Richter is bemutatkozik a MiZo-ban
A csapatot érintő sérüléshullám nyomán egyre inkább látható volt, hogy a kulcsjátékosok nem tudnak hatékonyan megbirkózni a rájuk háruló egyre nagyobb teherrel. Így amint lehetősége nyílt rá, a hiányzók pótlására igazolt egy új játékost a MiZo. Szerda éjjel már meg is érkezett Pécsre a német válogatott Dorothea Richter, aki néhány percet kapott is a csütörtöki, szegedi kupameccsen. A Nápolyból érkezett irányító szerzett két pontot, és a szakvezetők ezen túl is biztatónak ítélték a játékát. Úgy tűnik, gyorsan be tud illeszkedni a csapatba, ráadásul, ahogy Rátgéber László fogalmaz,...
Erősített, mégis tartalékos a PVSK
Több is veszett magánál a meccsnél szerda este a Körmend ellen: az rögtön látszott, hogy nagy a baj, majd a csütörtöki alapos orvosi vizsgálat megállapította, hogy Wittmann Krisztiánnak (képünkön balra) a bal csuklójában eltört a sajkacsont, ezért meg kell műteni. A csapat és a válogatott irányítója így várhatóan 6-8 hetes kihagyásra kényszerül. Hosszú Gergelynek ugyanakkor a térdével vannak problémái, így sürgősen gondoskodni kellett a pótlásukról.- Mindeztek mellett Bojan Lapov dereka sem javul - sorolta a diagnózist tovább Sztojan Ivkovics szakmai igazgató. -...
Nem bíznak az olimpiai menüben az amerikaiak
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályai szerint a sportolók az olimpiai faluba nem fogyaszthatják a saját maguk által hozatott ételeket, így az amerikai csapat tagjai az ötkarikás létesítményeken kívül edzőtáborban, egy pekingi egyetemen fognak étkezni a tervek szerint.A lépést a pekingi ötkarikás létesítményeket szervezők élesen bírálták. "Sajnálom, hogy úgy döntöttek, saját ételt fognak fogyasztani. Sok előkészületet tettünk, hogy biztosítsuk, a sportolók együtt lehessenek az olimpiai játékokon" - mondta a szervezőbizottság élelmezéséért felelős vezetője.A pekingi...Loki-siker a rajton - NB...
DVSC-TEVA - DVTK3-0 (0-0)G.: Kerekes a 69., és a 93., Kiss Z. a 75.A Debrecen már a találkozó első félidejének első perceiben mezőnyfölényt tudott kiharcolni, ám a diósgyőriek zárt...Focirajt: négyes...
Tizenöt forduló után az MTK vezeti a bajnokságot 34 ponttal, de mögötte nagy a tömörülés: a Honvéd (30 pont), a Debrecen (29)...
Kijutott Pekingbe a női...
Godova Gábor együttese négy győzelemmel a háta mögött várta a spanyolok elleni összecsapást, amelyen már egy döntetlen is elegendő volt a mieink számára a csoport megnyeréséhez, az...A MiZo is a négy között a...
Szeged - MiZo Pécs 201059-68 (14-16, 18-23, 20-15, 7-14)Kosárlabda Magyar Kupa, nők, negyeddöntő, visszavágó. Szeged, 400...
BL: az Arsenal nem bírt a...
Az első percek nyugodtan teltek, mindössze egy szöglet utáni Maldini-fejes jelentett veszélytt az Arsenal-Milan összecsapáson. Az Arsenal hosszú ívelésekkel kereste az elől helyezkedő...A Sopron jogerősen kizárva,...
A soproniakat a fegyelmi testület február 5-én zárta ki, azt követően, hogy az egyesület január 28-án tartozásai miatt jogerősen elveszítette élvonalbeli licencét.Ezzel az FC Sopron 0...Német válogatottat igazolt a MiZo
Dorothea Richter (képünkön) 25 éves, 178 centi magas, nemzetközi tapasztalatokkal is bíró irányító-bedobó: legutóbb az olasz euroligás Phard Napoliban játszott (ahová az európa-kupás német Dorstentől igazolt), és a külső posztokon lehet új csapata segítségére az idény végéig. Richter Nápolyban általában csereként játszott, a nemzetközi porondon átlagosan 12,7 perc alatt 3,9 pontot ért el, főként a lepattanózás és a gólpasszok számítanak az erősségének. Ahogy Rátgéber László vezetőedző a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, a MiZo első nyugat-európai kosarasának klubja nem jutott...
Wittmann játéka hiányzott a PVSK-nak
PVSK-EXPO Center Pécs - Körmend85-90 (22-25, 24-19, 14-24, 25-22)Kosárlabda NB I., férfiak, Pécs, 2500 néző. V.: Pálla, Ádám, Kiss Z.PVSK-EXPO Center Pécs: Wittmann, Williams 14/9, DÉNES 16/12, Tóth N. 6, LAPOV 10/3. Cs.: Alekszics 14/6, GREBENÁR 18, Czigler 2. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics.Polaroid Lami-Véd-Körmend: FODOR M. 12/6, Ferencz 5/3, TRUMMER 13/9, Vavra 12, Ocitti 9/3. Cs.: Henderson 3, McCants 5/3, FODOR G. 19/16. Vezetőedző: Kivacsevics Dragoljub.Az eredmény alakulása: 2. p.: 2-7, 4. p.: 12-7, 7. p.: 17-19, 12. p.: 24-28, 13. p.: 29-28, 15. p.: 34-34, 17. p.:...
