Hosszú Katinka újabb világcsúcsot úszott
A remek formában lévő magyar versenyző a 100 méteres vegyes úszás csütörtök délelőtti előfutamában 57.25 másodperc alatt teljesítette a távot, s ezzel pontosan két tizeddel volt gyorsabb, mint tavaly augusztus 11-én, Berlinben. Hosszú Katinka szerdán is felállított egy új rövidpályás világcsúcsot Dohában, akkor 200 méter vegyesen nyert 2:02.61 perccel. Emellett 200 méter gyorson, 50 és 200 háton sem talál legyőzőre. A Vasas sportolója csütörtökön, a világrekord előtt 100 gyorson és 100 háton is a legjobb idővel került a délutáni döntőbe, majd a 100 vegyes után még 50 pillangón is...
Dr. Hargitai elnökként elsősorban a kapcsolatai révén szeretné segíteni a PMFC-t
A jelenleginél több meghatározó ember ügyévé szeretné tenni a pécsi focit a PMFC egyesület kedden megválasztott új elnöke, dr. Hargitai János. A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hírportálunknak úgy nyilatkozott, elsősorban kapcsolatai révén szeretné segíteni a klubot. Mint munkatársunknak mondta, jelenleg sem a város, sem pedig a kormány „nem kezeli megfelelő helyén a PMFC-t". Amint arról elsőként beszámoltunk, az NB I-es csapatot működtető kft.-ben kisebbségi tulajdonrésszel bíró Pécsi Mecsek Futball Club (PMFC) egyesület elnökének választották dr. Hargitai...
Dr. Hargitai János lett a PMFC elnöke
Információink szerint Hargitai János országgyűlési képviselő, korábbi Baranya megyei kormánymegbízott lett a PMFC új elnöke. A nemrég lezajlott elnökségi ülést követően a Fidesz-KDNP színeiben országgyűlési képviselőként tevékenykedő politikust választották az egyesület elnökévé. Hargitai Jánossal készült interjúnk - szándékaink szerint - hamarosan olvasható lesz hírportálunkon. Mint ismert a Pécsi Mecsek Futball Club egyesület csak az egyik kisebbségi résztulajdonosa a labdarúgó csapatot birtokló PMFC Sport Kft.-nek (a másik Pécs Megyei Jogú Város, míg néhány magánszemély is...Véberrel továbbra is...
Már az első félidő közepén 2-0-ra vezetett a miskolci vendégcsapat vasárnap este Pécsen, a PMFC-Matias pedig egy - az utolsó pillanatban rúgott - tizenegyes góllal tudott csak szépíteni a...Sose bántsd a Fürge Nyuszit...
A Magyar Kupában (MK) történt hasonló esetek kapcsán a Pécs kapta a legsúlyosabb büntetést, a klub szurkolói ugyanis a Szászvári SE Fürge Nyuszi elleni összecsapáson nemcsak...Kínos: Varga Dénes tette...
Egy kazah operatőr a magyar férfivízilabda-válogatottat kamerázta a Világkupán, miközben a horvát himnusz szólt. Egészen...
A fegyelmi bizottság...
Százezer forintos pénzbüntetést kapott Csábi József, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának keddi döntése szerint. A testület azért...Szombathelyen hagyott két...
A Pécs 1-1-es döntetlent ért el a Szombathelyi Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén, így továbbra is nyeretlen. OTP Bank Liga,...Véber szerint nem is...
Este fél hétkor a Haladás ellen lép pályára ma az NB I-ben a Pécs, a találkozót a Sport2 közvetíti. Mint az egyik futballra szakosodott portál leszögezi: két, a tavalyi formájától még...Pars Krisztián megvédte Európa-bajnoki címét
A kalapácsvető Pars Krisztián megvédte címét a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon szombaton. Az olimpiai bajnok és világranglista-vezető versenyző legnagyobb dobása az egyéni csúcsot, s egyben a világ idei legjobb eredményét jelentő 82,69 méter volt, amit utolsó próbálkozásra ért el. Pars sorozatban hatodik világversenyén szerzett érmet: a 2010-es barcelonai Eb-n harmadik, a 2011-es és a 2013-as vb-n második volt, 2012-ben megnyerte az Eb-t és a londoni olimpiai játékokat is.
