Előnyben várja a Fradit a PVSK
2008. április 01. kedd 22:13

Hiába emellett a hazai pálya előnye is, a budapestinél sokkal nehezebb összecsapásra számít a házigazdák szakvezetője, hiszen mint mondja, "a Fradi immár az életéért játszik". Ha ugyanis most nem sikerül egyenlítenie Somossy József gárdájának, gyakorlatilag búcsút is inthet a továbbjutásnak.
Az ő szemszögükből 2-6-ról ugyanis csak úgy fordíthatnának és érhetnék el előbb a nyolc pontot, ha az ez utáni (elvben) három lehetőségből mindháromszor legyőznék a Vasutat - amire azért valószínűleg mégsem lesznek képesek.
"Szerdán este dőlhet el igazán, mennyit is ért az előző sikerünk, és megmutathatjuk, hogy nem véletlenül nyertünk a fővárosban", mondja a pécsi szakvezető.
"Az alapszakszbeli vereségünk után a védelmünket már átreformáltuk, így most nagy változtatásra nem készülünk. Gárdonyi remekül véd, de az egész csapat, úgy érzem, két-három hete felszálló ágban van. Fegyelmezetten készül a gárda, mindenkiben nagy a győzni akarás, szerencsére sérültünk, eltiltottunk sincs, szerintem ezek a tényezők így együttesen elegendőek lesznek a sikerhez."
A PVSK-Füszért-Aquaprofit - FTC találkozót szerdán 19 órakor rendezik a Hullámfürdőben, majd szombaton, ismét Budapesten folytatódik a párharc.
Sz. Zs., Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Faggyal, havazással és széllel...

