Szávay Csakvetadzéval vívja a párizsi döntőt
2008. február 09. szombat 20:26
A magyar teniszező ott folytatta szereplését a párizsi tornán, ahol a negyeddöntőben abbahagyta, az első szettben állva hagyta orosz ellenfelét, és simán, 6:3-ra hozta a játszmát. A második szett azonban egyértelműen Gyementyejeváé volt, Ági sorra vesztette el saját adogatásait, ellenfele 6:1-re hozta a játszmát.
A harmadik szett óriási izgalmakat és nagy csatát hozott, 1:3 után Szávay egyenlített, majd hosszú ideig senki sem tudta megnyerni saját szerváját, így hiába adogathatott a mérkőzésért az orosz, Ági egyenlített, majd végre hozta saját játékát, s miután 6:5-nél újra brékelni tudott (ráadásul nullra) megnyerte a mérkőzést.
Később kiderült, hogy teljesült Szávay óhaja: a második elődöntőben ugyanis Anna Csakvetadze három játszmában, 1 óra 57 perc alatt győzött Bartoli ellen. Az első szettet simán nyerte a hazai kedvenc, ám a folytatásban az orosz már ellenállhatatlan volt.
A 21 esztendős Csakvetadze eddigi pályafutása során hat WTA-tornát nyert egyesben - Szávay kettőt -, és jelenleg a hetedik a világranglistán, de szeptemberben ötödik is volt. Tavaly az Australian Openen és a Roland Garroson a negyeddöntőig, a US Openen pedig az elődöntőig jutott. Az idén Melbourne-ben a harmadik fordulóban búcsúzott.
A vasárnap 15 órakor kezdődő döntő két résztvevője eddig egy alkalommal mérkőzött egymással: tavaly május 31-én, a Roland Garros második fordulójában az orosz 6:4, 6:7 (1-7), 6:4-re nyert.
samsungsport - Fotó: MTI/EPA/Horacio Villalobos
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Aki teheti, ne most menjen...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...