A Szeged kiütésével edzőt buktatott a MiZo-Pécs

A bajnokságban a két „nagy", a Pécs és a Sopron mögött a bronzéremre hajtó csongrádi együttesnél edzőpáros irányítja majd a szakmai munkát.Domokos Mihály szakmai igazgatóként dolgozik a jövőben, a segítője a korábbi válogatott kosaras, Donkó Orsolya lesz.

Újabb szomszéd vár a PVSK-ra

Újabb szomszéd vár a PVSK-ra Felemás az idei mérlege Sztojan Ivkovics gárdájának, hiszen miközben hazai pályán rendre jól ment a csapatnak, idegenből eddig csak vesztesen tudtak hazaérkezni. (Mint legutóbb Dombóvárról, ahol a győzelmet ugyan a jelentős szurkolói buzdítás mellett sem sikerült kicsikarni, de az egymás elleni összevetésben még mindig a Vasút a jobb.)Épp ezért, ha a mostani harmadik helyét szeretné megőrizni a tabellán, a somogyiak elleni találkozón mindenképpen nyernie kellene a PVSK-nak.- Előnyös szituációkban sokszor hibáztunk, fegyelmezetlenek voltunk, ez vezetett a vereséghez. Szerdán...

BL: négy angol a negyeddöntőben

BL: négy angol a negyeddöntőben Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:Inter - Liverpool 0-1G.: Torres, 64. p.Továbbjutott: a Liverpool 3-0-alA liverpooli 0-2 után az Internek kevés esélye volt a továbbjutásra, Milánóban azonban még bíztak egy bravúrban, mondván, egy jól játszó Inter képes ledolgozni hátrányát. Az Inter nem is játszott rosszul, de a taktikusan futballozó Liverpoollal nem tudott mit kezdeni. Ibrahimovicék két-három ziccert kidolgoztak ugyan, de a befejezéseknél az egyéni játékot erőltették, ráadásul Reina kapus is védett egy-két nagyot. Fordulás után Ibrahimovic szerezhetett volna...

Bezárták a kínaiak a...

Egy magyar páros arra készült, hogy - a honi hegymászás történetében első ízben oxigénpalack nélkül - megmássza a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8850 méteres Csomolungmát. Klein...

Égernek igazat adott, a...

A Soproni Liga hétvégi fordulójában a Paks - Kaposvár találkozó 76. percében Vad II István játékvezető elnézett egy szabálytalanságot, és a vétkes Hanák helyett Égernek adott piros lapot....

BL: egy gól az Inter...

Az Internazionale rendkívül tartalékos védelemmel várja a visszavágót, s ez az idegenbeli, 2-0-ás vereséget figyelembe véve kifejezetten rossz előjel, hiszen egy vendéggól végleg...

Jönnek az angolok: március...

Az új kapcsolat jegyében az Üllői útra látogat a Sheffield United, hogy összemérje erejét a Ferencvárossal - erősítette meg a hírt a klub honlapján Berki Krisztián, az FTC ZRt....

Forma-1: Ausztrália nem...

A helyi kormány elutasította Bernie Ecclestone ultimátumát, amely szerint az Ausztrál Nagydíj 2010 után kizárólag éjszakai futamként maradhat a Forma-1 versenynaptárában. "Csak akkor...

Baranyai tájfutó-évadnyitó,...

Március 8-án a PVSK tájfutó szakosztálya rendezte meg - Viniczai Ferenc pályakitűzőnek köszönhetően igen technikás pályákon - a 2008-as idény első hivatalos versenyét. A felnőtt férfiak...

Talmácsi motorhiba miatt csúszott vissza

Sajátos hangulatban vette kezdetét a 2008-as moto GP szezon. A katari éjszakában kicsit mindenki tartott egymástól a 125 köbcentisek mezőnyében. Talmácsi Gábor a második rajtkockáról várta a kezdést, a britek 17 esztendős csodagyereke, Bradley Smith jól jött el a rajtnál, de a harmadik körben kisebb gondja akadt a motorral, és visszacsúszott a hetedik helyre. Talma sokáig vezetett, de tizenkét körrel a vége előtt Olive megelőzte. Ezek után beindult a körforgás: hol Gadea, hol Talmácsi, hol pedig Gadea állt az élre, de féltávon csodával határos módon Smith ismét leelőzött...

Radler-futás: csúcsok nélkül is eredményesen

Jól tette, aki hajnal helyett csak kora délelőtt kukucskált ki az ablakon, hogy az időjárásra alapozva eldöntse, lekocog-e Harkányba a 11 órakor rajtoló Radler-futáson: a reggel még munkás esőfelhők a rajt közeledtével a hideggel együtt odébbálltak. Így amire Honti Róbert, Mexikó PVSK-s olimpikon atlétája meghúzta a startpisztoly ravaszát, már hűvös, de napos, azaz igazi futóidő köszöntött a tájra.Azt, hogy futóverseny, vagy legalábbis valami jelentős tömegmegmozdulás lehet készülőben, véletlenül sem maradhatott volna titokban a város déli részén közlekedők előtt, a rendőrség...

