POSTERS: Pécsi képzőművész Prágában

A Pécsi Galéria az 1977-es elindulásától kezdve mindig nagy teret szánt az alkalmazott művészeteknek, azon belül is az alkalmazott grafikának, a plakátművészetnek. A technikák változtak, a célok nem, azaz elsősorban a vizuális formajegyek magas szintű felhasználásával sajátos egyéni világú képzőművészeti alkotást létrehozó grafikusok információkat adnak tovább úgy, hogy a plakát önálló műtárgyként is megállja helyét.„A tizedik alkalommal megrendezendő nemzetközi meghívásos plakátművészeti kiállításra nem eredeti plakáttal, hanem interneten keresztül beküldött tervvel...

Főemlőskutató szerepel a PTE-n

Főemlőskutató szerepel a PTE-n Az idén 76 éves etológus 1960-ban kezdte el tanulmányozni a csimpánzok életét Tanzániában. A tudományos elismerést azzal vívta ki, hogy feltárta, a csimpánzok képesek eszközök használatára. Munkásságának elismerését jelzi, hogy Jane Goodall egyetemi tanulmányok nélkül is doktorálhatott a Cambridge-i Egyetemen.A tudós 1967 óta a Gombe-i Természetkutató Intézet igazgatója, majd 1977-ben megalakította a Jane Goodall Intézetet a kutatásért, természetvédelemért és oktatásért, 1991-ben pedig a Roots & Shoots (Rügyek és Gyökerek) környezeti nevelési hálózatot. Több egyetem...

A jótékonykodás modern butikja

A jótékonykodás modern butikja Az idegen kifejezés mást takar, mint amit a hazai adományboltokról gondolunk. Az angol charity shopokba szívesen térnek be a vásárlók, hiszen jó minőségű használt áruból válogathatnak, s ezzel jótékonykodnak is.A modern pécsi butikban kéthetente cserélődik majd az árukínálat, amely első osztályú adományokból áll. Az üzleti tevékenységből származó profitot az alapítvány a Dóri Ház, hazánk egyetlen gyermekhospice házának működtetésére fordítja.A hamarosan megnyíló üzlet árukészletét lakossági felajánlások adják, ezért az alapítvány folyamatos jelleggel várja telephelyén a megkímélt,...

Traffipax vasárnap Pécsett...

07.15 - 08.15 óráig: Keleti elkerülő út08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Nagykozári út09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Komlói út10.45 - 11.30 óráig: 66-os út11.45 - 12.30 óráig: 192 +200 km....

Újra bíróság előtt a...

Újra bíróság előtt a kézigránátosok A vádirat szerint 2008. nyarán B. J. az első rendű vádlott és testvére, aki a másodrendű vádlott az ügyben megállapodtak...

Iparűzési adó:...

Iparűzési adó: félmilliárddal lógnak a vállalkozások Egyre jobban érezhető a gazdasági válság hatása a helyi vállalkozások körében: míg két éve több mint hétmilliárd forint...

Vannak még nagylelkű...

Vannak még nagylelkű adományozók Mivel a magyar egészségügy súlyosan alulfinanszírozott, a rendszer működtetéséhez nélkülözhetetlen a magánszemélyek és a...

Egy szíriai keresztes vár...

Egy szíriai keresztes vár titkai A 12-13. század fordulóján III. Béla és fia, II. András uralkodása alatt hazánk is bekapcsolódott a keresztes hadjáratokba, és...

Kiadó lakás – csak művészeknek

Kiadó lakás – csak művészeknek Azt fontos hangsúlyozni, hogy a sportolók, művészek és tanárok számára kiutalt önkormányzati lakásokat a helyi rendeletben...

Pécsi orvhorgászok buktak le a Balatonnál

A zsákmányt családjuknak szánták fogyasztásra - állították a még pénteken tetten ért orvhorgászok, akik éppen el akartak hajtani járműveikkel a balatonberényi kikötőből, amikor a Keszthelyi Vízirendészeti Rendőrőrs munkatársai ellenőrizték őket.A két pécsi férfi autóiból 10 fogassüllő került elő, és az egyik férfinél GPS-készüléket, valamint orvhorgászatra használt 100 méter hosszú sorhorgot is találtak. Mivel a férfiak nem sokkal korábban kötöttek ki hajóikkal a kikötőben, a rendőrök átvizsgálták a vitorlásokat is, amelyeken további 21 süllőt és sorhorgot találtak.Az ügyben a...

Tovább zöldül Pécs, ma Jamie Winchesterrel!

A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. programsorozatának kertvárosi állomása szombaton 11:45-kor a Diana téren indul, ahol Csizi Péter alpolgármester, Kôvári János országgyűlési képviselô és Hári József önkormányzati képviselô jelképesen elültetnek egy-egy fát, melyeket a hét során még sok-sok növény követ majd, így a Megyer városrész, és a Diana tér környékének növényállománya nagy mértékben bôvül.12:30-kor Megyer kerül sorra, itt a Kassák u. 2-4. elôtti füves területen szintén Csizi Péter, Kôvári János és Hári József indítja el a növények...

