Balikó, Dörner, Márton - újra elindul
2010. október 31. vasárnap 17:31

Az eredménytelenül végződött direktorválasztási procedúra és Herczeg Adriennék távozása csak rátett még egy lapáttal arra az „erjedési folyamatra" - Balikó Tamás (képünkön) fogalmazott így -, amely már korábban is érezhető volt a pécsi teátrumban. Ráadásul nem ők voltak az elsők, akik elhagyták a csapatot.
Lenyszák Katalin Olaszországba távozott az előző évad lezárultát követően, noha tizenhat éven keresztül szolgálta Pécsett a közönséget. Két tehetséges fiatal is távozott: a tavalyi POSZT-on a legjobb férfi epizódszereplő díjával kitüntetett Pál András a Magyar Színházhoz, Szabó Vera a KoMa csapatához szerződött, míg Ujláb Tamásról azóta nincs hír, amióta levélben közölte felmondását.
Mindenesetre az új kiírásban Balikó újra próbálkozik, mert ragaszkodik a társulathoz (tizennyolc év a színház élén azért jelent valamit), s Márton András sem változtat korábbi elképzelésein, valamint Dörner György is többször megerősítette, hogy újból pályázni kíván.
Ami biztos: az új igazgatónak legelőször is az anyagi és műszaki problémákkal kell majd megküzdenie - ez első olvasatra csak úgy lenne orvosolható, ha a kinevezendő vezető komoly kormányzati összeköttetéssel rendelkezne, hiszen a csökkenő önkormányzati támogatást (és ezzel egyetemben a biztonságosabb működtetést) csak nagyobb állami szerepvállalással lehetne kompenzálni.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

