG).A FIG honlapjának beszámolója szerint a férfi szakág technikai bizottsága nyolc új elemet iktatott a kódgyűjteménybe, köztük van az FTC-Ybl Tervező tornászának korláton bemutatott mozgássora, amely mostantól hivatalosan is a Babos nevet viseli. Babos Ádám tavaly, a szombathelyi világkupán mutatta be ezt a C-értékű elemet, amelyet kézenállásból indított terpeszugrással kezd, majd ebből fellendül bicskatartáson keresztül kézenállásba. A magyarok közül korábban Magyar Zoltánról, Sivadó Jánosról, Kovács...
A rovat további témái
- Születésnapos csatárára emlékezik a PMFC
- Hosszú idő után ismét van magyar a FIFA tanácsában
- Majd' harmincezer futóra számítanak a Vivicittán
- Foci: izgalmas visszavágók következnek a Magyar Kupában
- Csak döntetlenre futotta a PMFC erejéből a szomszédvárak rangadóján
- Nem lesz könnyű dolga a PMFC csapatának
« Előző
1647 | 1674 | 1701 | 1728 | 1755 | 1782 | 1809 | 1836 | 1863 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

