Nem bíznak az olimpiai menüben az amerikaiak
2008. február 23. szombat 10:32
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályai szerint a sportolók az olimpiai faluba nem fogyaszthatják a saját maguk által hozatott ételeket, így az amerikai csapat tagjai az ötkarikás létesítményeken kívül edzőtáborban, egy pekingi egyetemen fognak étkezni a tervek szerint.
A lépést a pekingi ötkarikás létesítményeket szervezők élesen bírálták.
"Sajnálom, hogy úgy döntöttek, saját ételt fognak fogyasztani. Sok előkészületet tettünk, hogy biztosítsuk, a sportolók együtt lehessenek az olimpiai játékokon" - mondta a szervezőbizottság élelmezéséért felelős vezetője.
A pekingi élelmiszerbiztonsági hivatal szóvivője is megnyugtatott mindenkit, és kiemelte: az olimpiai ételekre sokkal szigorúbb szabályok érvényesek, mint a nemzetközi előírások.
A pekingi olimpiai faluban 17 ezer versenyző és hivatalos csapatkísérő fog megszállni, akiket egyszerre hatezer étellel szolgálnak ki a létesítmény több éttermében.
The Times/InfoRádió
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos baleset történt a 6-oson, két...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Remekül teljesítettek az ANK úszói...
- Szerdán sem kímélte a vihar a megyét,...
- Elhunyt Karel Gott - Álmában érte a...
- Elhunyt George H.W. Bush volt...
- Rangáékkal kampányolnak a baranyai...
- Szerencsétlenül járt gólyát mentettek...

