Este hattól egyenlíthet a PINKK Komlón a bronzcsatában

Mint korábban beszámoltunk róla, csütörtökön este 66-53-ra kikapott a PINKK-Pécsi 424 NB I-es női kosárlabda csapata Miskolcon, a harmadik helyért folyó párharc első mérkőzésén. Az egyik csapat két győzelemig tartó összecsapásainak második meccsét szombaton este hatkor rendezik Komlón, a pécsi lányok tehát ma egyenlíthetnek. Női NB I, a 3. helyért, 2. mérkőzés: PINKK-Pécsi 424 - Aluinvent DVTK Miskolc 18.00   

Elhunyt minden idők leghíresebb örökös magyar ralibajnoka

Elhunyt minden idők leghíresebb örökös magyar ralibajnoka Hatvankilenc éves korában meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok - a hírt fia közölte a Facebook-oldalán.  Ferjáncz Attila 17 éves korában kezdett versenyezni, 1964-től autóversenyzőként számos egyesület tagja volt, 1966-90 között 18-szoros abszolút ralibajnok, 1975-ben és 1984-ben hegyi bajnok is volt. 1981-ben és 1986-ban is bronzérmet nyert a rali Európa-bajnokságon. 1997-ig versenyzett, majd az Autósportszövetségben dolgozott, 1999-2007-ben, majd 2009 óta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke volt. Eredményeiért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend...

Ötödik lett az NB I-ben a PEAC-Pécs - Cegléden is nyertek

2-0-ra nyerte péntek esti ceglédi győzelmével a PEAC az ötödik helyért vívott párharcot az NB I hajrájában.  A címvédő Sopron 16 ponttal győzött Győrben a női kosárlabda NB I döntőjének második, pénteki mérkőzésén. Eredmények: Döntő, 2. mérkőzés:CMB CARGO UNI Győr - UNIQA Sopron 67-83 (22-23, 12-17, 18-24, 15-19) Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 a Sopron javára. A harmadik meccset hétfőn rendezik Sopronban. Az 5. helyért, 2. mérkőzés: Ceglédi EKK - PEAC-Pécs 48-63 (15-14, 11-10, 10-18, 12-21) Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc...

Ezeket a meccseket...

Ezeket a meccseket nézhetjük a tévékben péntektől vasárnap éjjelig A pénteki, szombati és vasárnapi sportközvetítések a hazai televíziókban. Április 22., péntek: M4 Sport11.38: Cselgáncs, Eb,...

Kikapott Miskolcon a PINKK,...

A Diósgyőr hazai pályán 13 ponttal legyőzte a vendég PINKK-Pécsi 424 csapatát a női kosárlabda NB I harmadik helyért folyó párharcának első mérkőzésén, csütörtökön este. A 3. helyért, 1....

Nyert és előnybe került a...

A PEAC-Pécs saját közönsége előtt legyőzte a Ceglédet a női kosárlabda NB I helyosztójának szerdai első mérkőzésén, ezzel 1-0-ra vezet az egyik csapat második sikeréig tartó párharcban....

Most már nem tudtak mit...

Most már nem tudtak mit tenni: Financseket végre világversenyre is elviszi a szövetség A Pécsi Tudományegyetem egyik Tehetségkövete, a mohácsi színekben versenyző Financsek Gábor beúszta magát a májusi londoni...

Doppingoláson bukott le a...

Doppingoláson bukott le a kajakos Dudás Miklós Doppingvétséget követett el a kajakos Dudás Miklós, akinek a szervezetében tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak. A...

Ma és holnap: egyetemista...

Ma és holnap: egyetemista futsalosok döntője a Lauberben Április 19-én és 20-án Pécsett, a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban rendezik meg a futsal női és férfi Magyar Eegyetemi és...

Magabiztosan nyert a PVSK a Sopron ellen

Magabiztosan nyert a PVSK a Sopron ellen A Pécs hazai pályán magabiztos, 85-66-os győzelmet aratott a Sopron együttese felett a férfi kosárlabda NB I középszakaszának középházában vasárnap. Eredmény, középszakasz, középház: PVSK-PANNONPOWER - Sopron KC 85-66 (26-11, 19-25, 21-17, 19-13) A tabella: 1. Sopron KC 5 2 3 375-381 49 pont 2. Kaposvári KK 6 3 3 508-480 47 3. Falco-Trend Optika KC Szombathely 6 2 4 453-490 47 4. KTE-Duna Aszfalt 5 4 1 384-349 45 5. PVSK-PANNONPOWER 6 3 3 429-449 45

Nem jött össze a dobogó Michelisznek, de a himesházai versenyzőé a hétvége előzése

Nem jött össze a dobogó Michelisznek, de a himesházai versenyzőé a hétvége előzése Nagyot küzdött Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság (WTCC) hétvégi futamain, de sajnos a dobogóra nem állhatott fel. A Slovakiaringen előbb hatodikként, majd ötödikként intették le. Összetettben a harmadik helyen áll a himesházai pilóta! A hétvége első futamán Michelisz Norbert a hetedik helyről rajtolt, ám az indulást követően egyet visszacsúszott. Az utolsó körben kis híján mindkét Citroënt sikerült maga mögé utasítania egy látványos előzésnek köszönhetően, ám Lopez a nagy csatában végül visszavette a korábbi pozícióját. Michelisz így hatodikként zárt. A második...

