Szurkolók híján is jól teljesítettek a PTE-PEAC asztaliteniszezői
2014. június 12. csütörtök 08:31
Hibátlan körülmények között rendezték meg az idei asztalitenisz Final Four-t a csehországi Hostinné városában június 7-én és 8-án. A szervezők lesték az indulók minden kívánságát, kielégítették minden igényét – írja beszámolójában a PEAC Asztalitenisz Szakosztálya.
Az eredetileg döntőbe jutott csapatok közül a francia Boulogne-Billancourt előre jelezte, hogy nem tud megjelenni, így a legjobb nyolc között búcsúzó német Selingenstadt kapott meghívást. A riválisok sora így is szép számú volt, a két világranglista Top 100-as játékost felvonultató tavalyi bajnok Mühlhausen csapata idén is megvédte címét -bár két 4:3-as mérkőzést is játszott-, de a Villeneuve gárdája is soraiban tudta az idei egyéni francia bajnokot. A pécsi csapat nagyon szépen helytállt, egy győzelemmel és két vereséggel fejezte be a versenyt, és csupán 4:3-as eredménnyel maradt alul a bajnok ellen, így a bajnoki második helyezésük mellett egy Inter Kupa bronzéremmel zárták az évet, a szakosztály fennállásának legsikeresebb évét.
A körülmények, lehetőségek közti különbséget mi sem jelzi jobban, hogy amíg a Mühlhausen csapatát 2 edző, 2 tartalék, 1 gyúró és 50 szurkoló kísérte el, addig a PEAC anyagi helyzetére tekintettel csupán a 3 játékost tudta kiküldeni.
1. forduló: Villeneuve (FRA) - PTE PEAC Kalo-Méh (HUN) 4:0
2. forduló: Mühlhausen (GER) - PTE PEAC Kalo-Méh (HUN) 4:3 (Pázsy 2, Lakatos 1)
3. forduló: Selingenstadt (GER) - PTE PEAC Kalo-Méh (HUN) 0:4 (Pázsy 1, Lakatos 1, Dudás 1, a Pázsy-Lakatos pár)
Végeredmény: 1. Mühlhausen (GER)
2. Villeneuve (FRA)
3. PTE PEAC Kalo-Méh (HUN)
4. Selingenstadt (GER)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...

