Összeütközött két autó az 57-es főúton, Pécs határában
FRISSÍTVE: az egyik autó vezetője a helyszínen életét veszítette. Két személyautó karambolozott az 57-es főút 43-as kilométerénél, Pécs térségében pénteken reggel. Az esethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járműveket.FRISSÍTVE: Az elsődleges adatok alapján a baleset során az egyik autó sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, továbbá egy személy megsérült.A helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben.
Megmentette egy dunaszekcsői család életét a szénmonixid-érzékelő
Dunaszekcsőn, egy családi házban a családfő begyújtott a nappaliban található cserépkályhába, hogy a felesége és gyerekek kellemes melegben tudjanak felkelni, majd elindult munkába szerdán reggel Egy kis idő után a nappaliban elhelyezett szén-monoxid érzékelő bejelzett. Az érzékelő riasztását követően az anyuka és két gyermeke - még a tűzoltók kiérkezése előtt - elhagyták a házat és a bejárati ajtót, valamint két ablakot is nyitva hagytak a szellőztetés érdekében. A mohácsi hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult a helyszínre. A tűzoltók...
Több mint 240 ezren voltak a Zsolnay Örökségkezelő programjain
A pandémia ellenére is több mint 240 ezer ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire egy év alatt - közölte az társaság csütörtökön az MTI-vel. Mint azt az egyebek mellett a Kodály Zoltán nevét viselő koncert- és konferenciaközpontot, a Zsolnay Kulturális Negyedet, valamint a pécsi ókeresztény értékeket bemutató világörökségi helyszíneket üzemeltető ZSÖK közleményében írták, tavaly csaknem 1200 programot valósított meg a társaság. A Zsolnay Kulturális Negyedben januárban és februárban még...
A tulaj kezében robbant fel...
Szivárgást tapasztalt gázpalackján egy hétvégi ház tulajdonosa, amikor a palack udvarra kihordása közben berobbant a gáz...
Kóborló vidra tűnt fel a...
A vidra Magyarországon szinte minden olyan vízfelület környékén megfigyelhető, ahol számára megfelelő táplálék (döntően hal),...
Kiadták a figyelmeztetést,...
Országszerte többfelé havazott, illetve még mindig havazik, de csütörtök reggelig jellemzően csak maximum pár centiméteres...
Csaknem száz új fertőzöttet...
Meghalt 118, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1926 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...
Elszálltak az élelmiszer...
A koronavírus járvány miatt régóta nem látott válság köszöntött a világra. Ennek nagyon sok negatív hozadéka volt és van. Sok...
Egy korábbi kocsma helyén...
Egy korábbi italbolt teljesen felújított épületében kapott helyet a rendőrség körzeti megbízotti irodája, a...
Órákra leállt a távfűtés Pécsett, üzemzavar volt az erőműben
A belső villamosenergia-hálózat meghibásodása miatt ma délelőtt átmenetileg leállt az energiatermelés a pécsi erőműben. Ennek következtében a távhőszolgáltatás is szünetelt Pécs városában, közölte az erőmű. Az üzemzavar 10:21-kor lépett fel, amelynek következtében az erőműben működő kazánok és generátorok egyaránt leálltak. A pécsi erőmű szakemberei a meghibásodás forrásának azonosítását követően haladéktalanul nekiálltak az üzemzavar elhárításának.Az azonnali beavatkozásnak köszönhetően az erőmű egyik blokkja 12:13-kor újra működésbe állt, azonban ez az egység a...
Nyugdíjba készül a kertvárosi halkereskedő, László Béla, végleg becsukja a boltot
A halak egy része hamarosan fellélegezhet. Májusban ugyanis nyugdíjba vonul László Béla, más néven a „Halas" Béla, a kertvárosi, közismert, népszerű halkereskedő. Az uszonyosoknak ez ugyan végeleges menekülést aligha jelenthet a vevők elől, de az iparág egyik markáns pécsi arca hiányozni fog a kínálati oldalon. Ám az idő elérkezett, a halbontás mestere leteszi a kését. Megpihenni persze nem fog, mert várja a gyódi telke, ahol rengeteg a tennivalója. Sokáig műszaki eladóként tette a dolgát László Béla. De a rendszerváltás idején eljött a pillanat, amikor egy...
