60 éves Kemény Dénes, a vízilabda-szövetség elnöke
Szombaton ünnepli 60. születésnapját Kemény Dénes, aki szövetségi kapitányként háromszor is olimpiai bajnoki címig vezette a magyar férfi vízilabda-válogatottat, másfél éve pedig a hazai szövetség elnöke. A Budapesten született, állatorvosi végzettségű szakember korán eljegyezte magát a pólóval, volt korosztályos Eb-aranyérmes, a nagyválogatottban 17-szer szerepelt."Mindenben az első élmény, amit átél az ember, az marad meg a legemlékezetesebbnek - mondta az MTI-nek Kemény Dénes. - Ilyen volt tanulmányaimban az érettségi 1972-ben, mert az volt az első igazán komoly...3-1-re győztek a brazilok a horvátok ellen a vb nyitányán
A házigazda brazil labdarúgó-válogatott hátrányból fordítva 3-1-re győzött a világbajnokság Sao Paulóban rendezett csütörtöki nyitómérkőzésén a horvát csapat ellen. A horvátok Marcelo öngóljával a 11. percben kerültek előnybe, majd Neymar előbb a 29. percben egyenlített, majd a 71. percben 11-esből vezetéshez juttatta csapatát, a végeredményt pedig Oscar állította be a 91. percben.A brazilok sorozatban kilencedik alkalommal nyerték meg első vb-meccsüket, illetve folytatódott az a sorozat, hogy a hivatalos nyitómeccseken a hazai csapat még veretlen.A csoport, 1....Távozik Lőrincz Emil a PMFC-től, úgy tudjuk, eldőlt, hogy Véber lesz az új vezetőedző
"Eddigi munkájáért köszönettel tartozunk, további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk!" - írja a PMFC hivatalosa honlapja Lőrinz Emilről, aki mint ismert, hivatalosan a pécsi csapat szakmai irányítója volt - a gyakorlatban pedig az igazi vezető, Márton Gábor pályaedzője. Minderre azért volt szükség, mert Mártonnak nincs meg az MLSZ által megkövetelt végzettsége. A pécsi klub közleménye, mely egy órával ezelőtt jelent meg, szó szerint így hangzik (bár az utolsó előtti mondat, tegyük hozzá, logikailag kissé problémás, hiszen nem tudni mire vonatkozik): "A mai...Márton Gábor iránt ezúttal...
A Nemzeti Sport információi szerint Márton Gábor, a PMFC edzője iránt legújabban az NB I-be feljutott Nyíregyháza együttese érdeklődik. Bár Mártonnak még egy évig élő szerződése van a...Ismét kórházba került...
Ismét kórházban ápolják Grosics Gyulát, a nemzet sportolóját, az egykori Aranycsapat labdarúgóját - közölte családja...
Szurkolók híján is jól...
Hibátlan körülmények között rendezték meg az idei asztalitenisz Final Four-t a csehországi Hostinné városában június 7-én és 8-án. A szervezők lesték az indulók minden kívánságát,...Foci-vb: a szurkolók...
A futballszurkolók több mint harmada a rendező brazil válogatott sikerét várja a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokságon az Ipsos intézet felmérése szerint. A nemzetközi piackutató...43,6 milliót kap az utolsó...
A televíziós jogdíjak utolsó részletének kifizetésére kerül sor az OTP bank Liga 23-30. fordulók közötti eredményesség, a...
300 milliót kapott a PMFC a...
A szerkesztőségünkhöz eljutott információk szerint az NB I-es pécsi labdarúgó klub közel 300 millió forintnyi erre a célra...
Megműtötték Pintér Attila szövetségi kapitányt
Nyombélfekéllyel megműtötték Pintér Attilát, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, aki rosszulléte miatt nem ülhetett le a kispadra a kazahok elleni, 3-0-ra megnyert szombat esti felkészülési mérkőzésen.A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a beavatkozás jól sikerült, a szakember várhatóan hétfőn hagyhatja el a kórházat. Segítője, a Puskás Stadionban rendezett meccsen őt helyettesítő Farkas József elmondta: a szövetségi kapitány már a szombat délelőtti edzésen sem érezte jól magát, és kora délután lett annyira rosszul, hogy az orvosi stáb tanácsára...Győzelemmel búcsúzott a magyar csapat a Puskás Stadiontól
A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra nyert a kazah csapat ellen a Puskás Ferenc Stadionban rendezett felkészülési mérkőzésen, amely az utolsó összecsapás volt az átépítés előtt álló, 1953-ban átadott létesítményben. A találkozón Farkas József irányította a magyar csapatot, ugyanis Pintér Attila szövetségi kapitány rosszullét miatt nem ülhetett a kispadra. A magyar válogatott az első félidő 26. percében Priskin Tamás fejesgóljával szerzett vezetést, az előnyt Varga Roland növelte szabadrúgásból a 63. percben, a végeredmény pedig egy öngóllal alakult ki az utolsó pillanatban. A...
