Továbbra is kórházban ápolják Ferenc pápát
2025. március 08. szombat 13:30

Ferenc pápa állapota továbbra is stabil - közölte a Vatikán péntek este.
Az egyházfő klinikai kórképe még mindig összetett, és az orvosok továbbra sem bocsátkoznak találgatásokba az egészségi állapota alakulását illetően. Ferenc pápa pihenéssel, imával és a kezelések folytatásával töltötte a napját. Folytatta a közel egy hete végzett légzési fizioterápiát.
Péntek délelőtt mintegy húsz percet töltött a kórházi szobájához tartozó kápolnában, és dolgozott is. Nap közben orron át kapott magas áramlású oxigénpótlást, éjszaka pedig nem invazív gépi lélegeztetéssel segítik - közölte a Vatikán péntek este.
Ferenc pápának a Szent Péter téren csütörtök este kihangosított hangüzenetével kapcsolatban Matteo Bruni szentszéki szóvivő az újságíróknak elmondta, hogy az egyházfő akarata volt, hogy hallják a hangját.
Ferenc pápa üzenetében köszönetet mondott az érte mondott imákért. A szóvivő hozzátette, hogy Ferenc pápa hangja azért volt nehézkes, mert beszéd közben az orrán keresztül oxigént kapott.
A péntek esti rózsafüzérimát a Szent Péter téren Lazzaro You Heung-sik bíboros vezeti.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A piacokon razziáznak a NAV baranyai...
- Politikusokat és közéleti embereket...
- A Dunán és a Pécsi-tavon is részben...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Tíz éve tüntették el a föld színéről...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is

