Szexmunkásként dolgoztatott egy nőt egy pár
Folytatólagosan elkövetett emberkereskedelem miatt jogerősen két és fél év letöltendő, illetve két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy Zala megyei férfit és egy nőt, mert egy gondnokságuk alatt álló nőt szexmunkásként dolgoztattak Magyarországon és Németországban - közölte az ügyben másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla kedden az MTI-vel. A bíróság közleménye szerint az ügy elsőrendű, 41 éves, büntetett előéletű férfi vádlottja és 39 éves nő élettársa 2017-ben vette gondnokság alá a sértettet, aki születésétől fogva fennálló enyhe fokú szellemi...
Drogkereskedőt kapcsoltak le a zsaruk Pécsett
A Baranya megyei rendőrök elfogtak egy 34 éves aranyosgadányi férfit, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett. Vele együtt az anyagot átvevő kábítószer-fogyasztót is előállították, mindkettőjük ellen büntetőeljárás indult. Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfit vett őrizetbe hétfőn a Pécsi Rendőrkapitányság. A 34 éves férfi a gyanú szerint az elmúlt években több alkalommal adott el kábítószernek minősülő anyagot egy 54 éves pécsi ismerősének. A 34 éves férfi a fenti napon 20 óra 30 perc körül Pécsett, a Maléter...
Ötszáz alá esett a napi új fertőzöttek száma, csaknem 250 ezren már meggyógyultak
Meghalt 89, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 459 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. Baranyában 28 új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 360 877-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 12 113-ra emelkedett, a gyógyultak száma 244 681. Az aktív fertőzöttek száma 104 083-ra csökkent. Kórházban 3815 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 263-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 18 075-en vannak, a mintavételek...
Nem létező műszaki cikkeket...
A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott előkészítő ülésen egy férfit 21 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett...
Hárman sérültek meg egy hét...
Baranya megye közútjain az elmúlt héten hárman sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Összesen 32 közlekedési baleset...
Felmondása megírására...
Három nő ellen vádat emeltek Zalában, mert addig nem engedték távozni egy kolléganőjüket, amíg meg nem írta a felmondását - tájékoztatta a vádiratról a Zala Megyei Főügyészség szóvivője...Februártól bruttó 167 400...
Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent - mondta az...Horvátország enyhíthet...
A kedvező járványügyi trendek alapján Horvátország enyhíthet a koronavírus-járvány megfékezésére hozott egyes korlátozásokon,...
Dárdait még ma...
A Kicker című szaklap úgy tudja, hogy még hétfőn (ma) bemutatják Dárdai Pált a Hertha BSC futballklubnál mint a csapat régi-új...
Elrajtolt az idei első, pécsi egyetemi fesztivál - Öt nap, 170 program, 300 közreműködő
Virtuálisan csempészi vissza a mindennapjainkba a pécsi hallgatói életérzést az Irány a PTE! Kultúrfeszt. Beck Zoli főz és zenéről beszélget, megtudhatjuk Tibi atya titkait, találkozhatunk a Halott Pénz tagjaival, Dibusz Dénessel, Michelisz Norberttel, beülhetünk szakmai beszélgetésekre, felvételi tájékoztatókra, szülői fórumokra. 5 nap alatt 10 kar 170 programja vár, közel 300 szereplővel. A Pécsi Tudományegyetem tíz karán több mint háromszáz képzéssel várja a következő tanévben felsőoktatási tanulmányaik színhelyéül Pécset választó fiatalokat. A sokszínű,...
Végre rendőrlámpa működik a Krisztina téri zebránál - Figyelmesen közlekedjünk!
Már régóta kérték a környéken élők, hogy kerüljön rendőrlámpa a Maléter Pál útra, a Krisztina tér melletti gyalogos átkelőhelyhez. Nemrég végre elkészült a beruházás, immár biztonságosabbá vált a kereszteződés. Ugyanakkor így is előfordultak már veszélyes helyzetek: volt, hogy autós, de előfordult, hogy gyalogos nem vette észre - vagy nem akarta észrevenni - a tilos jelzést. Megkérdeztük a rendőrséget a tapasztalataikról. Néhány évvel ezelőtt még aláírásokat is gyűjtöttek annak érdekében, hogy jelzőlámpa működjön a Krisztina tér melletti kereszteződésnél, a buszmegállók közelébe....
Ukrán embercsempész ellen nyomoztak a baranyai zsaruk
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki migránsokat akart külföldre szállítani Baranyából. Embercsempészés kísérlete miatt nyomoztak a rendőrök egy 24 éves ukrán állampolgárságú férfi ellen. A rendőrök 2020. június 24-én 8 óra 40 perckor Siklóson egy lengyel honosságú gépkocsit ellenőriztek, amellyel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy migránsok továbbszállításához köthető. A gépkocsit vezető férfi nem tudott észszerű magyarázatot adni arra, hogy miért tartózkodik Magyarországon.Nem sokkal később, 10 óra 9 perckor nyolc illegális...
Baranyában is tovább...
Meghalt 56, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 844 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést...
Mutatjuk, merre járnak a...
A NAV munkatársai ezen a héten hétfőn Bólyban, az Ady Endre utcai kereskedőknél, kedden Pécsett, a Verseny utcai és a...
Pécsen és Kölkeden is...
A rendőrök 11 határsértővel szemben intézkedtek vasárnap Baranya megyében. A Baranya megyei határszakaszon...
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Pogány, Faluház (Rákóczi u. 9.) január 25. 15:30...
Kiadták a figyelmeztetést,...
Vasárnaptól visszatér a télies időjárás, ezért a közútkezelő munkatársai már szombat estétől elkezdték a szükséges helyeken a...
Lezárt akta: vonat elé...
A siklósi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki autójával egy vonat elé hajtott Kákics és Sellye...
Mutatjuk, mennyi új fertőzöttet regisztráltak Baranyában
Meghalt 64, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1257 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. Baranyában 89 új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 359 574-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 11 968-ra emelkedett, a gyógyultak száma 241 472. Az aktív fertőzöttek száma 106 134-re csökkent. Kórházban 3793 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 254-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 18 929-en vannak, a mintavételek száma 3 052...
Megint Kölkednél kaptak el migránsokat a határvédők
A rendőrök hat határsértővel szemben intézkedtek Baranya megyében - közölte a police.hu oldal. A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások egy esetben összesen hat határsértőt tartóztattak fel Kölked közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok szír, valamint iraki állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Figyelem! Ismét próbálkoznak az unokázós csalók Baranyában
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába pénteken több bejelentés is érkezett arról, hogy az úgynevezett unokázós csalók idős személyeket próbáltak meg tévedésbe ejteni Pécsett. Közös jellemzőjük, hogy a bűnözők telefonon hívták fel az idős embereket, és „az unoka karambolozott" mesével próbálkoztak pénzt kicsalni.A csalók általában telefonkönyv alapján, találomra hívják fel a potenciális célpontokat, de az is előfordul, hogy előzetesen a kiszemelt áldozat lakókörnyezetében puhatolóznak, vagy a közösségi oldalakon...
« Előző
7980 | 8001 | 8022 | 8043 | 8064 | 8085 | 8106 | 8127 | 8148 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...