A pécsi Kovács Mária aranyérmes a női ökölvívó Eb-n!
A szupernehézsúlyú Kovács Mária szombaton aranyérmet nyert a bukaresti női ökölvívó Európa-bajnokságon. A plusz 81 kg-os súlycsoportban érdekelt, kétszeres világbajnok Kovácsnak ez volt a negyedik Eb-diadala, a döntőben pontozásos (3-0) győzelmet aratott az olasz Flavia Severin felett. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a magyar küldöttség összesen négy érmet szerzett, Ancsin Katalin (51 kg), Nagy Tímea (75 kg) és Szatmári Petra (81 kg) ugyanis egyaránt bronzérmes lett. A négy magyar éremből kettő, Ancsiné és Nagyé olimpiai súlycsoportban született.
Nagy-Bujdosó távozik,...
Elindult a játékosmozgás a Magyar Kupa győztes, bajnoki ezüstérmes PEAC-Pécs háza táján. Immár bizonyossá vált, hogy...
Hiába nyert 1-0-ra,...
A 82. percben büntetőből szerzett góllal nyert a világranglista 70. helyen álló Albánia ellen szerda este a magyar labdarúgó válogatott Budapesten, a Puskás Ferenc stadionban. Pintér...Íriszképpel,...
A sportrendezvények szervezői - ha beléptetőrendszert alkalmaznak - a jövőben jogosulttá válnak arra, hogy a jegy- és bérletvásárlók képmásából, íriszképéből, ujj- vagy tenyérnyomatából...Százezerre büntették a...
Mint a Pécsi Újság.hu elsőként hírt adott róla, az MLSZ-hez fordult Márton Gábor, a PMFC edzője, mert nem kapta meg a klubtól teljes járandóságát. Az MLSZ-ben többször is...A Nevelésinél és a Kossuth...
Két nagyméretű LED fal előtt is szurkolhatnak a pécsiek a nyári labdarúgó világbajnokság ideje alatt: a Nevelési Központnál az...
Visszatért Pécsre a...
Öt év után tért tért vissza Pécsre a dartsosok országos mezőnye. A steel egyéni országos darts bajnokság szombati záró...
30 éves a kertvárosi úszóklub, Jakabosék is megünneplik
Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Nevelési Központ úszóklubja. Az ünnepi rendezvényre június 4-én, 9 órától kerül sor az oktatási intézmény színháztermében. Az eseményen részt vesz Páva Zsolt polgármester és Csizi Péter alpolgármester, a csúcseredményeket elért világhírű pécsi úszók, így Pásztory Dóra, Jakabos Zsuzsanna és Sors Tamás, edzőik, Petrov Anatolij mesteredző, Petrov Iván és Jancsik Árpád edzők. Az ünnepi műsor során bemutatják az úszóklub elmúlt harminc évéről készült filmet is.Egész napos focifesztivált rendez az MLSZ a PMFC stadionban
Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága egész napos labdarúgó-rendezvényt szervez június 4-én (szerdán), a PMFC Stadionban. A különböző tornákon összemérik tudásukat az óvodás fiúk és lányok, a 15 éves megyei lány focisták, valamint a megyei kupa döntőbe jutott férfi labdarúgók.A fesztivál programja:Pünkösdi Törpfoci Torna 9-30-11.30.Pécs, Keleti városrész 8 óvodája és 80 ovisa vesz részt a tornán, mely az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóság, a PÉCSI Sport Nonprofit Zrt. és a PMFC Sport Kft. közös szervezésében és együttműködésében kerül megrendezésre.Résztvevő óvodák:Zsolnay...Előrébb léphetett volna a PMFC az utolsó fordulóban, de most csak döntetlenre futotta
A Szombathelyi Haladás 1-1-es döntetlent ért el a Pécs vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. A meccs előtt egyetlen pont választotta el egymástól a két csapatot, így a döntetlennel a Haladás maradt a hatodik, a Pécs pedig hetedik. Az első negyedóra gyors gólváltása után valamivel veszélyesebben futballozott a hazai gárda, a szombathelyiek leginkább a három szabálytalansággal és az azokért járó sárga lapokkal tűntek ki a mezőnyből. A Pécsnek voltak még helyzetei a szünet előtt, de ezekből nem sikerült betalálni a Haladás...A rovat további témái
- Csirke Ferenc hosszabbított, vezetőedző marad a Pécsi VSK-nál
- Alakul a férfi kosárlabdacsapat, Budimir mellett Harazin érkezik
- Orbán Viktor gratulált a Real Madridnak a BL-győzelemhez
- Kitűnő pécsi eredmények a hétvégi tájfutó diákolimpián
- Két perc hiányzott az Atletico BL-győzelméhez
- Ötszáz versenytáncos lepi el a pécsi sportcsarnokot
« Előző
3429 | 3456 | 3483 | 3510 | 3537 | 3564 | 3591 | 3618 | 3645 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...

