Harmadik helyen a brit Munkáspárt
A konzervatív The Sunday Times számára készült országos felmérés a Konzervatív Pártnak 35 százalékos, az eddigi örök harmadik Liberális Demokratáknak 28 százalékos, a Labournek 27 százalékos szavazatarányt mutatott ki. A The Independent on Sunday által közölt közvélemény-kutatás szerint a konzervatívok 33, a liberálisok 31 százalékon állnak, a Munkáspárt tábora e felmérés alapján is 27 százalékos.Archív képünkön: Gordon BROWN brit munkáspárti miniszterelnök (középen) kezet fog Nick CLEGG-gel, a brit Liberális Demokrata Párt vezetőjével (balról) David CAMERON, a Konzervatív Párt...
Vörös haja miatt nem dolgozhatott egy amerikai rendőrnő
A philadelphiai nő előbb színes vitába keveredett felettesével, aki lilának látta a haj színét, márpedig a helyi szabályzat nem enged nem természetes színű hajzatot: lilát, kéket, zöldet. A rendőrnő váltig állította, hogy a haja nem lila, hanem vörös, nevezetesen karmazsinvörös, ez áll a hajfesték dobozán, és nem volt hajlandó kimosni, vagy más színre átfesteni. Ezek után küldte el a munkából parancsnoka. A rendőrnő jogi eljárást indított hátrányos megkülönböztetés címén felettese ellen.Kutatók szerint a vörösbor védi az agyat
A vörösborban egész sor bioaktív anyag található, amelyek közül az utóbbi években a rezveratrol lett a legismertebb. Vizsgálatok igazolták, hogy ez a polifenol mind a rosszindulatú daganatok előfordulását, mind a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát jelentősen csökkenti.Sylvain Doré vezetésével a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem munkatársai egereken kísérleteztek. Az egészséges állatok egyetlen alkalommal, mérsékelt adagban kaptak rezveratrolt, majd a vizsgálók két óra múlva az erek elzárásával agyi katasztrófát idéztek elő. Azt találták, hogy azok az egerek, amelyek...Kollégái aggódnak Liptai...
Liptai Claudia továbbra is szabadságon van, a helyére Tatár Csilla és Demcsák Zsuzsa ugrik be a héten - mondta el Koltay Tamás...
Több ezren tüntetnek...
A Viktor Janukovics és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által szerdán Harkivban aláírt megállapodás értelmében Oroszország tíz évre mintegy 30 százalékkal csökkenti az Ukrajnának szállított...Dél-Korea nem tervez...
"Ahogy az incidens vizsgálatát is a nemzetközi közösséggel együttműködve végezzük, a szükséges lépéseket is a nemzetközi közösséggel együtt próbáljuk majd megtenni, amikor az...Polanskinak meg kell...
Akkor a bíróság a beadványt elutasítva úgy rendelkezett, hogy a 76 éves rendezőnek személyesen meg kell jelennie az ellene több mint három évtizede folyó eljárás lefolytatására, ami...Horváth Éva vezetheti a...
A Blikk információi szerint ugyanis a tegnap délutáni nagy műsorvezető-castingon az RTL Klubból nemrég egyik napról a másikra...
Nyáron választanak új...
A választási rend szerint a központi választási bizottságot (PKW) április 26-ig kell tájékoztatni az egyes jelölteket támogató...
Fokozatosan feloldják a légtér zárlatát
A koppenhágai repülőtér is működni fog. Az említett vonaltól északra csak 6000 méteres magasság felett szabad repülni - tette hozzá a Naviair. Norvégia szerda reggel 8 óráig meghosszabbította teljes légtere nyitva tartását - jelentette be az illetékes hazai hatóság. Németországban néhány órával meghosszabbították a légtér eredetileg szerda reggel 8 óráig elrendelt zárlatát - jelentette be a langeni repülésbiztonsági hatóság szóvivője.A hivatal képviselője a zárlat kiterjesztésével kapcsolatban szerda reggel pontos időpontot nem közölt. A szóvivő kijelentette: nagy eséllyel az esti...Magyarország tizedik a kiberbűnözők toplistáján
A Magyarországról származó netes támadások egy év alatt megkétszereződtek, miközben a listavezető továbbra is Németország, Nagy-Britannia és Oroszország. A kártékony szoftverek miatt zombivá vált számítógépek 4 százalékával a bot-fertőzött PC-k listáján Magyarország a kilencedik helyre került.Az adathalász weboldalakat tekintve 5 százalékos aránnyal Magyarország szintén a 9. helyen szerepel, miközben 2008-ban még csak 1 százalék volt a személyes, elsősorban a bankkártya adatok és a jelszavak megszerzését célzó tevékenységek aránya.Az adathalász támadások 74 százalékával 2009-ben...A WHO szerint most már nem veszélyes a hamufelhő
A vulkán múlt heti kitörésekor a WHO még arra figyelmeztette az európai lakosságot, hogy aki teheti ne menjen ki a szabadba, mert a szennyezés belélegzése egészségi kockázatokkal járhat. Több szakértő kétségbe vonta a figyelmeztetés indokoltságát.Dora most úgy vélte, a szennyezés a légkör magasabb részében felhígul, ezért nem rejt veszélyt. Tegnap ezt mondták az EU illetékesei, megjegyezve, hogy a hamu öt kilométernél magasabban található a levegőben, egyelőre nem tartanak veszélyes mértékű szennyezéstől.Szabó Zsófi a legszebb...
