Szávay Ágnes kikapott a döntőben
Szávay két kettőshibával csúnyán elbukta az első adogatójátékát, az orosz nagy nehezen megnyerte a sajátját, majd újra brékelte a szemmel láthatóan kissé elfogódottan teniszező riválisát, és 3:0-ás vezetéshez jutott. A 19 éves magyar az ötödik játékban szépített (4:1), sőt elnyerte ellenfele adogatását, és nagy küzdelemben - igaz, sok hibával - felzárkózott 4:3-ra. Három adogatójátéka alatt Szávay összesen hét (!) kettőshibát vétett. Az egyenlítés azonban nem sikerült, s végül 37 perc elteltével a világranglistán hetedik orosz jutott előnyhöz. Az első szettben Szávay 21-szer,...Szerdán megmenekülhet a Fradi
Az Üllői úti ingatlan értékesítésére kiírt hatodik tenderre hárman küldtek be pályázatot, a Kevin McCabe-féle Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft., a lengyel érdekeltségű ECHO-Building Ingatlanhasznosító Kft., valamint a Neuchatel Financial Ltd., amely korábban már megvásárolta ugyan a Fradi-részvényeket, de a klub azt a megállapodást semmisnek tekinti.Az FTC a napokban sportszakmailag értékeli ki az anyagokat, majd a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdán hirdethet eredményt, így ha minden jól megy, néhány napon belül új gazdája lesz a klubnak, mégpedig - a hírek...Räikkönen Ferrarija jól muzsikál
Raikkönen összesen 66 kört teljesített és problémamentes napot zárt a szezon harmadik futamának helyet adó Bahreinben. Csapattársát, Felipe Massát egy kisebb hidraulikus probléma hátráltatta a munkában, ám a brazil versenyző így is 53 kört teljesített, és legjobb ideje több mint egy tizeddel volt lassabb Raikkönen legjobbjánál. A Toyota számára kedvezően alakult a mai edzésnap. A kölni bázisú csapat munkáját megkönnyítette az időjárás (a levegő hőmérséklete 24, míg a pályáé 34 fok volt), miközben a versenyzők a módosított hűtőrendszert, a beállításokat, és a fejlesztéseket...Botrányba fulladt a Honvéd...
Utolsó törökországi mérkőzését a lengyel Zaglebie Sosnowiec gárdája ellen játszotta a Honvéd. A lengyelek meglehetősen túlfűtött hangulatban, a legkevésbé sem barátságos felfogásban...Szávay Csakvetadzéval vívja...
A magyar teniszező ott folytatta szereplését a párizsi tornán, ahol a negyeddöntőben abbahagyta, az első szettben állva hagyta orosz ellenfelét, és simán, 6:3-ra hozta a játszmát. A...Svájcban már árulják az...
Az értékesítés során mérkőzésenként mintegy 5600 belépőt kínálnak, ezek árai 70 és 480 frank között (43,7-300 euró) mozognak. Az érdeklődőknek - akik fejenként legfeljebb négy jegyhez...Meglepetés: Loeb feladta a...
A Ford Focus WRC-vel versenyző 22 éves pilóta jelentős, 49.8 mp-es előnnyel vághat neki a zárónap küzdelmeinek.A világbajnoki címvédő francia Sebastien Loeb - aki 100. vb-futamán indult -...Pécsi szív: az akarat diadala
MiZo-Pécsi VSK - Brno58-55 (19-10, 15-17, 11-16, 13-12)Kosárlabda Euroliga nők, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső...
A ghánai focisztárnak...
Számunkra elég furcsa szokások vannak Afrikában. Néhány nappal ezelőtt Egyiptom válogatottja áldozott fel egy tehenet, hogy szerencsét hozzon szegény állat az Afrika-kupán, most pedig egy...A jubiláló világbajnok Loeb kiesett a Svéd-ralin
A négyszeres világbajnok sztár nagy sebességgel lesodródott az útról és fennakadt a hóban. A szakaszt négy perc hátránnyal be tudta ugyan fejezni, de később kiderült, nem folytatja a viadalt.Az idei sorozat első versenyén nagy fölénnyel diadalmaskodó Loebnek azért lehet különösen fájó az eset, mert ez volt pályafutás 100. vb-futama.A versenyben jelenleg meglepetésre a finn Jari-Matti Latvala áll az élen.Dárdai a szurkolóktól kér segítséget
A berliniek magyar kedvence, a Hertha egyik legidősebb és talán legtekintélyesebb játékosa pénteken közzétett felhívásában a szurkolók úgynevezett kemény magját szólította meg, hangoztatva: lehet a csapatot szidni, lehet "köpködni", csak egyet nem lehet, mégpedig hallgatni.A Bild című lapban ismertetett nyilatkozatban a magyar középpályás - aki 1997 óta a Hertha játékosa - a kemény maghoz fordult, amely a szurkolókat a soron következő két mérkőzés, a szombati, Stuttgarttal vívandó találkozó és a rákövetkező, Bielefeld elleni bajnoki bojkottjára szólította fel. A...
