Videó alapján óvtak a PVSK-pólósok

2008. február 06. szerda 16:54

A PVSK-Füszért szerint olyan bírói műhiba történt a BVSC elleni, szombati OB I-es vízilabda-mérkőzésükön, amely a végeredményt is döntően befolyásolta, ezért óvtak és újrajátszást szeretnének.

Amint arról Gyöngyösi János szakosztályvezető a Pécsi Újság.hu szerkesztőségét tájékoztatta, az óvási szándékukat ugyan már korábban jelezték, ám ma, azaz szerdán a hivatalos lépéseket is megtették, valamint befizették a 150 ezer forintos óvási díjat is. A versenybíróságnak öt nap áll rendelkezésére, hogy állást foglaljon az ügyben.

Amint már Ambrus Tamás vezetőedző feleleveníti, az óvás alapja egy, a lefújás előtt 12 másodperccel született - és a PVSK szerint szabálytalan - ítélet volt. Az akkor még 6-5-ös fővárosi vezetésnél ugyanis a bírók által megítélt szögletet követően a vendégkapus, Gárdonyi András nem engedte elvégezni a sarokdobást, ezért kiállították.

A pécsiek szerint ezután szögletnek kellett volna következnie (amint azt korábban be is fújták, csak a kiállítás miatti keveredésben valószínűleg elfelejtették...) Ám a hazaiak a kapus helyéről szabaddobást lőhettek, amelyből gólt is szereztek.

A PVSK-nál úgy vélik, ebben a helyzetben kontrát kellett volna ítélnie a Juhász, Füzesi bírópárosnak, így a Pécs támadhatott volna. Ráadásul, érvel Ambrus Tamás, közben játékosai fölúszva emberelőnyös helyzetre is tettek szert a hazai kapu előtt, tehát még nagyobb esélyük lett volna az egyenlítésre. Ez azonban nem történt meg, a szabaddobás után pedig a BVSC beállította a 7-5-ös végeredményt.

Érdekesség, hogy bár rögtön a helyszínen is fölvetődött, hogy valami esetleg nem volt rendben az ítélettel, a pontos „diagnózis", és az óvási szándék akkor még nem fogalmazódott meg a PVSK-ban. Minderről akkor döntöttek, amikor idehaza alaposabban megnézték a meccs videófelvételét, amelyből szerintük egyértelműen kitűnik az igazuk. Ahogy Ambrus Tamás fogalmaz, ennyire tiszta helyzettel még nem is találkozott, így szerinte nem találhat okot a testület arra, hogy ne nekik adjon igazat. (Gyöngyösi János szerint, bár vízilabdában az óvás meglehetősen ritka, már a PVSK történetében is volt példa eredményes panaszra: majd' négy éve, még OB I/B-s-ként ugyancsak bírói műhiba miatt játszották újra egy meccsüket, így immár tapasztalatból bíznak az igazukban.)

Mivel a héten ismét nincs bajnoki forduló az OB I-ben (jövő héten viszont pénteken Fehérváron, vasárnap itthon, az UTE ellen is vízbe száll a PVSK) gyors döntés esetén akár már most újra is játszhatnák a meccset. E szándéknak némileg ellentmond a Nemzeti Sport információja, amely úgy tudja, jövő hétfőn ül majd össze az illetékes testület a döntésre.

Szintén nem döntöttek még az ugyanezen a meccsen víz feletti rúgásért kiállított Ágner Zoltán ügyében sem, aki, ha vétkesnek találják, várhatóan három meccses pihenőre kényszerülhet.

Sz. Zs. - Fotó: Dittrich Éva