BL: lépéselőnyben a MU és a Barcelona
AS Roma - Manchester United0-2 (0-1)Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés. Róma, Olimpiai stadion. V.: De Bleeckere (belga).AS Roma: Doni - Cassetti, Mexes, Panucci, Tonetto (Cicinho, 69.) - Aquilani (Esposito, 77.), De Rossi - Mancini, D. Pizarro, Taddei (Giuly, 59.) - VucinicMU: Van der Sar - W. Brown, R. Ferdinand, Vidic (O'Shea, 33.), Evra - Carrick, Scholes, Anderson (Hargreaves, 55.) - C. Ronaldo, Park - Rooney (Tévez, 84.)G.: C. Ronaldo (39.), Rooney (66.)A sérült Totti nélkül felálló Roma a mérkőzés elején egy hajszállal aktívabb volt a Manchesternél,...Előnyben várja a Fradit a PVSK
Hiába emellett a hazai pálya előnye is, a budapestinél sokkal nehezebb összecsapásra számít a házigazdák szakvezetője, hiszen mint mondja, "a Fradi immár az életéért játszik". Ha ugyanis most nem sikerül egyenlítenie Somossy József gárdájának, gyakorlatilag búcsút is inthet a továbbjutásnak. Az ő szemszögükből 2-6-ról ugyanis csak úgy fordíthatnának és érhetnék el előbb a nyolc pontot, ha az ez utáni (elvben) három lehetőségből mindháromszor legyőznék a Vasutat - amire azért valószínűleg mégsem lesznek képesek."Szerdán este dőlhet el igazán, mennyit is ért az előző...
Páva Zoltán a megítélt MOB-támogatásról
A képviselő elmondta: annak, hogy eddig nem kapták meg a pénzt, az az oka, hogy a támogatásról szerződést kell írni, arról rendeletet kell hozni, s a pénz csak így utalható ki.Hangsúlyozta: a mostani nyári olimpia miatt a kormány jóval az inflációt meghaladó összegben támogatja a MOB-ot, ezt Peking távolsága, a részt vevő magyar sportolók száma, valamint az emiatt megnövekedett költségek indokolják.A MOB a kiadásai miatt kérte korábban a kormányzatot, hogy fizesse ki már most a fennmaradó további, több mint 1 milliárd forintot - tette hozzá.Páva Zoltán szerint a finanszírozás...Zombori beugróként akár...
A francia városban a kontinensről 11-11 férfi és nő szerzi meg az ötkarikás részvétel jogát. Miután minden ország annyi versenyzőt indíthat a viadalon, ahány kvótalehetősége még van, a...BL: edzőjéért is hajt a Barca
Régi ismerősök találkoznak kedd este az olasz fővárosban, amikor kifut a Stadio Olimpico gyepére az AS Roma és a Manchester...
Olimpián a kézisek: nemzeti...
A két hónapja kinevezett szövetségi kapitány, Hajdu János nem értékeli túl, hogy kivitte a női kézilabda-válogatottat...
Bodor Coloradóban készül...
A Somogyországból induló közép- és hosszútávfutó már PVSK-s színekben teljesítette ki pályafutását, Freier Balázs...
Kikaptak, de továbbjutottak...
TFSE - PTE3:0 (-23; -18; -15;) Röplabda egyetemi bajnokság, férfiak, első forduló, visszavágó. PTE: Czintula, Horváth D., Mánfai, Takács, Dolgos, Szabó D. Cs.: Kaszás (liberó), Szabó...Megérkezett Pekingbe az...
A lángot egy kínai küldöttség repülőgépen, lámpásba zárva vitte Athénból a 2008-as olimpiai játékok városába. A gép közép-európai idő szerint hajnali három órakor érkezett meg a...Rali-vb: Sébastien Loeb nyert Argentínában
A négyszeres bajnok versenyző sorozatban negyedszer diadalmaskodott a dél-amerikai viadalon.Argentin-rali, végeredmény (21 gyorsasági szakasz/347,91 km után) 1. Sébastien Loeb (francia, Citroen C4 WRC) 4:05:48.6 óra 2. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRC) 4:08:21.83. Daniel Sordo (spanyol, Citroen C4 WRC) 4:09:53.3 A vb állása (még 11 futam van hátra)Pilóták: 1. Loeb 30 pont 2. Mikko Hirvonen (finn, Ford) 25 3. Atkinson 22 Csapatok: 1. BP-Ford WRT 44 pont 2. Citroen Total WRT 41 3. Subaru WRT 33 Következik: a Jordán-rali április 24-27-én.Görbiczék kijutottak az olimpiára
Magyarország - Japán39-29 (20-14)Női olimpiai selejtező, 2. csoport, 3. forduló, Bukarest, 500 néző. V.: Visekruna, Stanojevic (szerb).Góllövők: Vérten 9, Tóth T. 9/1, Ferling 6, Görbicz (képünkön) 5/1, Szamoránsky 3, Szűcs 3, Lovász 2, Szucsánszki 2/1, illetve Fudzsi 10, Komacu 5, Arihama 4, Hiraj 4/4, Szakamoto 4, Omae 1, Nagano 1Hétméteres: 3/3, illetve 5/4Kiállítás: 4, illetve 4 percA lengyelek elleni győzelem és a románok elleni vereség után Hajdu János együttesének a döntetlen is elegendő lett volna az olimpiai kvalifikációhoz, a mieink azonban nem bízták a véletlenre a...