Még a kihagyott büntető is belefért: simán győzött a PMFC a városi rangadón

Még a kihagyott büntető is belefért: simán győzött a PMFC a városi rangadón Sorozatban tizenhetedik mérkőzését is megnyerte a PMFC: szombaton a PVSK vendégeként négy gólt rúgtak, s egyet sem kaptak.  A szombaton délután rendezett városi rangadót is magabiztosan húzta be a Munkás. Az első félidőben előbb Kiss Partrik, majd Hadobás (képünkön) volt eredményes. A 37. percben büntetőhöz jutott a PMFC, Schmidt lövését azonban a vasutasok kapusa, Máthé hárította. Azonban még ez is belefért, a 38. perctől emberhátrányban játszó PVSK ellen a második félidőben a Munkás Schmidt, majd Kiss Patrik újabb találatával megduplázta előnyét, s végül simán nyert....

A negyedik helyről...

A negyedik helyről rajtolhat Michelisz vasárnap A himesházai versenyző, Michelisz Norbert a negyedik rajthelyet szerezte meg a túraautó-világbajnokság (WTCC) Szlovákiai...

Városi derbi: a PVSK-val...

Városi derbi: a PVSK-val játszik szombaton a Munkás - vajon ismét kiszakad a gólzsák? A Márton Gábor vezette PMFC szombaton a PVSK vendégeként folytatná győzelmi szériáját.  Harminchat év után ismét városi...

Ezeket a meccseket...

Ezeket a meccseket nézhetjük pénteken, szombaton és vasárnap A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: Április 15., péntek M4 Sport 8.00: Forma-1,...

Maradt még esélyük a...

Az utolsó negyedben kiütötte Kaposváron a hazaiakat a PVSK elsőosztályú férfi kosárlabda csapata a középházban. A végig harcias és nagyot küzdő Pécs az utolsó negyedben is felépített...

Jól kezdett a PINKK-Pécsi...

A Sopron bejutott a női kosárlabda NB I döntőjébe, ugyanis a párharc második, kedd esti, komlói mérkőzésén is legyőzte a PINKK csapatát. A találkozót jobban kezdte a házigazda: kilenc...

Ma este visszavághat a...

Ma este visszavághat a PINKK a soproni lányoknak Kedden este hétkor rendezik Komlón a női NB I elődöntőjének második mérkőzését, ahol a PINKK-Pécsi 424 a Sopront fogadja. Az...

Kétszázötven szerelést ad át Újmecsekalján a polgármester

Az eddig használt, sok esetben vegyes sportfelszerelések helyett - társaságiadó-források felhasználásával - a PMFC teljes utánpótásgárdája, csaknem 250 fiatal,  egységes és komplett, minőségi sportfelszerelést és kiegészítőket kaphat. A szereléseket kedden este hatkor Újmecsekalján dr. Páva Zsolt polgármester és Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója adja át. Mint ismert, a tavaly önkormányzati tulajdonba került PMFC célja, hogy a felnőtt csapat mielőbb visszajusson a sportág élmezőnyébe.

Hargitay András váltja Kiss Lászlót az úszóválogatott élén

Hargitay András váltja Kiss Lászlót az úszóválogatott élén Hargitay András lett a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya. A Magyar Úszó Szövetség hétfői elnökségi ülését követően közleményben számolt be arról, hogy a sportág első magyar világbajnokát, az eddigi utánpótlás-kapitányt határozatlan idejű szerződéssel nevezi ki a Kiss László lemondását követően megüresedett posztra. Hargitay Andrásnak ez a második megbízatása kapitányként, 1984 és 1988 között már irányította a válogatottat."A legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni a versenyzőknek és edzőknek. Ez a feladat hihetetlen felelősség, különösen most, az olimpia...

Egy negyedet nyert csak a PVSK Kecskeméten - ki is kapott

A tavaly döntős Kecskemét 14 ponttal verte a vendég Pécset vasárnap a férfi kosárlabda NB I középszakaszának középházában. Eredmény: középszakasz, középház: KTE-Duna Aszfalt - PVSK-PANNONPOWER 75-61 (17-11, 17-20, 25-21, 16-9) A tabella: 1. Sopron KC 4 2 2 309-296 48 pont 2. Falco-Trend Optika KC Szombathely 4 2 2 308-332 45 3. Kaposvári KK 4 2 2 344-314 44 4. KTE-Duna Aszfalt 4 3 1 317-286 43 5. PVSK-PANNONPOWER 4 1 3 260-310 41 Alsóház: JP-TOP COP Jászberény - Naturtex-SZTE-Szedeák 74-53 (20-15, 20-12, 22-13, 12-13) A tabella: 1. Naturtex-SZTE-Szedeák 4 3 1 356-364 41 pont 2....