XXL-kupa: Kuti Kis Rita is a vert mezőnyben
2008. január 06. vasárnap 23:18
Nádasi Judit versenyigazgató mindemellett igazán színvonalasnak minősítette az összecsapásokat, és szavait az elégedett szurkolók mellett az a tény is alátámasztja, hogy a világranglistán korábban 47., és pár éve még Anna Kurnyikova ellen is szetteket nyerő Kuti Kis Rita is csak a B-csoport 4. helyéig tudott menetelni Pályi Istvánnal az oldalán. És ha már a „nagy" neveknél tartunk: a nevezési listán feltűnt Grág József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is, aki azonban partnere, Gyenis Máté térdsérülése miatt a viadal korai feladására kényszerült.
A nagy számok versenyén (a szabályok szerint a párosoknak vagy az összéletkora kellett hogy meghaladja a 100 évet, vagy az összsúlyuk a 200 kilót) az egyéni „rekordok" egyébként dr. Sólymos Vilmos és Brinke Károly nevéhez fűződtek - 140 kilóval, illetve 78 esztendővel.
XXL-kupa, eredmények
A csoport
1. Varga Gábor, Oláh Csaba
2. Bogyai Ferenc, Pálmai Péter
3. Győri László, Szabó Tamás és Bujdos István, Markó Gábor
B csoport
1. Brinke Károly, Terkovics Milán
2. Nesz Tibor, Kollár Mirkó
3. Cvetkovic Nenád, Markovics Emil és Laczkó Béla, Sebestyén Gyula
C csoport
1. Szabó Éva, Nyaka József
2. Bitter József, Géber István
3. Gyarmati György, dr. Szentpéteri Miklós és Horváth Tamás, dr. Kovács István
D csoport
1. Ágoston György, Gyenis Szilárd
2. Daniel Chappaz, Péter Péter
3. Koncz Zsolt, dr. Sólymos Vilmos és Bödör János, Bóta István
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Nagyon sok helyen kiszolgálják...
- Hétfőn indul az országos rendőrségi...
- Két baranyai városban biztosan...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Halálos baleset történt a 6-oson, két...
- Remekül teljesítettek az ANK úszói...

