Nem küldik a pénzt a "spanyolok"
Információink szerint különös tárgyalások kezdődtek a városháza és a spanyolhonban bejegyzett cég között, mégpedig azért, mert a társaság nem hajlandó kifizetni az önkormányzat jussát, azaz az ingatlancsomag ellenértékének fennmaradó részét.A "spanyolok" mögött álló befektetőknek állítólag fizetési nehézségeik keletkeztek az elmúlt hónapokban, s emiatt jogi fogódzókat keresnek: azt próbálják felkutatni, hol hibázott az önkormányzat, vagy melyek azok a pontok, amelyeket még nem teljesített.Ennek mondanak ellent városházi informátoraink, akik szerint minden...
Szólóban brillírozik Kaltenecker Zsolt
A fiatal pianista tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyes kritikák a legendás kanadai fekete virtuózt, Oscar Petersont emlegetik koncertjei nyomán, dicsérve brilliáns technikáját és harmóniaérzékét - közölték az est szervezői.Kaltenecker Zsolt - miután 1996-ban elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-zongora szakát, majd New York-ban, Jaki Byard-nél csiszolta tovább tudományát - 1999-ben robbant be "Songs From The 20th Century" című albumával, mely az "Év Jazzlemeze" díjat kapta - emlékeztettek.Mint azt a PKK munkatársai kiemelték, az...
Gumiabroncsokra szakosodottak elleni eljárás Pécsett
A huszonéves betörő és fiatalkorú öccse a baranyai megyeszékhelyen tavaly ősszel tizenhat garázst tört fel, ahonnan összesen harminchat, autókra való gumit és felnire szerelt gumit zsákmányolt egymillió forint értékben. Az árukat pedig egy gumis vállalkozást működtető orgazdának adták el - mondta Herke Zsolt.A rendőr őrnagy megjegyezte: az elkövetőket kizárólag a gumik és a felnik érdekelték, így mást - néhány apróságtól eltekintve - nem is vittek el a véletlenszerűen kiválasztott garázsokból.Az osztályvezető kitért rá, hogy a büntetett előéletű tettesek kilétére hosszan tartó...Kábítószert találtak a...
A kárérték nem érte el a 20.000.-Ft-ot, ezért ellenük szabálysértési eljárás indult. A végrehajtott csomagátvizsgálás során azonban egyikőjüktől kábítószergyanús növényi törmelék került...EKF - Lezárult a rendőrök...
A pécsi rendőrkapitányság ötvenkét, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tizenhárom munkatársa több szinten 68, 136 és 204 órában tanulhatott angolul.A tanfolyam oktatói az alapok...Fúvószenekarok...
Képünkön: Tóth Bertalan alpolgármester beszél sajtótájékoztatón a pécsi városházán, ahol bejelentették, hogy Pécs rendezheti a...
Végleges a Pécsi Egyetemi...
Idén nyolc külföldi zenekar lép fel majd Pécsett, köztük igazi nagy nevek, a tavalyi két színpad helyett pedig immár három szolgálja ki a fesztivál látogatóit. A programot és a fesztivál...Zsdrál Artúr lett a...
Az előzetes eredmények alapján a győztes 193, ellenfele, a település szintén független alpolgármestere, Bozsánovics Mihály pedig 128 érvényes szavazatot kapott - mondta.Dávor Lászlóné...Traffipax hétfőn Pécsett és...
08.30 - 09.15 óráig: Pécs, Komlói u.09.30 - 10.15 óráig: Pécs-Hird, 6. sz. fkl. út10.30 - 11.15 óráig: Keleti elkerülő út11.30 - 12.15 óráig: Pécs, Zsolnay V. út 13.00 - 13.45 óráig: Pécs...Kik teszik tönkre Pécset?
Toller László tragikus balesete óta (és Tasnádi Péter halálával, Isten nyugosztalja őt, nem szívesen keverjük ide, de írásunk egyik apropóját éppen az ő egyik, alább idézett mondata adja) új, még kergébb szelek fújnak a pécsi és a baranyai MSZP házatáján.A polgármester temetésének másnapján, a szombati megyei elnökválasztáson, majd az azt követő - hirtelenjében összerántott - városi frakcióülésen olyan dolgok történtek, amelyek alapjaiban változtatják meg a pécs-baranyai szocialisták (és mert a párt helyben ma is erős: részben Pécs és Baranya) következő két esztendejét.Nézzük...Népszavazás az ingyenes parkolásért
Dr. Komlódi András, a civileket segítő jogász, a Társaság a Közérdekű Adatokért (TAKA) elnöke pénteken lapunknak azt mondta: ugyan még dolgoznak a kérdés megfogalmazásán, de legkésőbb hétfőn benyújtják azt törvényességi észrevétel céljából a város címzetes főjegyzőjének.Mint elmondta, a teljes ingyenesség elérése a holding és a parkolási cég között korábban megkötött szerződés miatt most nem lehetséges, a pécsiek azonban így is jól járhatnak, ha egy sikeres népszavazás után az elképzelt formában módosítanák a város parkolási rendeletét.Arra vonatkozóan fogalmazzák meg kérdésüket...
