Különleges égi jelenség tanúi lehetünk kedden
Március 11-én közelségbe kerül egymással a Vénusz és a Merkúr sarlója, a bolygóegyüttállás szabad szemmel is megfigyelhető lesz. Ebből az alkalomból a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali bolygóészleléssel várja a látogatókat. A Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye szerint a Vénusz megkezdte gyors közeledését a Nap felé, két héten belül eltűnik az esti égboltról. Most azonban gyönyörű, kecses sarló formáját mutatja a távcsőben, és március 11-én együtt áll a szintén sarló fázisba kerülő Merkúrral.A különleges égi jelenség a nyugati horizonton lesz...
Továbbra is kórházban ápolják Ferenc pápát
Ferenc pápa állapota továbbra is stabil - közölte a Vatikán péntek este. Az egyházfő klinikai kórképe még mindig összetett, és az orvosok továbbra sem bocsátkoznak találgatásokba az egészségi állapota alakulását illetően. Ferenc pápa pihenéssel, imával és a kezelések folytatásával töltötte a napját. Folytatta a közel egy hete végzett légzési fizioterápiát.Péntek délelőtt mintegy húsz percet töltött a kórházi szobájához tartozó kápolnában, és dolgozott is. Nap közben orron át kapott magas áramlású oxigénpótlást, éjszaka pedig nem invazív gépi lélegeztetéssel segítik -...
A kórházból üzent a híveknek Ferenc pápa
Vatikáni források újabb információkat közöltek Ferenc pápa állapotáról, amelyek némi bizakodásra adhatnak okot. Ezzel együtt a Szentszék megosztott egy üzenetet is, amelyet maga az egyházfő írt a kórházból. A Szentszék legutóbb vasárnap reggel osztott meg egy rövid közlemény Ferenc pápa állapotáról, a részletekről itt írtunk. Ezt megelőzően viszont arról írtak szombat este, hogy az egyházfő továbbra is kritikus állapotban van, és hogy többek közt mesterséges oxigénellátásra is szüksége volt. Most a Sky News számolt be a legfrissebb fejleményekről, vatikáni...
Ferenc pápa felkelt és ülve...
Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét - jelentette a...
Vasárnap teljes pompájában...
Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba...
Audiencián fogadta szerdán...
A Vatikán közleménye szerint a reggeli pápai audienciát követően a magyar kormányfőt fogadta Pietro Parolin bíboros,...
Óriási fölénnyel nyerte...
Donald Trump korábbi amerikai elnök, republikánus párti elnökjelölt elég elektori szavazatot szerzett ahhoz, hogy megnyerje a...
Fox News: Donald Trump...
Donald Trump korábbi amerikai elnök, republikánus párti elnökjelölt elég elektori szavazatot szerzett ahhoz, hogy megnyerje a...
Egész évben marad a nyári...
Októbertől is marad a nyári tarifa a horvát autópályákon - tájékoztatott a horvát autópályákat kezelő vállalat...
Megszületett a békét akaró európai népek szövetsége
Megszületett az európai népek szövetsége, amely békét akar - jelentette ki Matteo Salvini, aki a Patrióták Európáért politikusainak beszéde után zárta a Liga nagygyűlését a lombardiai Pontidában vasárnap.A Liga vezetője kijelentette, sem ő, sem az európai patrióták nem adják fel a törekvést a békére, a szabadságra, a nemzeti döntéshozatalra és a biztonságra.A Pontidában tartott találkozót az 1571. október 7-én Lepantóban győztes Szent Ligához hasonlította."A baloldal békét hangoztat, de a háborút finanszírozza, jogokat követel, de megfeledkezik kötelességéről"- mondta,...
