Kisteleki: van is, nincs is kapitány

Kisteleki: van is, nincs is kapitány Ezt az ülést követő sajtótájékoztatón Kisteleki István, a szövetség elnöke jelentette be.- Egyedüli jelöltem Várhidi Péter volt, és az elnökség el is fogadta javaslatomat - mondta a szövetség vezetője. - A testület ugyanakkor felhatalmazott arra, hogy a tárgyaló delegációval közösen továbbra is folytassunk megbeszéléseket annak érdekében, hogy találjunk egy olyan szakembert, aki tapasztalata, tudása alapján alkalmas hosszú távú stratégiai terveink, fejlesztési elképzeléseink megvalósítására.(A SamsungSport értesülése szerint utóbbi mondat nem mást jelent, mint hogy Várhidi...

Várhidi marad a kapitány

A Magyar Labdarúgó Szövetség továbbra is keres külföldi szakembert, ám nem szövetségi kapitánynak, hanem a sportág fejlesztéséért felelős igazgatónak.Várhidi Péter elfogadta Kisteleki István MLSZ-elnök felkérését és folytatja az ideiglenesen a tavaly december 31-én befejezett munkát.

A katonaság védi a Budapest - Bamakót

A reggeli eligazításon Nouadhibou rendőrfőnöke is ott volt és biztosított mindenkit, hogy a teljes mauritán távon jelen lesz mind a rendőrség, mind a katonaság és biztosítja a versenyzők testi épségét. A főrendőr nemcsak, hogy megjelent, hanem a bamakósokkal töltötte az éjszakát a táborhelyen egy 220-as Merci első ülésen. A hétfői útvonalon is lépten-nyomon fegyveres őrök tisztelegtek a bátor magyaroknak.A rendőrökön kívül megjelent a Mauritán Turisztikai Szövetség elnöke is, aki végigkíséri a mezőnyt egészen a mali határig. Ez a példátlan vendégszeretet és kedvesség, ami a...

Alonso bejáratta az új...

A Forma-1-es autós gyorsasági vb-n tavaly 3. helyezett Alonso egy év kitérő után a McLaren-Mercedestől szerződött a Renault-hoz, amellyel 2005-ben és 2006-ban is világbajnoki címet nyert....

Ghána nyert az Afrika-kupa...

A legnagyobb várakozás a rendező országban, Ghánában tapasztalható, hiszen a nyugat-afrikai válogatott a 2006-os világbajnokság legjobb afrikai képviselője volt, arról nem is beszélve,...

Nagy Edmond lesz a Sportbál...

Miután az érdeklődés az évek során folyamatosan nőtt, mára nemhogy a kezdeti POTE-aulát, hanem a sok éven át remek otthont adó Lauber Dezső Sportcsarnokot is kinőtte a rendezvény. Így...

57 nap alatt a föld körül -...

Joyon IDEC nevű trimaránjával egyedül, kikötés nélkül hajózta körbe a glóbuszt 57 nap, 13 óra, 34 perc és 6 másodperc alatt, amivel túlszárnyalta a brit Ellen MacArthur brit vitorlázónő...

Knoch Viktor: negyedszer is...

A Pécsi KSE olimpiai ötödik helyezett rövid pályás gyorskorcsolyázója ugyanis a most hétvégén Litvániában folyó felnőtt kontinensviadalra hiába érkezett remek formában (két hete az ob-n...

Csoportelsőként az...

Magyarország - Fehéroroszország31-26 (18-16)Férfikézi Eb, C csoport, 3. forduló, Bergen, Haukelandshallen, 3000 néző. V.: Reisinger, Kaschütz (osztrákok).Góllövők: Iváncsik G. 9, Nagy L....

„Alsóházi rangadót" nyert a Mizo

„Alsóházi rangadót Kanizsai Vadmacskák - MiZo-Pécs 201054-91 (12-28, 10-17, 11-28, 21-18)Kosárlabda NB I., nők, 15. forduló. Nagykanizsa, 400 néző. V.: Vétek, Szabó.Kanizsai Vadmacskák: Purics 12, Varga 13/3, Horváth 9, Fekete 6/6, Robinson 14. Cs.: Tálosi, Bencze, Csáki, Fuisz.Vezetőedző: Stevan Csupics. MiZo-Pécs 2010: Iványi 2, Fegyverneky 19/3, Somogyi 9/3, Vajda 15, Graziane 15. Cs.: Sarok 1, Krivacsevics 16, Kopácsi 6/6, Podrug 6, Kováts, Raksányi 2. Vezetőedző: Rátgéber LászlóA térdét fájlaló, ezért inkább a jövő heti Euroliga-meccsre rápihenő Mészárost nélkülöző gárda a szokásosnál...

Csonka szenzációs győzelme női légpisztolyban

A hét ország több mint kétszáz sportlövőjét felvonultató viadalon a már olimpiai kvótás Csonka Zsófia a negyvenlövéses alapversenyt a jónak mondható 381 körös eredménnyel nyerte meg, majd a döntőben szenzációs, 103 körös teljesítményt produkálva lett fölényesen első a légpisztolyosok 10 méteres küzdelmében.A nap másik magyar győzelme Joó nevéhez fűződik, aki az alapversenyben szintén nemzetközi mércével mérve is kiváló eredménnyel 398 körrel zárt, majd a fináléban is remekelt. A férfiaknál légpisztolyban Csizmadia András révén egy ezüstérem jutott a hazaiaknak, a...