Pécsi Arcok - "Rocsótól" csak az autót kérték vissza

Pécsi Arcok - A becenevek általában az elismertség, a szeretet jegyében fogannak, és sok esetben teljesen összeforrnak viselőjükkel - így a futballbarátoknak Róth Antal valószínűleg minden megérdemelt tisztelet megadása mellett ma is először "Rocsó"-ként jut az eszébe. Ám az U21-es labdarúgó-válogatott éppen most munkanélkülivé vált volt szövetségi edzőjét egy helyen nem nagyon becézgették mostanában. Pechjére ez éppen a munkahelye volt...- Azt olvasom egy laptársunkban, hogy ön tőlük tudta meg, a március 26-ai, Horvátország elleni U21-es meccsen már Sisa Tibor ül a kispadon. Hat év...

Kiütéses MiZo-siker,...

Kiütéses MiZo-siker, Iványi-bravúrral MiZo-Pécs 2010 - Szeged85-49 (18-17, 25-13, 18-9, 24-10)Kosárlabda NB I., nők, 19. forduló. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok,...

MiZo - Szeged: kórházi...

MiZo - Szeged: kórházi hangulatban Az őszi, Tisza-parti 59-77 lehetne ugyan némi kiindulópont a vasárnap esti rangadóval kapcsolatban is, ám messzemenő...

Semmi sem sikerült...

Dombóvár - PVSK-Expo Center Pécs87-74 (24-22, 19-17, 23-17, 21-18)Kosárlabda NB I. férfiak. Dombóvár, 1200 néző. V.: Papp, Kóthai, Hegedűs. Dombóvár: ENGLISH 18, MILLS20/3, Deák 6/6,...

Katar GP: Talmácsi a...

Talmácsi a második helyről rajtolhat vasárnap Losailban. A magyar világbajnok a szombati szabadedzésen csak a nyolcadik helyet szerezte meg, ám estére hatalmasat javult, és sokáig úgy...

Gólzáporos pécsi nyitány a...

Gólzáporos pécsi nyitány a Komló ellen PMFC - Komlói Bányász 4-0 (2-0)Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 17. forduló. Pécs, 2000 néző. V.: Pintér.PMFC: Farkas -...

NB III-as rajt: PVSK -...

Számos más együtteshez hasonlóan a téli szünetben a PVSK labdarúgócsapata is alapos változáson ment keresztül. Amint arról már tudósítottunk, rögtön a neve is megváltozott, az új...

Dombóvár - PVSK: Ivkovics még nem vesztett ellenük

"A kupabúcsú után ismét a bajnoki pontokért szállunk harcba, és ha szeretnénk a négy között végezni az alapszakasz zárásakor, a hátralévő hétből legalább négy mérkőzésünket meg kell nyerni. Ha pedig ráadásul meg szeretnénk tartani a második helyünket, szombaton Dombóváron is nyernünk kell", vetítette előre a csapat terveit Sztojan Ivkovics szakmai igazgató."Talán mondanom sem kell, mindenki ezt szeretné a klubnál. A csapaton belül továbbra is kellemes, bizakodó a hangulat, ez biztosan nem befolyásolja a sikerünket.""További jó hír", újságolta a...

PMFC - Komló: kinyíltak a kapuk!

PMFC - Komló: kinyíltak a kapuk! A játékosok és a szurkolók számára ennél jobb hírrel nem is jelntkezhetett volna Rabi Csaba. A PMFC Sport Kft. ügyvezetője a szövetségbeli fegyelmi tárgyalásról kilépve arról tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t, hogy a csapat soroksári meccsén történt állítólagos sörösdoboz-bedobásért rájuk rótt büntetést egyelőre felfüggesztették. Azaz a szerdai hírrel ellentétben mégiscsak tárt kapukkal fogadhatják a megújult stadionban szurkolóikat az első NB II-es hazai bajnokin. A pécsi delegációt rajta kívül a klub tulajdonos elnöke, Matyi Dezső, valamint a csapat jogásza, dr....

Sima MiZo-siker a Városmajorban

Sima MiZo-siker a Városmajorban BSE-Esma - MiZo-Pécs 201064-83 (15-16, 19-25, 15-22, 15-20)Kosárlabda NB I. nők. Budapest, Városmajor, 400 néző. V.: Bodnár, Gál.BSE-ESMA: Fürész 4, CASTILLO 18, Vida 6, Aties 10, IMBERGEROVA 15/15. Cs.: ZSOVÁR 8/3, Kiss G. 3/3, Horváth E., Vincze, Forray.Vezetődző: Farkas Sándor. MiZo-Pécs 2010: IVÁNYI 14/6, Fegyverneky 13, SOMOGYI 13/9, PODRUG 15, Graziane 4. Cs.: Richter 3/3, VAJDA 12, Krivacsevics 9, Kopácsi, Kováts. Vezetőedző: Rátgéber László.Nehézkesen kezdtek a csapatok, különösen a pécsiek, a városmajori rangadót, hiszen két percig nem is esett kosár. Podrug jegyezte az...