Csendes, száraz őszi idő várható
2010. november 06. szombat 07:15
Várható időjárás az ország területére szombat estig:
Általában kevés felhő, sok napsütés várható. Csapadék nem lesz. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, elsősorban északkeleten helyenként megerősödik. Hajnalban többfelé párássá válik a levegő, főként nyugaton és délen ködfoltokra is számítani kell.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 15-20 fok között, a tartósabban ködös tájakon 15 fok alatt alakul.
Időjárási helyzet Európában:
Az 50-ik szélességi körtől északra többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el, emiatt arrafelé többnyire erősen felhős vagy borult az ég, és a ciklonközéppontokhoz tartozó hullámzó frontálzóna mentén többfelé esik az eső, záporeső, a Skandináv-félsziget északi részén havazás is előfordul. Ezzel szemben Európa déli felének időjárását anticiklon határozza meg.
Az anticiklon területén a hajnali pára és köd feloszlása után általában kevés a felhő, napos az idő, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet szárazföldünk északi, északkeleti tájain 10 fok alatt alakul, sőt helyenként napközben is fagy. Ugyanakkor kontinensünk nagy részén több fokkal enyhébb az idő az ilyenkor megszokottnál, a kora délutáni órákra 14, 23 fok közé melegszik fel a levegő.
Szombat estig a Kárpát-medence fölé délnyugat felől továbbra is enyhe, száraz levegő áramlik, folytatódik a csendes őszi idő.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Heves zivatarok veszélyére...