FC Fehérvár: Disztl után Mezey érkezett
Mezey továbbra is a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetője marad, ám az intézmény és a fehérvári együttes között nem lesz szoros kapcsolat. Az új vezetőedző, a szezon végéig aláíró Disztl László munkáját bátyja, Disztl Péter kapusedzőként, míg Bekő Balázs és Szabó György pályaedzőként segíti.A tréner hangsúlyozta: a Ligakupa elhódítására törnek, a bajnokságban pedig a jelenlegi kilencedikről az 5-7. helyre kívánnak előrelépni az idény végére. Gál András Levente, a klub többségi tulajdonosa, a Futball Invest 2007 Zrt. képviselője elmondta: hétfőtől a Fehérvár FC Kft....XXL-kupa: Kuti Kis Rita is a vert mezőnyben
Nádasi Judit versenyigazgató mindemellett igazán színvonalasnak minősítette az összecsapásokat, és szavait az elégedett szurkolók mellett az a tény is alátámasztja, hogy a világranglistán korábban 47., és pár éve még Anna Kurnyikova ellen is szetteket nyerő Kuti Kis Rita is csak a B-csoport 4. helyéig tudott menetelni Pályi Istvánnal az oldalán. És ha már a „nagy" neveknél tartunk: a nevezési listán feltűnt Grág József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is, aki azonban partnere, Gyenis Máté térdsérülése miatt a viadal korai feladására kényszerült.A nagy...Csonka fölényesen nyert a Budapest-bajnokságon
A kétnapos viadalon az olimpiai induló Csonka (Pécs Városi Lövész klub) nagy fölénnyel nyert a pisztolyosok között: a fináléba öt kör előnnyel jutott be, amit a záró tíz lövés során tovább növelt, így 480,2 körrel, nagy fölénnyel nyert.Nem volt igazi ellenfele a szintén pekingi résztvevő Sidi Péternek sem. A komáromiak Európa-bajnok puskása 594 körös alap után már biztos lehetett győzelmében, hiszen a fináléra szerzett ötkörös előny szinte garantálta a sikert, amit magabiztosan szerzett meg. Joó Éva női légpuskában szerzett első helye is papírformának számít, még akkor is, ha ott...Knoch már az összetett...
Bár a versenyzők vasárnap a jég minőségére panaszkodtak, a torinói téli olimpián 1500-on ötödik pécsi Knoch Viktort ez sem zavarta: a szombati 500-as és 1500-as győzelem után vasárnap ott...Vb-selejtező: a dánokkal...
A magyar válogatott mérkőzései:2008. szeptember 06.: Dánia, itthonszeptember 10.: Svédország, idegenbenoktóber 11.: Albánia, itthonoktóber 15.: Málta, idegenben2009. március 28.: Albánia,...Újabb Koeman-döntés...
Ronald Koeman korábban elképzelhetetlen döntéseket hozott, az alig két hónapja a valenciai kispadot koptató szakember decemberben három alapjátékosát mellőzte a Valenciának. A vitatott...Iványi és Alekszics a legjobb
Megtartotta hagyományos évzáró összejövetelét a Baranya Megyei Kosárlabda-szövetség. Ugyancsak a szokásoknak megfelelően (a tagság szavazatai alapján) több kategóriában megválasztották az...Knoch két számot már...
Knoch Viktor, a tavalyi, sheffieldi Európa-bajnokság ezüstérmese az 500 és az 1500 méteres versenyt is megnyerte a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya...Ivkovicsból a próféta beszélt
PVSK-EXPO Center Pécs - MAFC86-82 (17-19, 22-19, 11-24, 23-11, 13-9)Kosárlabda NB I., férfiak, 13. forduló. Pécs, Lauber Dezső...
Az Újpest szakít légiós futballistáival
Hétfőn délelőtt fél 10-kor a Megyeri úton kezdi meg a felkészülést az Újpest FC. A téli szünet után újra csatlakozik a kerethez Moldovan Tibor, aki az őszi szezon utolsó heteiben próbajátékon szerepelt az Újpest FC-ben, és három Ligakupa-mérkőzésen is pályára lépett, amelyeken háromszor talált az ellenfelek hálójába. A román-magyar csatárral a klub már mindenben megegyezett, a papírok aláírására, vagyis a hivatalos szerződéskötésre a jövő héten kerülhet sor.Az Újpest FC szerződésbontást kezdeményezett két játékossal is. A finn Paulus Roiha és a trinidadi Densill Theobald ügye...Sima győzelemmel nyitott a MiZo-Pécs
Szekszárd - MiZo-Pécs 201053-85 (18-20, 12-18, 13-24, 10-23)Kosárlabda NB I., nők, 13. forduló. Szekszárd, 500 néző. V.: Gál, Vétek.Atomerőmű KSC Szekszárd: BUKOVSZKI 16/12, Bálint, TAMÁS 10, Makszimovics 7, VARDA 12/6. Cs.: Tamis 2, Demeter 2, Bozóki 4.Vezetőedző: Ujhelyi Gábor.MiZo-Pécs 2010: IVÁNYI 6, FEGYVERNEKY 14, SOMOGYI 13/6, PODRUG 12, Krivacsevics 7. Cs.: Mészáros 2, GRAZIANE 18, Vajda 10/3, Sarok 3/3, Kopácsi, Raksányi, Kováts.Vezetőedző: Rátgéber László.Az esztendő első hazai bajnokiján ismét parkettre léphetett a bokasérüléséből fölépült Raksányi, míg a térdét fájlaló...