A PMFC Szegedre megy, az Újpest Baranyába jön a kupában
Az első fordulóból a 64 közé jutott 13 élvonalbeli csapat közül a Kecskemét kapta a legnehezebb ellenfelet, méghozzá a másodosztályú Zalaegerszeget a labdarúgó Magyar Kupában. A PMFC a harmadosztályú szegedi SZEOL SC-hez látogat, míg az Újpest csapata Baranyába jön, a Himesháza látja vendégül. A magyar szövetség pénteken készítette el a második forduló párosítását. A párharcokban egy mérkőzés dönt a továbbjutásról, s mindig az alsóbb osztályú együttes a pályaválasztó. A címvédő Újpest a Baranya megyei harmadosztályban szereplő Himesházához látogat majd, míg a bajnoki címvédő...A kupagyőztes PEAC-Pécs megkezdte a felkészülést
Három éremmel zárta az előző szezont a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata, amely a Magyar Kupában első, a bajnokságban második, a Közép-európai Ligában harmadik helyen végzett. Nos, ilyenkor szokott jelentősen megnőni az étvágy, ám nem valószínű, hogy ezt meg tudja ismételni Zseljko Djokics együttese - persze senki sem bánná, ha ez mégis összejönne. - A 2014/2015-ös szezonra junior és felnőtt korosztályban is a legjobb négy közé jutást tűztük ki célul - fogalmazott Mészáros Zalán, a PEAC-Pécs ügyvezető igazgatója. - De talán még ennél is fontosabb cél a játékosok egyéni...Hozta a kötelezőt a PMFC,...
Szerda délután a Baranya megyei első osztályban szereplő Szászvár otthonában lépett pályára a PMFC-Matias együttese a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójában. A pécsi csapat hozta a...Két meccsre eltiltották...
Kétmeccses eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától Véber György, az OTP Bank Ligában...
Átmenetileg bezár a Hullám...
Augusztus 18-tól (hétfő) augusztus 27-ig (szerda) karbantartás miatt bezár a Hullámfürdő fedett sportuszodája. Ezen időszak...
Átadták Európa egyik...
Az angol Premier League-ben szereplő Chelsea elleni gálamérkőzéssel megnyitották a Ferencváros új stadionját, a Groupama...
Döntetlent játszott az...
Mohl 44. percben szerzett góljára a második félidő tizedik percében válaszolt az újpestiek játékosa, Simon, s mivel több gól már nem esett, 1-1-es döntetlenre végződött a bajnokság 3....Nem úgy tűnik, mintha...
Habár a bajnokságot aranyéremmel zárta a PINKK Pécsi 424 női kosárlabda csapata, sokan - anyagiak hiányára hivatkozva -...
Ma 75 éves Garami József, a legsikeresebb pécsi foci edző
A pécsi labdarúgás legsikeresebb edzője augusztus 9-én ünnepli születésnapját, ma 75 éves. Első edzői állását a Pécsi Sportiskolánál töltötte be, ahol utánpótlásedzőként dolgozott. 1971-ben szerzett tanári (Pécsi TF), 1976-ban szakedzői diplomát a Testnevelési Főiskolán. 1973-ban régi csapatánál, a Pécsi Dózsánál, ill. későbbi jogutódjánál, a Pécsi MSC-nél lett utánpótlásedző, ekkor a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán volt testnevelő, majd 1985-ben a felnőtt csapat vezetőedzője lett. 1992-ig tartó edzősége során érte el a pécsi labdarúgás legsikeresebb időszakát (2. hely az NB...
Melyik a PMFC igazi arca? Ma este meglátjuk az Újpest ellen, talán
Szombaton kora este (fél hétkor) a négy ponttal kezdő Újpestet fogadja Újmecsekalján a pécsi NB I-es labdarúgó csapat. Habár a PMFC bajnoki nyitánya 4-0-ás hazai vereséggel végződött, a második meccsen, Felcsúton a Puskás Akadémia ellen pontot szerzett Véber György edző csapata. A szombati, második hazai mérkőzés tehát (melyen a Pécs, ne feledjük, Véber egykori csapata ellen lép pályára), iránymutató is lehet azt illetően, hogy melyik a csapat igazi arca. Az-e, amely egy négyest kapott itthon az MTK-tól, vagy az, melyet Felcsúton láthattunk? A három százszázalékos csapat...Csányiék kiselejtezik az alkalmatlan fociedzőket
Megújítják az edzőképzést a labdarúgó utánpótlás-nevelésben és kiselejtezik a pedagógiailag alkalmatlan edzőket - írja csütörtöki cikkében a Világgazdaság. "Ki fogjuk selejtezni azokat a gyerekekkel foglalkozó edzőket, akik a szakmai és a pedagógiai kettős követelményeknek nem tesznek eleget" - nyilatkozta a lapnak a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke. Csányi Sándor a lapnak azt is elmondta, hogy a szövetség megújítja az utánpótlásnevelésben az edzőképzést. A jövőben, akik gyermekekkel foglalkoznak, azoknak meg kell szerezniük az európai szövetség (UEFA) C...A rovat további témái
- Hiába volt a leggyorsabb, nem viszik el a berlini úszó EB-re Financseket
- Csúcstámadásra invitálnak az Örökség Fesztivál alatt
- Bajai-pécsi ezüst a triatlon országos bajnokságon
- Négy gólból hármat a Pécs rúgott Felcsúton, mégsem nyert - de nem Orbán a hibás
- Ősztől minden meccsre látogatónak kötelező lesz a fényképes kártya
- Bünteti a szurkolókat a PMFC a labdarúgó-szövetségtől kapott pénzbírság miatt
« Előző
3348 | 3375 | 3402 | 3429 | 3456 | 3483 | 3510 | 3537 | 3564 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...

