Tovább zöldül Pécs, ma Jamie Winchesterrel!
2010. november 06. szombat 09:40
A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. programsorozatának kertvárosi állomása szombaton 11:45-kor a Diana téren indul, ahol Csizi Péter alpolgármester, Kôvári János országgyűlési képviselô és Hári József önkormányzati képviselô jelképesen elültetnek egy-egy fát, melyeket a hét során még sok-sok növény követ majd, így a Megyer városrész, és a Diana tér környékének növényállománya nagy mértékben bôvül.
12:30-kor Megyer kerül sorra, itt a Kassák u. 2-4. elôtti füves területen szintén Csizi Péter, Kôvári János és Hári József indítja el a növények megújulását az ünnepélyes faültetésekkel, majd szemétszedésre, területtisztításra kerül sor a lakosok bevonásával.
Míg múlt héten a Tettyén a gyermekek, és a családok szórakozását helyeztük elôtérbe, ezen a hétvégén a Nevelési Központnál a kultúra és a lakóközösség építése a cél. Ez annál is inkább fontos, mivel egyre gyakoribb jelenség már Pécsen is az úgynevezett „társas magány", azaz hiába élünk egy zsúfolt társasházban, azt sem tudjuk, hogy ki is a szomszédunk. Ezen a napon egy forró teával a kézben, és kellemes jazz muzsika hangjaira nyugodtan elbeszélgethetünk a szomszédokkal, barátokkal a Nevelési Központnál, az ANK középiskolai kollégium elôtti téren.
A fellépôk azonban természetesen nem csak háttérzenének lesznek jók, hiszen 13 órától sztárvendégünk, Jamie Winchester nyitja a programot, aki triójával felejthetetlen unplugged koncerttel szórakoztatja majd a Nevelési Központhoz kilátogatókat.
14:20-tól a Brando Quartet, a jazz és a világzene ötvözésével, olykor klasszikus zenére emlékeztetô modern stíluselemekkel mindhárom irányzat kedvelôit szólítja meg muzsikájával. Fél 4-tôl Pécs egyik, ha nem a legjobb komolyzenei és jazz zenekara, a Daniel Speer Brass lép fel.
További programok várják Önöket november 13-án a Rókus sétányon, illetve 14-én Uránvárosban, a Mecsek Áruház elôtt. Addig se feledjék: a környezet a barátunk, legyen Ön is környezet-barát!
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósul meg. Összesen csaknem 760 millió forintból.
PÉCS2010 Sajtó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...