Elhunyt Alain Delon, a francia színészlegenda
Alain Delont, a francia színészlegendát gyászolja a filmvilág. A család közleménye szerint Delon 88 éves korában hunyt el douchy-i otthonában szombat este. „Alain Fabien, Anouchka és Anthony, valamint (kutyája) Loubo nagy fájdalommal tudatják apjuk eltávozását. Békésen hunyt el Douchyban található otthonában három gyermeke és családja körében. (...) Családja tisztelettel arra kér mindenkit, hogy tartsák tiszteletben magánszféráját a gyász e rendkívül fájdalmas pillanatában" - áll a család nyilatkozatában. Alain Delon 2019-ben többször is agyvérzést kapott,...
Múlt vasárnap volt a legmagasabb a hőmérséklet a világon
Vasárnap, július 21-én mérték a legmagasabb hőmérsékletet a világon a feljegyzések kezdete, azaz 1940 óta; a globális átlagos felszíni hőmérséklet ezen a napon 17,09 Celsius-fok volt - jelentette be kedden az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus. Ez a mérési adat 0,01 Celsius-fokkal meghaladja a korábbi, 2023 július 6-án mért rekordot. A Copernicus közleménye egyúttal azt sem zárta ki, hogy az elkövetkezendő napokban - az Egyesült Államok és Európa egyes részeit sújtó hőhullám következtében - ez az új rekord is megdől. "Ahogy az éghajlat...
Rálőttek, de Donald Trumpot...
Donald Trump elhagyhatta a kórházat, miután szombaton este egy választási gyűlésen fegyveres támadás érte, és a fülén lőtt...
Még hogy ne lenne...
Alaposan rácáfol a kétkedőkre a finn metálbanda, a Catamenia. Egyik nótájuk, a Talviyön Varjot című magyar felirattal is...
Putyinnal tárgyal Orbán...
Békemissziója keretében Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvába érkezett - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a...
Orbán Viktor a tűzszünet...
Határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkij...
Orbán Viktor bejelentette...
Új korszak kezdődik - jelentette ki a Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést...
Magyar uniós elnökség: cél...
A magyar európai uniós soros elnökség központi célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése - közölte az európai uniós...
Deutsch: háborúpárti együttműködés jött létre
Háborúpárti együttműködés jött létre a baloldalivá vált Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok között - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az EP-választások utáni fejleményekről szólva a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus a műsorban arról beszélt, hogy hatalmi manipuláció zajlik az európai politikában, ami megváltoztatja az európai polgárok választáson kinyilvánított akaratát. Emlékeztetett arra, az Európai Parlamentben a június 9-i választás után több mint 20 százalékkal nőtt a szuverenista, jobboldali,...
Így alakult a részvétel az eddigi EP-választásokon
Csütörtökön kezdődik az európai parlamenti választás az unióban; öt évvel ezelőtt az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán az európai szintű részvétel 51 százalékos volt, de a részvételi adatok a tagállamokban jelentős eltérést mutattak: a legnagyobb arányban Belgiumban mentek el voksolni, ott a jogosultak 88 százaléka adta le szavazatát, míg Szlovákiában csak 25 százalékuk. Az Európai Parlament Kutatószolgálatának összesítése szerint öt évvel ezelőtt a választáson Belgiumban és Luxemburgban volt a legmagasabb a részévétel. Belgiumban 88,5, Luxemburgban 84,2...
Megint rengetegen menekültek hazánkba Ukrajnából
Az ukrán-magyar határszakaszon 6715-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8381-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t. A beléptetettek közül a rendőrség 46 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - áll a közleményben.
A rovat további témái
- Donald Trump: Orbán nem akar háborút, én sem akarok háborút
- Ezt üzente a pécsi megyéspüspök a csíksmolyói búcsún
- Meglőtték Robert Fico szlovák kormányfőt, kórházba szállították
- Szijjártó: hazánk fejlődését segítik a kínai beruházások
- Macron embere kiszervezné a migrációt Közép-Európába
- Földrengés rázta meg déli szomszédunkat, Horvátországot
« Előző
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drámai vereséggel tizedszer is...
- Harmadszor is elkapták az ittasan,...
- Jön az első hó, viharos széllel...
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Hétfő éjszaka érkeznek az év...
- Decemberben változik a menetrend,...
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- Idén is elindult a Katolikus Karitasz...