Már jövőre Budapestről rajtol a Dakar?
Sajtótájékoztatóján Szalay Balázs úgy fogalmazott: elkerülhetetlen volt az idei verseny törlése, tekintettel a francia turisták mauritániai megölésére, valamint az al-Kaidához köthető terroristák fenyegetésére, amely a marokkói szakaszt is veszélyeztette.A csapatvezető hozzátette: a verseny és a csapatok biztosítása nem vonatkozott a terroristák által esetlegesen okozott károkra.Szalay Balázs szólt arról is, hogy a szervezők kárpótlásként idén plusz egy sivatagi és egy európai terepralit rendeznek. Az anyagi kárpótlási igényeket a következő hetekben összesítik.A sportember...Nincs már üres autó a...
A 2008-as szezonra az egyes rajtszámot természetesen a tavalyi világbajnok, a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) kapta, míg a 2007-es bajnokságból kizárt McLaren-Mercedes autói a 22-es és...Szávay bravúros...
Azok után, hogy az elődöntőben a világ legjobb kettősének tartott Black, Huber duó sem tudta útját állni Szávayék, érezhető volt, hogy a Szávay, Szafina páros remek formában van. Mindezt...Mit lép az RTL Klub a...
Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója arról tájékoztatta a VGO-t, hogy a késő esti Dakar-öszefoglalók helyére általában automatikusan az eredetileg utánuk következő műsorok...Lassan leáldozóban a...
Érdekes megállapításra jutott egy francia kutatócsoport. A Biogyógyszerészeti és Epidemológiai Sportintézet munkatársai szerint 2060 után már egyáltalán nem születnek majd világcsúcsok az...XXL - amatőr teniszverseny...
"Kiírás:A VERSENY IDŐPONTJA: JANUÁR 06. (VASÁRNAP)A VERSENY RENDEZŐJE: MAKÁRTANYA SPORTCENTRUM SEFŐSZPONZOR: HOTEL MAKÁRTANYA SPORT & WELLNESS***SZPONZOROK: BRAU UNION HUNGARIA,...Terrorveszély miatt elmarad...
Az indoklásban a feszült politikai események, és elsősorban az a négy francia turista szerepel, akiket az Al-Kaida gyilkolt meg 24-én. Emellett a szervezők közvetlen fenyegetést is kaptak...Szombaton kezdődik a Dakar - Az útvonal
Míg 2006-ban 4800 km, 2007-ben pedig (a szakasztörlések miatt) csupán 4300 km volt a mért szakaszok hossza, 2008-ban csaknem 6000 kilométernyi szelektív vár a mezőnyre, míg ezzel párhuzamosan az összekötő szakaszok rövidebbek lesznek. Mivel az útvonal idén elkerüli Malit, a verseny súlypontját még inkább Mauritánia jelenti majd - s ha Mauritánia, akkor homoktenger.Dátum - Start - Cél - Összekötő - Szakasz - Összekötő - Total2008.01.05. - Lisszabon - Portimao - 104 km - 120 km - 262 km - 486 km2008.01.06. - Portimao - Málaga - 15 km - 60 km - 460 km - 535 km2008.01.07. - Nador - Er...A Fradi-vezér máris BL-meccsekről álmodik
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) december 28-án jelentette be, hogy egyedül az angol Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. ajánlata érvényes az FTC hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlanjának értékesítésére kiírt pályázaton.Mivel december 31-én a KVI megszűnt, így utódja, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács jelentheti majd be, hogy az angolok pályázata nem csak érvényes, hanem eredményes is volt. Mivel a tender eredményét január 17-ig kell kihirdetni, és a Tanács szerdánként ül össze, így január 9-án vagy 16-án kerülhet sor a bejelentésre.„A magyar állam jól...Jakabos: szép is, nemcsak gyors
Magyarországon az origo.hu kezdeményezése nőtte ki magát a legrangosabbá: a szerkesztők a korábbi közönségszavazatok alapján immár a legszebb 16-ra szűkített mezőnyt tették a napokban közzé, és a végső győztes eldöntésére a számok tanúsága szerint eddig már csaknem kétszázezer voks érkezett.A listán - egyelőre a középmezőnyben - úttörő módon egy pécsi ifjú hölgy is szerepel: Jakabos Zsuzsanna, az ANK idén 19. életévébe lépő olimpikon úszónője magas, karcsú alkata mellett valószínűleg a sokak szerint Angelina Jolie-ra hasonlító mosolyával gyűjtögeti a szavazatokat. A PécsiÚjság.hu...
« Előző
8424 | 8451 | 8478 | 8505 | 8532 | 8559 | 8586 | 8613 | 8640 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Hétfőn indul az országos rendőrségi...
- Két baranyai városban biztosan...
- Nagyon sok helyen kiszolgálják...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...

