Cézanne és Matisse - csúszik egy jót

Cézanne és Matisse - csúszik egy jót Az EKF öt fő projektjének egyik nagyberuházása a Múzeumutca és a Nagy Kiállítótér létrehozása lett volna. Az eredeti koncepció szerint a szabadtéri színház helyszínén egy kb. 5500 négyzetméteres új épület szolgálta volna a képzőművészet bemutatását, azonban a tervek rövid időn belül módosultak, és a kiállítótér új helyszínéül a Papnövelde utcai régi vármegyeházát jelölték ki, melynek a teljes belső felújítására és bővítésére beadott EU-s pályázatát 2009 februárjában fogadták el. Az uniótól kapott 1,490 milliárd forintnyi támogatás 2009 júniusában hivatalossá vált.Bár az...

Ausztrál "új cirkusz" a Pécsi Nemzeti Színházban

A fizikailag lehetetlennek tűnő mozdulatsorok költői érzékenységgel párosulnak, és lényegülnek át lenyűgöző színházzá. A CIRCA előadásai a cirkusz határait feszegető poétikus előadások, melyeket évente, szerte a világon mintegy 50.000 néző csodál meg. A 2009-ben bemutatott CIRCA a társulat három legnagyobb sikert elért előadásának összegzése. Edinburgh és London után az előadás ezúttal Pécsett lesz látható. Időpont: 2010. nov. 08. 19:30 , Helyszín: Pécsi Nemzeti Színház kamaraterme Belépőjegy: 2200 Ft

Kelet-Nyugati Átjáró, negyedik alkalommal

Kajor Balázs, a Pécsi Kulturális Központ munkatársának tájékoztatása szerint a konferencia témája a kulturális különbözőség és a vendégszeretet filozófiai, irodalmi vonatkozása lesz; a Balkán Világzenei Fesztiválon pedig a keleti és nyugati zenei hagyományt ötvöző hazai és külföldi előadóké a főszerep.A konferencia célja a határok átjárhatóságának megteremtése az egyes tudományterületek, valamint Európa és a Balkán között. A hazai és külföldi tudósok, művészek és irodalmárok részvételével zajló tudományos találkozó ugyanakkor Pécs, a "határtalan város" vendéglátó és...

Előadás kőkori...

Előadás kőkori csillagászati emlékekről A kőkori embert sokszor primitív lényként tartják számon, aki a kőbaltát csak áldozatai püfölésére használja. Ez egyáltalán...

Megvizsgálták: mifelénk...

Megvizsgálták: mifelénk minden rendben van Az ország területén működő tíz környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség közül hat illetékességi területén...

Napsütés és akár 18 fok is...

Várható időjárás az ország területére hétfő estigHétfőn eleinte csak magasszintű felhők szűrhetik a napsütést, majd a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, de ott is több órára kisüt majd a...

Kikaptak a pólósok a Fraditól

Kikaptak a pólósok a Fraditól Pécsi Vízmű PVSK-Füszért - FTC-Fisher Klíma7-12 (2-4, 2-3, 1-3, 2-2)Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda. V.: Báthori Gy.,...

Simán nyertek a PEAC-os...

PTE PEAC - Gyenesdiás 3:0 (17, 14, 26) PTE PEAC: Gyöngyösi, Horváth B., Kiss, Storcz, Szabó D., Takács, Tölgyesi. Cs.: Balogh, Farkas, Gungl, Kaszás (liberó), Szabó D., Szabó T. A...

Az EKF új nyilvánossága

Az EKF új nyilvánossága „Hogy megértsük, alakítsuk és legközelebb hasznosítsuk a tanulságokat" - ez az egyik mottója annak az új...

Balikó, Dörner, Márton - újra elindul

Balikó, Dörner, Márton - újra elindul Az eredménytelenül végződött direktorválasztási procedúra és Herczeg Adriennék távozása csak rátett még egy lapáttal arra az „erjedési folyamatra" - Balikó Tamás (képünkön) fogalmazott így -, amely már korábban is érezhető volt a pécsi teátrumban. Ráadásul nem ők voltak az elsők, akik elhagyták a csapatot.Lenyszák Katalin Olaszországba távozott az előző évad lezárultát követően, noha tizenhat éven keresztül szolgálta Pécsett a közönséget. Két tehetséges fiatal is távozott: a tavalyi POSZT-on a legjobb férfi epizódszereplő díjával kitüntetett Pál András a Magyar...

