MiZo-folytatás a Városmajorban
2008. március 06. csütörtök 11:54
Immár másodszor elhalasztott meccsének pótlására utazik ma a fővárosba a MiZo-Pécs 2010 női kosárlabdacsapata. Ugyan a régi nagy MiZo - BSE meccsek hangulata és színvonala már a múlté, a fővárosiak 11 győzelmükkel és 4. helyükkel ma is a nehezebb ellenfelek közé tartoznak, főként saját otthonukban.
- Aki egyáltalán edz, az jó állapotban van - mondta Füzy Ákos másodedző, hozzátéve, hogy a sérüléséből felgyógyuló Heller Anita még messze van attól a formától, amellyel bajnokin is pályára léphet, és a sérült Sarok Nikolett sem edzett még a többiekkel. Emilija Podrug ugyan minden munkát elvégez, ám továbbra is kisebb térdfájdalmakkal, a jövő héten Hellerrel és Sarokkal együtt egy alaposabb orvosi kivizsgálásra készül. Ismét nem számíthatnak Mészáros Kornéliára, aki térdműtétje miatt egyszer már kidőlt a sorból. Múlt pénteken "egy hirtelen jött, de azonnal feltárt egészségügyi probléma miatt kisebb akut diagnosztikus műtétet hajtottak végre a játékoson, aki azóta már jobban van", szól a klub hivatalos tájékoztatása.
- Miután a csapat kemény fizikai tréningeket végzett az elmúlt két hétben, most támadásban és védekezésben is próbálunk felfrissülni, mondja a szakvezető. "Az alapszakasz helyezése szempontjából nagyon fontos lenne a BSE, majd vasárnap, Pécsett, a Szeged elleni meccs megnyerése. Sok sebből vérzünk, de ehhez már kezdünk hozzászokni."
"Csütörtökön nagyon oda kell figyelnünk a fővárosiak légiósaira, a kubai Aties-re és Castillóra, no meg a sérüléséből felépült Imbergerovára. A BSE kosarasai előszeretettel céloznak a 6,25-ös vonalon túlról, a külföldiek mellett Vida, Zsovár, Fürész is jó tripladobónak számít. Ez ellen mi agresszív védekezéssel készülünk, de az egy-egyezéseire is oda kell figyelnünk. Videón is megnéztük, alaposan elemeztük a fővárosiak játékát és természetesen a győzelem reményében lépünk parkettre", mondja Füzy Ákos.
Sz. Zs., Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Remekül teljesítettek az ANK úszói...
- Szerdán sem kímélte a vihar a megyét,...
- Elhunyt Karel Gott - Álmában érte a...
- Elhunyt George H.W. Bush volt...
- Szerencsétlenül járt gólyát mentettek...
- Rangáékkal kampányolnak a baranyai...