BL: ismét együtt a nagy négyes
A Barcelona keretében a szezon során másodszor van együtt a "négy fantasztikus", a manchesteriek walesi szélsője, Ryan Giggs (képünkön balra) pedig pályafutása 100. BL-meccsén léphet pályára.Aligha túlzás kijelenteni, hogy a négy szerdai találkozó közül a Fenerbahce - Sevilla összecsapást övezi a legkisebb érdeklődés, és a szezon előtt arra is kevesen fogadtak volna, hogy e két klub közül valamelyik biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.Igaz, a sevillai együttes az előző két idényben egyaránt megnyerte az UEFA-kupát, de a BL-ben ebben a szezonban...
NB I.: mégsem Pécsett kezd...
Szerda délelőtti ottjártunkkor a PMFC-stadion szinte minden szegletében mesteremberek szorgoskodtak: az öltőzőkben...
BL: hátrányból tudott...
A Roma tűnt aktívabbnak az első percek alapján, mégis a Real Madrid szerzett vezetést. A királyiak a 8. percben Raúl találatával kerültek előnybe, a spanyolok csapatkapitánya Guti távoli...Lapovval várja a Körmendet...
Az alapszakasz körmendi találkozóján még kétpontos győzelmet (66-68) könyvelhetett el Sztojan Ivkovics csapata, ám a...
Ma este: párharcok a BL-ben
A rómaiak nem túl jó előjelekkel várják a találkozót, hiszen hétvégén 1-0-ra kikaptak a Juventustól, ezzel elszállni látszanak bajnoki reményeik, az Inernazionale már 11 ponttal vezet...Magyar pilóta a Nascar-kupában
Baumgartner Zsolt után újabb magyar fiatal kerülhet kiemelkedő autós sorozatba. A közeljövőben a 23 éves Makai György...
Elfújta a szél a vitorlás...
Már rég nem elég nyolcvan nap alatt megkerülni a földet, hogy valaki a leggyorsabb legyen. Hajóval is kevesebb időt kell felhasználni, amire most a francia Franck Cammas tett kísérletet...Kizárással fenyegeti a spanyolokat a FIFA
"Ha a spanyol kormány nem hagy fel az RFEF befolyásolásával, az nemcsak az osztrák-svájci Európa-bajnokságról való száműzetést vonhatja maga után, hanem a klubok távolmaradását is a nemzetközi kupákból. Szükség esetén akár hat órán belül diszkvalifikálhatjuk a spanyolokat, ilyenkor ugyanis nagyobb hatalmunk van, mint az ENSZ-nek" - szögezte le Joseph Blatter FIFA-elnök.A madridi kabinet a közelmúltban felszólította azokat a sportszövetségeket - köztük az RFEF-et is -, amelyek versenyzői nem jutottak ki a pekingi olimpiára, hogy a nyáron tartsanak tisztújító közgyűlést. A...Örömjátékkal nyert a kupában a MiZo
MiZo-Pécs 2010 - Szeged89-65 (17-16, 28-11, 17-13, 27-25)Kosárlabda Magyar Kupa nők, negyeddöntő 1. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1500 néző. V.: dr. Valovics, Bognár.MiZo-Pécs 2010: IVÁNYI 16/3, FEGYVERNEKY 12/3, Mészáros, PODRUG 28, Graziane 7/3. Cs.: Krivacsevics 4, VAJDA 14/3, Somogyi 8/6, Sarok. Vezetőedző: Rátgéber László.Szeviép-Szeged: Török 7/3, FŰRÉSZ 16, Tomova 4, Szlimák 4, ZSERZSERUNOVA 23. Cs.: Vrancseva 5/3, Kovács 4, Russai 2, Vezetőedző: Fodor Péter.Az eredmény alakulása. 2. p.: 2-3, 3. p.: 4-3, 4. p.: 4-8, 8. p.: 9-14, 10. p.: 17-16, 13. p.: 26-18,...
Játszottak a PVSK-val az UTE pólósai
PVSK-Füszért - UTE6-13 (1-4, 2-2, 1-5, 2-2)Vízilabda OB I. férfiak, 17. forduló. Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, 300 néző. V.: Székely, Horváth Cs.PVSK-Füszért: Gárdonyi - Czigány 2, De Blasio, Bereczki, Surányi, Kollár, Bóbis. Cs.: Seman 2, Babay 2, Lukács G., SZÉCSI, ÁRKI.Vezetőedző: Ambrus Tamás.UTE: PELLE - SZABÓ B. 4, Sütő 1, KOTSZIDISZ 1, Salamon, MÁTÉ 1, Somogyi 1. Cs.: Sziklai, SZABÓ N. 2, Debreceni 1, Vörös 1, Olasz 1, Borsos.Vezetőedző: Petrovics Mátyás.Gól, emberelőnyből: 12/5, ill. 9/3.Kipontozódott: Debreceni.Az Újpest egy csattanós kapufával, rögtön utána a...
« Előző
8235 | 8262 | 8289 | 8316 | 8343 | 8370 | 8397 | 8424 | 8451 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Hétfőn indul az országos rendőrségi...
- Két baranyai városban biztosan...
- Nagyon sok helyen kiszolgálják...
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Remekül teljesítettek az ANK úszói...

