Ismét erősödik a vulkán hamukibocsátása
2010. április 20. kedd 09:10
Az ettől keletre eső légtér kedden 9.30 óráig biztosan nyitott lesz - közölte Fehér Imre, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. szóvivője kedden reggel. Jelenleg Ferihegyen szabad a forgalom, de a járatok csak akkor tudnak közlekedni, ha a célállomás fogadni tudja azokat.
Az ellenőrzött légtérben - háromezer és hatezer méter között - szabad a repülés, és a lezárt légtérrész, 7500 méter felett nyitott az átrepülő forgalom számára.
A NATS közleménye szerint a skót légteret meg lehet nyitni kedd reggel, de az észak-írországi sorsa bizonytalan. Anglia egyes részein kedd kora délután megnyílhat a légtér, de lehet, hogy éppen a legforgalmasabb területen, London felett nem. A helyzet az éjszaka még változhat - tette hozzá a NATS.
Noha a német országos repülésbiztonsági hatóság kora délután 14 óráig hosszabbította meg a légtérzárlatot, több légitársaság - mindenekelőtt a Lufthansa és az Air Berlin - újraindította és indítja járatait. Az előbbi a tengerentúlról, az utóbbi inkább Európából igyekszik hazahozni a külföldön rekedt németeket, az Air Berlin ugyanakkor néhány belföldi járatot is elindított.
Ezzel együtt a repülőtereken teljes a bizonytalanság és a káosz, és az utasokat az illetékesek sorozatosan arra szólították fel: mindenképp érdeklődjenek, mielőtt elindulnak a repülőtérre. A hatóságok szerint egyáltalán nem kizárt a zárlat további, 14 óra utáni meghosszabbítása.
Norvégia kedd reggel ismét lezárta légtere egy részét - közölték az észak európai ország hatóságai. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy az izlandi vulkánkitörés nyomán keletkezett hamufelhő miatt egyelőre nem biztonságos a repülés Norvégia délnyugati légterében. Norvégiában vasárnap este óta majdnem teljesen nyitva volt a légtér, és a fő repülőterek működtek.
Az Air France francia légitársaság keddtől fokozatosan elkezdi újraindítani járatait, miután az európai uniós hatóságok beleegyeztek abba, hogy enyhítsenek a vulkáni hamu miatt szükségessé vált légi forgalmi korlátozásokon.
A légitársaság keddtől normális rendben indítja hosszú távú járatait a fővárosból, és belföldi járatainak nagy része is elindul már. Az Air France az Orly és a Roissy-Charles de Gaulle légikikötőből indítja gépeit. A Roissyn kedd délelőtt még csak az induló járatok közlekednek majd normális rendben, déltől azonban már az európai úti célokra indulók is.
Finnország ezzel szemben kénytelen volt meghosszabbítani a légtér zárlatát legalább kedd 18 óráig - közölte a Finavia légiforgalmi hatóság. Hétfőn néhány óráig volt szabad a finn légtér.
A svájci légteret kedd reggel 8 órakor nyitják meg az ország légiforgalmi hatóságának bejelentése szerint, amely hozzáteszi, hogy bár vannak még hamufelhők Svájc felett, koncentrációjuk sokkal kisebb, mint korábban. Ezenkívül az elvégzett próbarepülések eredménye is lehetővé teszi a forgalom fokozatos újraindítását - tették hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...