Felhívás a Művészetek és Irodalom Házáért

Az EKF egyik sajátos következménye, hogy a kulturális intézmények jelentős része kiköltözik a belvárosból. Egyes információk alapján úgy tűnik, hogy e folyamatban - még ha áttételesen is - áldozatul eshet a Pécsi Művészetek és Irodalom Háza. A Ház fenntartója, a Megye nem kívánja tovább finanszírozni és fenntartani az intézményt, mely eddig is önként vállalt feladata volt, és kétség kívül a város érdekét szolgálta elsősorban. A város ugyanakkor nem szándékozik átvállalni az intézmény működtetését.A kialakult helyzet a Ház bezárásával, illetve a Megyei Kulturális és Idegenforgalmi...

Ördögien Angyaliak - Tiger...

Ördögien Angyaliak - Tiger Lillies A FreakshowA „kasztrált bűnöző anarchista brechti blues triója" azaz a Tiger Lillies ezúttal egycirkuszcsapattal...

Csendes, száraz őszi idő...

Várható időjárás az ország területére szombat estig:Általában kevés felhő, sok napsütés várható. Csapadék nem lesz. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, elsősorban északkeleten...

Kecskeméti KSE-PVSK: 77-66

T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE - Pécsi VSK-PANNONPOWER 77-66 (23-16, 18-12, 16-20, 21-18)T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE: LaGrange 13/3, Wittmann 17/9, Dénes 3, Orsulic 9/3, Bencze 6. Csere:...

Vereséget szenvedtek a pólósok

Honvéd-Pécsi Vízmű PVSK-Füszért 9-4 ( 3-2, 2-0, 3-1, 1-1 )A mérkőzés első gólját a pécsi Bóbis Máté szerezte, az első negyedben nem játszottak alárendelt szerepet a vendégek, az eredmény...

Traffipax szombaton Pécsett...

07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Nendtvich A. út08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Makay I. út09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Rácvárosi út 5310.45 - 11.30 óráig: Pécs, Magyarürögi út 80.11.45 - 12.30 óráig:...

Karolina külfejtés: az...

Karolina külfejtés: az erőmű kivár, pénz nincs, a helyiek terveznek Pécsi civilek nemrég Karolina Munkacsoport néven szervezkedni kezdtek a pécsbányai külfejtés átépítése érdekében. A helyiek...

Ön egy jó ügyfél?

Ön egy jó ügyfél? Információink szerint az Allianz Hungária Biztosító Zrt. december 31-i határidővel több lakásbiztosítási szerződést is felbontott. Dr. Jankó Tamás, a pénzügyi tanácsadással foglalkozó GP Consulting ügyvezető igazgatója (korábban az Allianz vezetője) szerint azonban szó sincs tömeges felmondásról, sőt.– Inkább ellenkező tendenciáról tudok beszámolni. Az egyre éleződő verseny miatt ugyanis a biztosítótársaságok nagyon igyekeznek az ügyfelek kedvében járni. Ez főleg a biztosítási díjak csökkentésében, illetve a biztosítási fedezet kiterjesztésében nyilvánul...

Kiváló, egyedi függönyök olcsón

Kiváló, egyedi függönyök olcsón - Bevásárlókocsit megpakoló automata lévén meglepve tapasztaltam, hogy Pécsett, a Kossuth téren a Zsinagóga melletti Jó & Olcsó függöny- és méteráruboltban a szó klasszikus értelmében Vevőnek érezhettem magam. Nagyon kellemes meglepetés volt! Az eladók azonnal a segítségemre siettek, pedig csak egy zacskó függönycsipeszt szerettem volna vásárolni.- Nem az összeg számít nálunk, hanem az, hogy minden esetben elégedetten távozzon a vásárló - mondja Krauszné Böjti Mária tulajdonos-üzletvezető, aki maga is a pult mögött várja a vevőket. - Természetesen az üzlet kínálata és...

Zárul a Balkán kapuja

Zárul a Balkán kapuja A 2006-ban alakult Yakaza Ensemble tagjai olyan fiatalok, akik különböző történelmi korok és földrajzi területek hagyományait ötvözik zenéjükben. Így a török világ zenei tradíciói mellé a belső-ázsiai népek és Japán hagyományait ültetik, s mindezt modern elektronikus effektekkel teszik érdekessé a mai közönség számára is. Előadásaikat látványos vetítés is kíséri. Pécsett, a Kelet-Nyugati Átjáró rendezvényén az A'mak-i Hayal című intermediális produkciójukat láthatjuk, amely Filibeli Ahmed Hilmi 19. századi születésű török szerző titokzatos regényén alapul.A törököket 21 órakor...