- Úristen, de durva! - sikoltott fel a 22 éves színésznő, amikor meghallotta az örömhírt. - Egyáltalán nem számítottam erre az...
34 ezer Lexus terepjárót...
A japán autógyár éppen egy héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy leállítja a Lexus GX 460 terepjárók forgalmazását az Egyesült Államokban, miután egy befolyásos amerikai...Ismét erősödik a vulkán...
Az ettől keletre eső légtér kedden 9.30 óráig biztosan nyitott lesz - közölte Fehér Imre, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. szóvivője kedden reggel. Jelenleg Ferihegyen...Mónika-show: Havas örül,...
Havas Henrik sosem csinált titkot abból, hogy nem szimpatizál Erdélyi Mónikával. Korábban arról beszélt videóblogjában, hogy...
A légitársaságoknak elege van
Már a déli országok között is van, amely elrendelte a repülési tilalmat: Bulgária, Horvátország közöttük van. Aki utazni...
Kiderült, ki volt a...
Az állítólagos barát, aki az öngyilkos fiamra rátalált, nem engedte válaszolni azt a szegény lányt a kérdéseimre. Arról...
Jó reggelt, Földlakó! - az utolsó harminc oldal
– Nagyon termékeny, gondos szerző volt – meséli szerkesztője –, rengeteg versrészeltet használt, de előszeretettel idézett a nagy kedvenctől, Thomas Manntól vagy a Bibliából is. Minden érdekelte, mindennek utánajárt, de legfőképp az emberek érdekelték.Vallástörténettel foglalkozó írásai az Égre néző ember sorozatban jelentek meg (gyűjteményes kötetben A széthasadt kárpit címmel adták ki), de foglalkozott a nagy vallásalapítókkal (Ábrahámmal, Mózessel, Buddhával, Mohameddel) is, az Ó- és Újszövetségről szóló műve pedig Írás címmel került a...
Paudits bánja, hogy színész lett
Paudits Béla elárulta, hogy a fiataloknak nagyon nehéz dolguk van, hiszen irtózatos tempóban, mondhatni futószalagon kell szállítaniuk a tehetségüket, éppen ezért sokan bődületesen sokat dolgoznak, vagy feladják."Nagyon-nagyon sok a tehetség, aki egyszerűen eltűnik, mivel a pálya túltelített. Régen egy filmszinkron két hét alatt készült el, ma két nap alatt fel kell nyomni. Én már nem tudom ezt a tempót produkálni, ezt csak a fiatalok tudják!" - kesergett a tabutv.hu riporterének Paudits Béla a Frizbi Hajdú Péterrel felvételén.Szerinte valaki vagy részt vesz a nagyon...
Megbénult Észak- és Nyugat- Európa légi közlekedése
Nagy-Britanniában helyi idő szerint 18 óráig egyetlen gép sem szállhat sem fel, sem le. 2001. szeptember 11. óta most függesztették fel először a légi forgalmat a szigetországban. A hamufelhő Franciaországot is elérte, Párizsból éjfélig egyetlen polgári gép sem szállhat fel. A Malév is törölte nyolc esti járatát; nem indulnak el a csütörtök esti amszterdami, dublini, göteborgi gépek, illetve a Helsinkibe, Koppenhágába, Stockholmba közlekedők, valamint a késő délutáni-esti londoniak.A Malév törölt járatainak utasai átfoglalhatják jegyüket egy későbbi járatra, vagy visszakérhetik...
« Előző
4860 | 4887 | 4914 | 4941 | 4968 | 4995 | 5022 | 5049 | 5076 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Pécsen is elindul a súlyos beteg...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Két autó ütközött Pécs határában, az...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Most az egyszer fotózhatunk az...
- Így zajlik az élet a Csontváry...

