Vonatdobálókat keres a rendőrség

A rendőrség közleménye szerint egy felnőttet és egy gyermeket szállított le a jegyvizsgáló csütörtökön Döbröközön, a Pécs-Budapest között közlekedő személyvontról, mivel nem volt menetjegyük. Az intézkedést több utas sérelmezték, majd miután leszálltak, egyikük kővel dobta meg a vonat ablakát. Az ablak nem tört be, csak megrepedt, de a kár meghaladja a húszezer forintot.A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított ismeretlen tettes ellen eljárást. A szemtanúk elmondása alapján egy 30-40 év körüli, fehér bottal közlekedő vékony...

Kerékpárost ütöttek el a Makay úton

Egy nő nem adott elsőbbséget a biciklisnek egy kereszteződésben, ezért összeütköztek, melynek következtében a kerékpárost súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az okozó ellen eljárást kezdeményezett a rendőrség.

Baleset a koncertközpont építkezésén - frissítve

Murai Ágnes alezredes, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője elmondta: a Pécsi Koncert- és Konferenciaközpont építkezésén történt a baleset. Az egyik munkás két emeletnyit zuhant, miután rossz helyre, gipszkartonra lépett, s az nem bírta el. Szerencséjére a lejjebb lévő gipszkartonok lassították az esést, végül a férfi egy másik munkásra, egy villanyszerelőre zuhant. Mindketten könnyebben sérültek meg - tette hozzá az alezredes.A szóvivő cáfolta azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint egy födém szakadt le az építkezésen. Nem ez az első baleset az EKF-beruházások helyszínein....

Vasutasok...

Vasutasok eszperantó-találkozója Pécsett A találkozó szervezője a Magyar Vasutas Eszperantó Egyesület, amely az évről évre megrendezésre kerülő eseményen...

A kulturális fővárosi cím...

A kulturális fővárosi cím hozadékát ápolni kell Takács Ildikó Katalin intézetigazgató elmondta az MTI-nek, hogy most először jöttek össze az Európai Bizottság brit...

Első Magyar Fúvószenei...

Bogyó Imre, a fesztivál igazgatója, ötletgazdája az MTI-nek elmondta: tizenkét ország (Bulgária, Szerbia, Szlovénia, Ausztria, Németország, Norvégia, Csehország, Lengyelország,...

Sok napsütés, délen...

Várható időjárás az ország területére péntek estig:Sok napsütés mellett délutántól időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, amelyből a középső és déli területeken helyenként...

Traffipax pénteken Pécs...

07.50–08.30-ig: Pécs, Dr. Veres E. út08.45–09.45-ig: Pécs, Hársfa u.12.00–12.45-ig: Pécs, Nagykozári út14.00–14.45-ig: Keleti elkerülőút15.00–15.45-ig: Pécs,...

Véradás az ÁRKÁD-ban pénteken

Véradás az ÁRKÁD-ban pénteken A vért a 20. század eleje óta használják rendszeresen, mikor is a különböző vércsoportok meghatározásának köszönhetően a...

Egy hónap flamenco

Egy hónap flamenco A rendezvény az Európa Kulturális Fővárosa program részeként tűzte ki célul a spanyol nemzet kultúrájának, hagyományainak, izgalmas művészeti értékeinek felmutatását. A flamenco elnevezés tágabb értelemben szerepel a program címében, nem csupán egy "spanyol táncot", hanem tradíciót, életformát jelöl.A fiesta első napján, pénteken 17.30-kor nyílik Szentgyörgyi Erika festőművész "Flamenco" című kiállítása a Civil Közösségek Házában, amely július 16-ig tekinthető meg. Július 8-án pedig különleges gasztronómiai élvezetekkel vár a Pezsgőház étterem andaluz...

Akkumulátor-telep Kertvárosban

Akkumulátor-telep Kertvárosban Szembeötlő a változás az Eszék utcában, az egykori MÉH-telep környékén. A kerítést korábban benövő fákat kivágták, magát a telket határoló kerítést több helyen kijavították, sok helyen új dróthálót feszítettek ki. A telepen lévő hulladékokat elszállították, csak néhány nagyobb fémkonténer emlékeztet arra, hogy itt korábban hulladékot tároltak. Pedig a tervek szerint a telepen továbbra is lesznek használt tárgyak, igaz, másmilyenek, mint korábban.- Akkumulátor kis- és nagykereskedést fogunk nyitni ezen a területen, jelenleg azon dolgozunk, hogy az ehhez szükséges követelményeknek...

