Vágányzár a pécsi fővonalon: két hétig még biztosan maradnak a pótlóbuszok
2026. június 08. hétfő 06:43

Jobb pálya, kevesebb sebességkorlátozás, kiszámíthatóbb vonatközlekedés – ez a célja azoknak a munkálatoknak, amelyekkel a Budapest–Pécs fővonalon tavaly megkezdett lassújel-felszámolási program folytatódik. A május 26-án kezdődött – Rétszilas és Dombóvár közötti – pályakizárással járó munkálatokat úgy időzítettük, hogy csak a vakáció elejéig (negyedik napjáig) tartsanak, így a Fishing on Orfű fesztiválra már végig vonattal utazhatnak a látogatók, közölte a MÁV.
A tervel szerint június 23-ig tartó vágányzár ideje alatt a pécsi és a kaposvári InterCityk helyett MÁVBuszok, azaz pótlóbuszok szállítják az utasokat Sárbogárd és Dombóvár között.
Az S40-es vonatok helyett június 10-ig itt ugyancsak pótlóbuszok járnak, a munkálatok következő szakaszában azonban már csak rövidebb útvonalon, Simontornya és Dombóvár között kell majd pótlóbusszal utazniuk az S40-es járatok utasainak. (Az IC-k helyett ekkor is végig pótlóbuszok járnak majd a Sárbogárd és Dombóvár közötti útvonalon.)
A pénteki és vasárnapi, Budapest és Pécs közötti Tenkes expresszek a vágányzár idején átmenetileg nem közlekednek.
Az átszállások és a hosszabb közúti menetidő miatt a Kelenföldről induló pécsi és kaposvári InterCityk 40 perccel korábban indulnak, illetve oda ennyivel is később érkeznek meg. A hosszabb eljutási idő miatt egyes viszonylatokon érdemesebb eltérni a megszokottól és alternatív útvonalat, vagy éppen a buszos utazást választani.
Budapest és Pécs között az átszállás nélküli eljutást VOLÁN-járatokkal biztosítjuk a vágányzár ideje alatt, ezért irányonként napi három új 1135-ös expresszbusz is indul a Népligetből, illetve a pécsi autóbusz-állomásról.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vágányzár a pécsi fővonalon: két...
- Vodafone: kábelátvágás okozza a...
- Mérföldkőhöz érkezett a mohácsi...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Boldog Brenner János vértanúra...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy magyar városban megtilották a...

