Már jövőre Budapestről rajtol a Dakar?
2008. január 05. szombat 18:27
Sajtótájékoztatóján Szalay Balázs úgy fogalmazott: elkerülhetetlen volt az idei verseny törlése, tekintettel a francia turisták mauritániai megölésére, valamint az al-Kaidához köthető terroristák fenyegetésére, amely a marokkói szakaszt is veszélyeztette.
A csapatvezető hozzátette: a verseny és a csapatok biztosítása nem vonatkozott a terroristák által esetlegesen okozott károkra.
Szalay Balázs szólt arról is, hogy a szervezők kárpótlásként idén plusz egy sivatagi és egy európai terepralit rendeznek. Az anyagi kárpótlási igényeket a következő hetekben összesítik.
A sportember elképzelhetőnek nevezte, hogy ha megrendezik, akkor Budapestről rajtoljon a jövő évi Dakar. Lisszabonnak ugyan érvényes szerződése van 2009-re, de ha más lehetőséget kell keresni, szóba jöhet a magyar főváros. Az március közepén dől el, hogy 2010-ben Budapestről rajtol-e a verseny.
Saját csapatáról Szalay Balázs azt mondta: nehéz helyzetbe kerültek, noha a versenyre minden eddiginél jobb feltételekkel készülhettek. A szurkolók és a szponzorok kárpótlása gyanánt idén több versenyen indulnak.
A Mauritániát kikerülő esetleges Dakar útvonalakkal összefüggésben a csapatvezető Tunéziát, Líbiát és Egyiptomot említette.
Inforádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...