Továbbra is országszerte rossz a levegőminőség
Továbbra is országszerte rossz a levegőminőség a szálló por magas koncentrációja miatt. Négy helyen veszélyes, Budapesten pedig egészségtelen a levegő. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán frissített térképe szerint már nemcsak Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren, hanem Miskolcon is veszélyes a levegő a magas szállópor-tartalom miatt. Budapesten és Várpalotán egészségtelen a levegő, további tizennégy településen kifogásolt. Ezek:...
Jövő héten folytatódnak a...
A minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről a felek továbbra sem tudtak megegyezni, ezért a tárgyalások jövő héten folytatódnak - mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó...Négyszázezret vett fel egy...
A rendőrök információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt indítottak eljárást egy bernecebaráti nő ellen. ...
Fabio Capello nagyapja...
A világhírű edző, Fabio Capello nagyszülei menekültként érkeztek a Baranya megyei Himesházára, ahol 1915-ben fiuk, Guerrino...
Oldalára borult egy...
Kicsúszott az útról, és az oldalára borult egy kisteherautó az 58-as főút 24-es kilométere közelében, Harkánynál. ...
Mutatjuk, hányan...
1358 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 345 710 főre nőtt a hazánkban beazonosított...
Kiderült a pécsi jegyszedő...
A Pécsi Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki titokban fotókat készített...
Online szavazást indul a tv-torony környezetének fejlesztéséről
Online szavazást indít a pécsi önkormányzat a baranyai megyeszékhely felett magasodó TV-torony környezetének fejlesztésével kapcsolatban - tájékoztatta a helyhatóság közleményben az MTI-t. A Mecsek 535 méteres, Pécs városközpontjától északra lévő Misina hegy csúcsán megvalósuló fejlesztésekkel kapcsolatban - emlékeztettek a közleményben - egyszer már kikérték a helyiek véleményé. Tavaly augusztusban nyílt ötletbörzét hirdetettek a pécsiek körében, hogy olyan beruházás "jöjjön létre, amely nemcsak folyamatosan vonzza a látogatókat, de gazdaságilag...
Heten sérültek meg egy hét alatt a megye útjain
Baranya megye közútjain az elmúlt héten összesen heten sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Megyénkben az elmúlt héten az előző év hasonló időszakához képest egyel csökkent a sérüléses balesetek száma, összesen 41 közlekedési baleset történt, amelyből hét személyi sérüléssel járt.A személyi sérüléses balesetek két esetben súlyos, öt esetben könnyű sérüléssel végződtek. Ezek során összesen heten sérültek meg. Ittasság gyanúja az elmúlt héten egy alkalommal merült fel.Az elmúlt héten az elsőbbség meg nem adása volt a legfőbb baleseti ok, második helyen a...
Mélybe zuhant egy ember a megyei önkormányzatnak is helyet adó Széchenyi téri épület lépcsőházában
Rendőrök és mentők érkeztek kedden öt óra után a pécsi Széchenyi térre, a megyei önkormányzatnak is helyet adó épületbe. Mint megtudtuk, egy ember a harmadik emeletről, a belső lépcsőházban a mélybe zuhant. Lapunk értesülései szerint a később szerencsétlenül járt ember azzal lépett az épületbe, hogy a harmadik szinten - ahol nem a megyei önkormányzat, hanem egy gyermekvédelmi intézmény működik - szeretné megnézni a díszítőelemeket és a freskókat. A portán természetesen tovább engedték, semmi ok nem lett volna ennek ellenkezőjére, hiszen középületről van szó, s a látogató sem...
« Előző
8064 | 8085 | 8106 | 8127 | 8148 | 8169 | 8190 | 8211 | 8232 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Új életre kelt, s már vissza is tért...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Baranyában két helyen is a...