Brains: akik eldobják az agyukat
A zenekart egy fiatal baráti társaság alapította Szentendrén, még 1994 nyarán. Több névváltoztatás, tagcsere és zenei irány- és stílusváltozás után, három éve alakult ki a jelenlegi ötfős formáció. Zenéjükben a drum&bass-től a hip-hopig, a dancehalltól a rockig, és a reggae-től a folkig szinte minden stílus jelen van. Legutóbbi lemezüket „Top Shotta" címmel jelentették meg, olyan vendégelőadók közreműködésével, mint Harcsa Veronika vagy az angol MC Top Cat. Az album zenei producere a drum&bass stílusában korábban már Anorganik néven maradandót alkotó...
Polgármestert választanak...
A 710 lelket számláló Pécsudvard 596 választópolgára két független jelöltre adhatja le a voksát: a község jelenlegi alpolgármesterére, Bozsánovics Mihályra és egyik képviselő-testületi...Traffipax vasárnap Pécsett...
08.30 - 09.15 óráig: Pécs, Szigeti út09.30 - 10.15 óráig: Pécs, Makay I. út10.30 - 11.15 óráig: Pellérd11.30 - 12.15 óráig: Pécs, József A. út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Athinay út14.00 -...Pécsi Arcok - Horváth...
- Feltételezem, nem óvodás korában döntötte el, hogy többszáz éves, málladozó dokumentumok megmentése lesz később a munkája.-...
Újra műsoron a kínai...
A mesejáték népszerűségének okait firtató kérdésünkre, Sramó Gábor, a Bóbita igazgatója azt válaszolta, ritkán adódik,...
Két településünkön lesz...
A 710 lelket számláló Pécsudvard 596 választópolgára két független jelöltre adhatja le voksát: a község jelenlegi alpolgármesterére, Bozsánovics Mihályra és egyik képviselő-testületi...Traffipax szombaton Pécsett...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Maléter P. út09.30 - 10.15 óráig Ny-i elkerülő út „Expo" behajtó10.30 - 11.15 óráig Pécs, Megyeri út.11.30 - 12.15 óráig Pécs, Aidinger J. út13.00 -...Negyvenkét makró hazai fajokról
Rőder Attila és Kurucz Béla negyvenkét alkotása főként hazai madár-, illetve rovar-, valamint növényfajok emlékezetes pillanatait örökíti meg. A részben makro-eljárással készült fényképek igen érdekes képzettársításokat hívatnak életre. Kisbenedek Tibor, a pénteken nyílt tárlatnak otthont adó Természettudományi Osztály vezetője szerint (az illusztrációnkon látható - a szerk.) kacsafarkú szender nevű faj a kiállított képek nagyságában akár kolibri madárnak is tűnhet, ahogy a páfrányok makro-felvételei az oly sokszor csodált kovácsoltvas motívumokat is eszünkbe...
Rákészül az egyház a nagy ünnepre
Kóbor Miklós, egyházmegyei főépítész a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, pénz szűkében nem kerülhet sor a két említett fejlesztésre: a Dóm tér északnyugati szegletének kijavítása, a Berényi-kút áthelyezése és az egyre rosszabb állapotban lévő délnyugati torony 100 milliós rendbetétele marad el. Rendelkezésre áll ugyanakkor az a nyolcszáz millió forint, amelyet az egyház és a megyei önkormányzat közösen nyert a Norvég Alapból.A székesegyház keleti és amennyiben szükséges (ezt a kövek, szobrok, kőcsipkék részletes vizsgálata határozza meg) déli oldalát érintik a munkálatok. Ezzel együtt...
Dübörög az "Élhető város"
Csak akkor juthat pénz játszótérfejlesztési célra, ha - utolsó mentsvárként - sikerül a városnak egy 860 millió forintos hitelt felvennie. Ebben az esetben sem lehetne mérget venni azonban a fejlesztésekre. A pénzből ugyanis egy külső cég, a Poziteam Kft. számára biztosítanának csupán alapfejlesztéseket. Így 12,5 millió forintot terveznek költeni minderre oly módon, hogy a társaság csapatépítő tréningek keretében ingyen szereli fel, építi meg az új játszóeszközöket.Tegyük hozzá, a fent leírtak egy különösen optimista forgatókönyv esetén jöhetnének csak...
« Előző
49980 | 50001 | 50022 | 50043 | 50064 | 50085 | 50106 | 50127 | 50148 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Pécsi egyetemisták nyerték meg a...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...