Peking: szmogban nem fut Gebrselassie

A 34 éves etióp klasszis légzési problémákkal küzd és emiatt nem indult el a tavalyi, londoni maratonin sem."Ha úgy döntök, hogy részt veszek az ötkarikás maratonin, akkor elképzelhető, hogy rosszabbodik az állapotom, emiatt vagyok egy kicsit óvatos" - mondta, hozzátéve, hogy mindenképpen ott akar lenni a kínai fővárosban, de lehet, hogy egy másik távot választ.A szmog az egyik legnagyobb probléma Pekingben, a szervezők már eddig is óriási összegeket költöttek a levegő tisztábbá tételére, s azt ígérik, hogy a játékok ideje alatt elviselhető mértékű lesz a légszennyezettség.

Ezúttal Kanizsán „edz" a...

Ha a múlt héten elért klubrekord megdöntésére nem is kell készülnie a MiZo-Pécs kosárlabdacsapatának (akkor itthon 117-30-ra győzték le a Savariát), az sem valószínű, hogy a...

Görcsös vereség a...

Magyarország - Németország 24-28 (12-13)Férfikézilabda-Eb, C csoport, 2. forduló, Bergen, Haukelandshallen, 2000 néző. V.: Visekruna, Stanojevic (szerbek).Góllövők: Jansen 5, Baur 5/4,...

Seman sikerre vezette a...

PVSK-Füszért - Szentes13-10 (4-1, 3-4, 4-3, 2-2)Vízilabda OB I., férfiak, 13. forduló, Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, 200 néző. V.: Bátori, Molnár.PVSK-Füszért: Gárdonyi - Babay,...

Az ifjú Koncz jól kezdett a...

A pécsi, Bártfa utcai Koncz Teniszcentrumban mától hétfőig a Topspin-kupáért folyó viadalon nem véletlen a névazonosság, hiszen Barnabás sikerére a házigazda-pályatulajdonos Koncz Zsolt...

A PEAC-csúcsforma is kevés...

PTE-PEAC - Kecskemét0:3 (-27, -21, -15) Röplabda Magyar Kupa, férfiak, visszavágó, Pécs.PTE-PEAC: Ambrus, Gyöngyösi, Horváth B., Mánfai, Szabó D., Takács. Cs.: Dolgos, Kaszás (liberó)...

Már visszasírják az FTC...

Ez áll abban közleményben, amelyet az MNV részéről Tátrai Miklós vezérigazgató, az FTC-től Rieb György elnök, a pályázó Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft.-től Szász András, az...

Schmitt szerint kevesebben leszünk Pekingben

A Magyar Olimpiai Bizottság pénteki elnökségi ülésén döntött arról, hogy a Roland Divatház öltözteti majd a magyar csapatot a nyári ötkarikás játékokra. Schmitt Pál elnök elmondta: közbeszerzési eljárás keretében három cég összesen nyolc kollekciójából szavazták meg a győztes ruhákat. A Divatház eddig egyszer, 2002-ben, a Salt Lake Cityben rendezett téli olimpiára „öltöztette fel" a magyar csapatot. Azt hogy miben vonulnak majd fel legjobbjaink az ötkarikás játékokon már eldőlt, de az, hogy hányan ölthetik majd magukra a díszes egyenfelszerelést, még bizonytalan. -...

Rátgéber is, Ivkovics is kapitány!

Rátgéber is, Ivkovics is kapitány! A két NB I-es pécsi kosárlabdacsapat szakmai irányítójának kinevezésére (illetve Sztojan Ivkovics esetében a hosszabbításra) az után került sor, hogy a szakmai bizottság a héten kettejük nevét terjesztette az elnökség elé.A 41 esztendős MiZo-mester az 1997-es hazai kontinensviadalon az akkori szövetségi kapitány, Killik László első számú segítőjeként vette ki részét a negyedik helyezett csapat sikeréből. Az 1998-as németországi vb-n pedig már ő dirigálta a 10. helyen végző magyar válogatottat (vb-re azóta nem jutott ki nemzeti együttesünk).Emellett két Eb-n vett részt az...

Knoch éremért korcsolyázna a kontinensbajnokságon

Pénteken az 1500 méteres távon kezdi meg szereplését a litvániai felnőtt Európa-bajnokságon Knoch Viktor. A Pécsi KSE olimpiai 5. helyezett rövid pályás gyorskorcsolyázója a tavalyi kontinensviadalon, Sheffieldben, ugyanezen a távon már bronzérmet szerzett.Mostani remek formáját igazolja, hogy január elején előbb megnyerte a felnőtt ob mindhárom távját, majd a múlt hétvégén a legjobb európaiként 1000-en a 7., összetettben a 9. helyen zárta a bolzanói junior vb-t.Az ugyancsak pécsi szövetségi kapitány, Telegdy Attila mindezek alapján azt reméli, hogy tanítványa immár nemcsak egy...