Talmácsi motorhiba miatt kiesett Jerezben
Rosszul kezdődött az év Talmácsi Gábor számára, a 125 kcm-es géposztály világbajnoki címvédője - hasonlóan az idénynyitó műszaki problémáihoz - a második futamot motorhiba miatt feladni kényszerült. Talma a negyedik helyről rajtolt, de nem sokáig lehetett versenyben az élmezőnnyel, a negyedik körben motorja lelassult, majd megállt. Ez azt jelenti, hogy a magyar versenyző két verseny után négy ponttal áll a világbajnoki pontversenyben.Jerezi Nagydíj, 125 ccm, végeredmény:1. Simone Corsi (olasz) Aprilia 41:46.100 2. Terol (spanyol) Aprilia + 3.206 3. Smith (brit) Aprilia + 4.986 4....Románia győzött, Görbiczék...
Románia - Magyarország31-29 (17-13)Kézilabda, női olimpiai selejtező, II. csoport, 2. forduló, Bukarest.Góllövők: Maier 9/3, Stanca 4, Lecusanu 4/1, Lungu 4, Luca 3, Neagu 2,...Szombaton kétszer is rendet...
Vasas-Csata - MiZo-Pécs 201052-94 (17-32, 22-18, 11-20, 2-24) Kosárlabda NB I., nők, 22. forduló. Budapest (Pasarét), 500 néző. V.: Gorka, dr. Szakáll.Vasas-Csata: FEJES 9/3, Izsák, KONCZ...Győztek és vezetnek a...
FTC - PVSK-Füszért8-9 (1-3, 2-2, 1-2, 4-2) Vízilabda OB I., férfiak, rájátszás az 5-8. helyért, 1. mérkőzés. Budapest,...
Balhés meccsen ikszelt a PVSK
Tamási - PVSK-Fürge Nyuszi1-1 (0-0)Labdarúgó NB III., Dráva-csoport, 21. forduló. Tamási, 200 néző. V.: Golubics.PVSK-Fürge...
Talmácsi végül az első...
Pénteken közel nyolc tizedmásodperccel volt lassabb a spanyol Nicolas Terolnál a magyar világbajnok, és szombaton sem tudta...
Magasabb oddsok, több...
A hazai jogszabályok egészen a múlt esztendő végéig olyan korlátok közé szorították a Szerencsejáték ZRt. kebelén belül...
Hamilton négymilliós McLarent kap a vb-aranyért
A The Sun című lap cikke szerint Hamilton már tíz évvel ezelőtt kinézte magának a narancssárga színű McLaren LM-t , amelyből összesen öt darab van a világon. A jelenleg "listavezető" versenyző ígéretet kapott arra Ron Denis csapatfőnöktől, hogy amennyiben megfelelőn szerepel ő és a McLaren, akkor megkapja az autót.
Szávay az év felfedezettje a profi teniszezők között
A magyar kiválóság számára a legnagyobb áttörést az jelentette, hogy tavaly két tornagyőzelmet szerzett: a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női viadalon, ahol a fináléban a szerb Jelena Jankovicot felülmúlva lett győztes, és Palermóban. Ezen kívül az egyik Grand Slam, a US Open negyeddöntőjéig is eljutott. A szezon első felében a világranglista 185. helyéről az 53-ra tornázta fel magát, az év második részében pedig már a top húszba is be tudott kerülni. A Sony Ericsson WTA Tour 2007-es díjait csütörtökön este, magyar idő szerint péntek hajnalban adták át Miamiban....Kiütéssel vágott vissza a PVSK
Kosárlabda NB I., férfiak, a 12. fordulóból elhalasztott mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 1600 néző. V.: Földházi, Benczur, Győrffy.PVSK-Expo Center Pécs: Karageorgiu 4, Williams 8, DÉNES 19/15, TÓTH 11, LAPOV 24/12. Cs.: ALEKSZICS 16/6, Grebenár 7, Czigler, Kutasi, Kovács.Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics.Szolnoki Olaj KK: Kelley 12/3, CZICZÁS 14/3, Hollins 10, Sabaliauskas 2, GÓBI 18/3. Cs.: Harazin, Molnár 3, Ledoux, Cseh 3/3, Tóth V. 5/3, Gaál.Vezetőedző: Pór Péter.Az eredmény alakulása. 2. p.: 2-5, 4. p.: 11-7, 7. p.: 13-11, 9. p.: 21-14, 10. p.: 23-16, 12. p.:...
« Előző
8073 | 8100 | 8127 | 8154 | 8181 | 8208 | 8235 | 8262 | 8289 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Halálos baleset történt a 6-oson, két...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Remekül teljesítettek az ANK úszói...
- Szerdán sem kímélte a vihar a megyét,...
- Elhunyt Karel Gott - Álmában érte a...
- Elhunyt George H.W. Bush volt...
- Rangáékkal kampányolnak a baranyai...

