"Siklós-Mohács turisztikai tengely" - újabb lépések
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (DDRFÜ) 2008. novemberében a konzorcium projektjavaslatát az első fordulós pályázatot követően támogatásra javasolta. A komplex, mintegy 1,3 milliárd forintos projekt a három konzorciumi tag fejlesztéseiből áll össze, melyek komplex turisztikai termékcsomagként erősítik a régió turisztikai kínálatát.A gesztor DDNPI a projekt részeként a Mohácsi Történelmi Emlékhely felújítását és egy új látogatóközpont kialakítását tervezi. A mohácsi önkormányzat a vízi- és a borturizmus területén valósít meg fejlesztéseket (kikötőpontok...Két részeg zavarta meg a pécsi kórház nyugalmát
Az elkövetőt előállították, de mire kijózanodott és kihallgatható állapotba került, már semmire sem emlékezett; vele szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.Miközben a járőr a fenti esetben intézkedett, egy másik, szintén erősen ittas személy a mentő bejárat felől hangosan ordított, kiabált, zavarva az orvosi ellátást. Az ott parkoló mentők munkatársait is becsmérelte, öklével a falat ütötte. Mivel ezt nem volt hajlandó abbahagyni, szabálysértési őrizetbe került - közölte a rendőrség.Csuklyásmajmok érkeztek az állatkertbe
Egyelőre még kicsit félénkek, ismerkednek az új kifutójukkal. Az öt majom jól kijön egymással. Ez pedig annak köszönhető, hogy nincs köztük nőstény."Agglegénycsapatot tartunk. Azt kell róluk tudni, hogy dél-amerikai fajról van szó. A dél-amerikai újvilági majmok közül őket tartják a legértelmesebbnek. Minimális eszközhasználatot is lehet náluk tapasztalni " - mondta el Adricz Bertold a Pécsi Állatkert csoportvezetője. Eszköz például fa, amelyen egyik kedvenc csemegéjüket, a diót törik fel.Az öt hím majomnak még a szórakozáshoz is biztosítottak eszközt. A legjobban a...Traffipax csütörtökön...
07.00 - 07.45 óráig: Pécs Pellérdi elágazó08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Makay I. út09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Szigeti út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Athinay u.12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Dr....A HM nem újítja fel a...

Ismét látható Pozsgai...

Újra hitelfelvétellel...

Elejtett zseblámpája árulta...
A férfi zseblámpával világított, ami valószínűleg kiesett a kezéből - erre a zajra ébredt fel a tulajdonos, ekkorra azonban már a tolvaj gyorsan meglépett a lakásból. A rendőrök...Éjjeli akadálypálya a Nádor...

600 milliót költenek az EKF külföldi népszerűsítésére
A 2010-es program költségvetése 1,8 milliárd forint, ami még módosulhat, ennek több mint egyharmadát költik külföldi megjelenésre - tette hozzá, miután sajtótájékoztatón ismertette az EKF-program megjelenését a Sziget fesztiválon.Kifejtette, hogy számos partnervárossal kötöttek megállapodást külföldön. 2010 két másik kulturális fővárosával évek óta szoros az együttműködés, emellett nyugat-balkáni városokkal is erősítik a kapcsolatokat. Az elmúlt években egyre többször jelennek meg külföldi kulturális rendezvényeken, de vannak például egyetemi együttműködések is - fűzte hozzá.A..."Plusz költségekbe veri magát Pécs"

Nem bontják le a sétatéri színpadot
Az augusztus 18-tól 23-ig tartó eseménysorozat során számtalan alkalommal élvezhet a közönség olyan kulturális produkciókat, melyet a Dóm téren felállított színpadon mutatnak be, amelyekről a www.pecs2010.hu honlap Programok menüpontjában lehet tájékozódni. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő eseménye lesz Mahler Ezrek szimfóniája című művének bemutatása, amelyhez az Operalia gálakoncertjénél használt színpad méretének további növelésére van szükség. Az ideiglenes színpadot az ünnepség után, augusztus 24-én bontják le. Az átmeneti időszakban a lakosság megértését és türelmét...Hamis bérlettel utazókat...
Összesen öt személy ellen indult magánokirat-hamisítás miatt eljárás. Volt aki egyszerűen átragasztotta a bérletet, volt aki otthonában számítógépével készítette.Páva: összefogással Pécsé...
"A szocialisták, Tóth Bertalannal az élen, a pécsi múlt, történelem és kulturális örökség egy jelentős szeletét - az egyedülálló és felbecsülhetetlen értéket képviselő Zsolnay...Újra versenyben a Guitar...
Alighogy véget ért a verseny, András fellépésről fellépésre járja az országot, messze viszi a város és az Európa Kulturális Fővárosa-program hírét.Nemrég elhatározta, újra megmutatja a...Traffipax szerdán Pécsett...
09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Komlói út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Pécsváradi u.11.00 - 11.45 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Zsolnay V....Állatkert: gáz van, azonnal...

Nem tart igényt...

Falkalfolk és balkáni táncok

Autófeltörőket fogtak a pécsi rendőrök
A fiatalkorú elkövetőket a személyleírás alapján a környéken találta meg a kiérkező járőr, gyanúsítottként kihallgatták őket, a terhükre rótt cselekményt elismerték.Meliorisz Bélával zár a pécsi Olvasóliget
A július 25-én indult irodalmi sorozat záróalkalmán 17 órától Meliorisz Béla, pécsi költő olvas fel írásaiból.
« Előző
47355 | 47376 | 47397 | 47418 | 47439 | 47460 | 47481 | 47502 | 47523 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...