Változik a miserend is

Változik a miserend is A Pécsi Temetkezési Kft. november 1-jén 17 órakor halottak napi megemlékezésre hívja a város lakóit, melyet a pécsi köztemető ravatalozó előtti terén tartanak meg egyházi közreműködéssel. A köztemető november 2-ig 6.00 és 20.00 óra között, míg november 2-a után 7.00 és 17.00 óra között tart nyitva. A Nagyárpádi útról megközelíthetően október 30-tól november 2-ig a temető bővítési területén ingyenes parkolás biztosított. A temetőlátogatás megkönnyítésére meghosszabbított ügyeleti szolgálatot tartanak (október 30. - november 1., 9.00-17.00) a Siklósi u. 43. sz. alatti...

A Lettre estje a Művészetek Házában

Közreműködik: Németh Gábor, Lovas Ildikó, Radics Viktória, Márton László és a szerkesztő, Karádi Éva. Vetítés lesz az EIKE munkáiból az Európai Kulturális Alapítvány, Budapest "Visegrad Visibility" programjának részeként, az International Visegrad Fund támogatásával. A program a Pécsi Kulturális Központ Kelet-nyugati Átjáró 2010 programsorozatának részét képezik. További információ: www.keletnyugati.hu.

Állatportrék -...

Állatportrék - fotókiállítás a kávézóban A VNA Galéria a ZERO Cafeban található, a Zrínyi u. 6. szám alatt Pécsett. A november 4-én 18 órakor nyíló tárlaton...

Rémusz bácsi meséi...

A jóságos, öreg néger, Rémusz bácsi történeteit - melyeket a hozzá szorgalmasan ellátogató Kisfiúnak mesélt - a bátor, furfangos Nyúlról, aki többször is lóvá teszi a ravasz Rókát, számos...

Püspök a Pécsett is fogható...

Püspök a Pécsett is fogható Mária Rádió védnöke A rádió megbízott műsorigazgatójának, Horváth István atyának adott nyilatkozatában Székely János püspök atya kifejtette: a...

Túlnyomóan felhőtlen,...

Várható időjárás vasárnap estigTúlnyomóan felhőtlen, száraz idő várható, de az éjszakai, hajnali órákban többfelé párás lesz a levegő, foltokban köd is előfordul, amely még a kora...

Nagy csatában nyertek a...

Nagy csatában nyertek a Párducok Férfi kosárlabda NB I, 5. fordulóPVSK-PANNONPOWER-Kaposvári KK 82-76 (23-14, 18-26, 20-18, 21-18)Lauber Dezső SportcsarnokV.:...

Traffipax vasárnap Pécsett...

07.50 - 08.30 óráig: Pécs, Nendtwich út08.45 - 09.45 óráig: Pécs, Magyarürögi út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Szigeti út13.00 - 13.45 óráig: Pécs,...

Vízhiány várható vasárnap a Viktória utcában

A Tettye Forrásház Zrt. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy hibajavítás miatt október 31-én, vasárnap 7.00 és 13.00 óra között vízhiány és vízzavarosodás várható Pécsett a Viktória utca 1-17. közötti épületekben. A Viktória utcában egy 200 mm átmérőjű fővezeték hibásodott meg szombaton, a sérült vezetékszakaszt vasárnap délelőtt cserélik ki a szolgáltató szakemberei. A mielőbbi javítás a nagyobb üzemzavar megelőzése érdekében szükséges. A szolgáltatás helyreálltáig a helyszínen tartálykocsi biztosítja a vízellátást.A Tettye Forrásház Zrt. a lakosság megértését és türelmét...

Már lopnia kell a kisnyugdíjasnak?...

Már lopnia kell a kisnyugdíjasnak?... Egy nemrégiben készült kutatás szerint a magyarok többségének az öregséről a halál, az egyedüllét és a szegénység jut eszébe. Utóbbi teljességgel érthető, hiszen Magyarországon az időskor jelentős mértékben növeli az elszegényedés esélyét. Ma már ott tartunk, hogy sok nyugdíjasnak a mindennapi betevőre sincs pénze, így kénytelen más eszközökkel hozzájutni az élelmiszerhez.- Szinte mindennapos eset - kezdte a neve elhallgatását kérő üzletvezető, amikor a bolti lopások gyakoriságáról kérdeztük.- Persze a legtöbbször fiatal suhancok és hajléktalanok próbálkoznak lopással a...

Gyertyák, virágok: hol, mennyiért?

Gyertyák, virágok: hol, mennyiért? Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, 2000 óta munkaszüneti nap Magyarországon. Az ezt követő Halottak Napja, november másodika fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.Az emlékezést jelképező koszorúk ára nagyságtól, díszítéstől és anyaguktól függ. A vásárcsarnokban az ilyenkor népszerű krizantém szálja már 180 forintért kapható, a kisméretű cserepes művirág négyszáz, az élővirág nyolcszáz forintért vihető. A kisebb mécsesekért egy százast gombolnak le az emberről - noha ebből a...