Nyert a MiZo a Brno ellen!
18:25:Öt perc van vissza a második negyedből és 26-18-ra vezet a MiZo a Brno ellen az Euroliga visszavágón a városi sportcsarnokban.18:37:Elkezdődött a félidei szünet, 34-27-re vezetnek a pécsiek a Gambrinus Sika Brno ellen. Amennyiben nyerni tud a MiZo, következik a csehországi harmadik mérkőzés.18:52:Elkezdődött a második félidő.19:01:Három perc van vissza a harmadik menetből és 45-38-ra vezet a Pécs. A Brno mestere időt kért.19:08:Befejeződött a harmadik negyed, jelenleg két ponttal, 45-43-ra vezet a hazai csapat.19:19:Négy és fél perc van még vissza a mérkőzésből, a pécsiek 1...
Grosics Gyula kedden...
Dr. Pénzes István professzor, Grosics Gyula kezelőorvosa pénteken arról tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapját, hogy az Aranycsapat kiváló kapusa kedden elhagyhatja a...Mégis lesz magyar "Dakar"!
Április 20-án Budapestről rajtol a tereprali Dakar-széria első versenye, a hét napos Közép-Európa-rali. A hírt Ujhelyi István,...
Szávay újabb győzelmével...
A második helyen kiemelt szlovák lány kezdett jobban, az első játszmában mindjárt elnyerte Szávay adogatását és 3:0-ra elhúzott. A folytatásban Ági koncentráltabb teniszt mutatott be,...Afrika legdélebbi pontján a...
Annak ellenére, hogy az időjárás idáig nem kedvezett a Groupama 3 óriás trimaránnak, még mindig Bruno Peyron 2005-ös világcsúcs részidején belül halad és a Jóreménység-fokától délebbre...Szigorú doppingellenőrzések...
"A vizsgálatok Pekingben sokkal szigorúbbak lesznek mint korábban voltak mert csak így lehet sportszerűbb körülményeket biztosítani a versenyzők számára" - mondta a NOB vezetője...Győrben a Manchester vagy a...
"A stadionhoz méltó átadást tervezünk egy nagy koncerttel és focimeccsel" - mondta Tarsoly."Az Audi győri gyárával van egy megállapodásunk, mely szerint évente-kétévente...Milliárdos MLSZ, új főtitkárral
Az elnökség megköszönte Füzesi Zsoltnak az elmúlt közel egy esztendőben végzett munkáját és - saját kérésére - felmentette a főtitkári funkcióból, egyidejűleg versenyigazgatónak nevezte ki.Az új főtitkár, dr. Ökrös András rendkívül széleskörű tapasztalatokkal és egyetemi doktori címmel rendelkező, szolnoki születésű közgazdász, 54 éves múlt, angolul és lengyelül beszél, három nagykorú lánya van. A rendszerváltás után többek között nagynevű cégek (FOTEX-csoport, Magyar Cukor Rt., Wallis-csoport, MÁV Rt., Stollwerck Kft. Waberer-csoport, stb.) legfelsőbb menedzsmentjében...Világítás híján megszűnhet az Ausztrál Nagydíj
Bernie Ecclestone a hétvégén közölte, hogy a jövőben ragaszkodik az éjszakai futamhoz Ausztráliában, különben kikerül a Forma-1-es versenynaptárból a melbourne-i futam. Az országnak 2010-ig érvényes szerződése van, utána viszont megpecsételődik a szezonnyitó verseny súlya, ha az illetékesek nem állnak be a sorba. Márpedig nem állnak be: Tim Holding miniszter ugyanis bejelentette, hogy kizárt dolog, hogy a szigetország éjszakai versenyt rendezzen. Ennek anyagi oka van, mivel az ehhez szükséges átalakítások 36 millió euróba kerülnének, e nélkül pedig nem lehet kiépíteni a...Gera-gól és unalmas döntetlen
Magyarország - Szlovákia 1-1 (0-0)Barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés, Limasszol, 150 néző.Magyarország: Fülöp - Csizmadia, Vanczák, Juhász, Lőw - Szélesi, Vass (Tőzsér, 83.), Hajnal (Dzsudzsák, 46.) - Buzsáky (Priskin, 75.), Gera, Huszti (Halmosi, 56.) Szövetségi kapitány: Várhidi Péter.Szlovákia: Senecky - Cisovsky, Skrtel, Durica, Cech - Strba (Borbély, 59.), Krajcík, Hamsík (Sapara, 59.), Holosko - Mintál, Sesták.Szövetségi kapitány: Jan Kocián.Gólszerzők: Gera (54.) ill. Sestak (64.)A limassoli találkozó elején mindkét csapat "idény eleji" formát mutatott, a...
« Előző
8289 | 8316 | 8343 | 8370 | 8397 | 8424 | 8451 | 8478 | 8505 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Hétfőn indul az országos rendőrségi...
- Két baranyai városban biztosan...
- Nagyon sok helyen kiszolgálják...
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...