Óriási érdeklődés Seal iránt

Óriási érdeklődés Seal iránt Április közepén derült ki, hogy az előzetes híresztelésekkel szemben nem a U2, vagy Sting, hanem Seal lesz Európa Kulturális Fővárosának világhírű könnyűzenei vendége. Azóta lehet jegyet vásárolni a koncertre, amit július 13-án este 8-kor rendeznek az Expo Centerben.Naponta 5-10-en érdeklődnek a Seal-koncert iránt, és szinte minden érdeklődő vásárol is jegyet a fellépésre - tudta meg a Pécsi Újság a Széchenyi téri Tourinform irodában. Itt sok magyar és külföldi turista is vásárolt már jegyet, adtak el angol és holland érdeklődőknek is. Ez egyben azt is jelenti, hogy ők vagy...

Kié legyen Szigetvár szemete?

Kié legyen Szigetvár szemete? Rodek Gyula, a várost irányító SZDSZ-es alpolgármester egy Terra Holding nevű céggel kötött szerződést a minap, melynek...

Mezőgazdasági gépeket...

A területen leállított két traktor benzintankjának fedelét lefeszítve gázolajat loptak a mezőgazdasági gépekből. A lopási kár 15 000 Ft-ra rúg, a rongálási kár 6000 Ft.

Besurrant, iratokat és...

Az ismeretlen elkövető egy lakás nyitott ajtaján bejutva eltulajdonított két táskát a benne lévő iratokkal, bankkártyával együtt. Az okozott kár 5000 Ft volt, a tolvajt keresi a rendőrség.

Vesztegetett a...

Vesztegetett a dél-dunántúli VPOP-parancsnok? Az ügyben a cégvezető tett feljelentést. Ha a gyanú beigazolódik, öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik a...

Határtalan fúvószene: zenei...

Határtalan fúvószene: zenei fesztivál Pécsett A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program nyertes pályázatának címét és gondolatiságát alapul véve a verseny rendezőinek...

Hétfőtől tizedszer is...

Hétfőtől tizedszer is Rockmaraton Az eseményt ismertető csütörtöki sajtótájékoztatón Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta, a Rockmaraton - tíz év alatt -...

Pálffy könyvet írt Pécsről

Pálffy könyvet írt Pécsről A csütörtöki sajtótájékoztatón Páva Zsolt polgármester elöljáróban elmondta, örül annak, hogy egy sajátos hangvételű, rendhagyó útikalauz készült Pécsről, amely röviden, de ötletesen mutatja be városunk történelmét, kulturális sokszínűségét, és amely sok helyi kuriózummal ismerteti meg a remélhetőleg nagy számú olvasót.Pálffy István tavaly indította útjára könyvsorozatát, amelyben különböző tájak és kistérségek bemutatása révén kívánja „lelki egységekbe" szervezni a magyarság kulturális és történelmi értékeit.A Pécsről szóló kötet - a sorozat eddig elkészült darabjaihoz...

Belőve próbálta feltörni az autót

Mivel nem tétovázott, és azonnal hívta a rendőröket, az elkövetőt a helyszín közelében elfogták, hiába próbált futva menekülni. A férfi zavartnak és bódultnak tűnt, ezért orvoshoz vitték, aki megállapította, hogy kábítószer hatása alatt kísérelte meg a cselekmény elkövetését. A rendőrök gyanúja szerint a férfi más cselekményekkel is gyanúsítható, ellene lopás és kábítószerrel visszaélés miatt indult eljárás.

Belénessy Csaba lesz az MTI vezérigazgatója

A Pécs-sajtódíjas újságíró korábban az MTV határon túli műsorok szerkesztőségének vezetője volt. 2000-től „A Hét" című műsor főszerkesztője, az MTV hírigazgató-helyettese. 2004-2005-ig a Duna TV-ben tájékoztatási alelnök, majd 2006-ban a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának főszerkesztője. 2007-től a Lánchíd Rádió főszerkesztője, 2008-tól az MTI stratégiai alelnöke. (Lásd kapcsolódó írásunkat - a szerk.)Az atv.hu információi szerint elképzelhető, hogy a távirati iroda új vezetésének jóvoltából a jövőben mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé teszik az MTI...