Eldőlt: nem indul az SZPV
2010. augusztus 12. csütörtök 18:58

A három volt szocialista képviselő által 2009-ben útjára indított formáció háza táján – úgy tűnik – forrnak a kedélyek. Híreink szerint továbbra sincs egyetértés az egyesületen belül azt illetően, hogy elinduljanak-e a kevesebb mint két hónap múlva esedékes önkormányzati választásokon.
Az egyik alapító, Juhász István (képünkön) szerint még nem döntöttek semmiben:
– Arról megy a vita, hogy van-e egyáltalán értelme egy olyan játékban részt venni, amelyben meglehetősen furcsák a játékszabályok, és ahol a kevés pénzzel és támogatottsággal rendelkező jelölteknek szinte semmi esélyük sincs. Ez az én saját véleményem – fogalmazta meg aggályait a városházi képviselő.
A politikus amondó, hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy az ember azt mondja: ebben a játékban nem vesz részt. – Hiszen pontosan tudom, hogy mi jellemezte az elmúlt nyolc évet, mert magam is részese voltam ennek az időszaknak – mondta.
Juhász megjegyezte, mindezt azért is mondhatja nyugodt szívvel, mert nyilvánvalóan ő lenne a szervezet listavezetője, vagy legalábbis aspirálna rá. – Azonban én ennek a játéknak egyelőre nem kívánok részese lenni – tette hozzá, ugyanakkor azt is hangsúlyozta: – Noha a vak tyúk is találhat szemet, jelen pillanatban a megfontoltság és a higgadtság a legfontosabb. Nem az a cél, hogy az ember mindenáron bekerüljön a közgyűlésbe, hiszen a véleményünket más formában is el lehet mondani, ahhoz nem feltétlenül kell bent lennünk a képviselő-testületben.
FRISSÍTVE:
(péntek, 18:50)
Eldőlt, hogy az SZPV nem indul el az október harmadikán tartandó helyhatósági választásokon - tudtuk meg Sarkadi Gábortól, a szervezet elnökétől. A politikus elmondta, hogy ugyan most kihagyják a megmérettetést, ám ezután sokkal intenzívebben és határozottabban fognak megnyilvánulni a mindennapi civil életben, méghozzá az összes, Pécset érintő témában, főleg azokban, amelyek az embereket érintik és érdeklik - mindezt pedig nem politikai, hanem egyesületi formában fogják tenni.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Két pécsi drogdílerre is lecsaptak a...
- Orbán Viktor: a kormányoldal...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben