A pécsi vásárban sem lesz többet kutyavásár: betiltják a macskák és a kutyák árusítását
2024. november 13. szerda 09:36

A Magyar Közlönyben frissen megjelent módosítás szerint egyes kedvtelésből tartott állatokat a hatályba lépést követően tilos lesz állatvásárokon értékesíteni - ideértve a véletlen vagy tervezett házi szaporulatokat, illetve a tenyésztésből származó, akár törzskönyves egyedeket is. A módosítás a kutyák, a házi macskák összes egyedét, valamint a madarak vadon befogott egyedeit érinti.
Ovádi Péter, az állatvédelemért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a szaporítók elleni határozott fellépés mindig is az állatvédelmi tevékenységének egyik kiemelt célja volt. Az Országgyűlés 2021 végén egyhangúlag szigorította a Büntető Törvénykönyv egyes állatvédelmi tárgyú rendelkezéseit, az állatkínzó szaporítás immáron akár 5 év szabadságvesztést is vonhat maga után.
„A civil szervezeteknek rengeteget köszönhetünk az állatvédelem területén, több évtizedes gyakorlati tapasztalataik, meglátásaik nagymértékben segítik a munkánkat. Természetesen a döntések, intézkedések előkészítése során is minden alkalommal egyeztetünk velük" - mondta a kormánybiztos.
Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy a mostani módosítás alapját a civil szervezetek javaslatai adták, majd az ő irányításával, a Nemzeti Állatvédelmi Tanács véleményének figyelembevételével kezdődhetett meg a közös munka, melynek során minden lépést alaposan egyeztettek a szakemberekkel és a civil szervezetekkel is.
Az állatvásárokon tapasztalt állategészségügyi körülmények kifogásolhatók voltak, az árusok sok estben nem tartották be a jogszabályokban meghatározott feltételeket, prevenciós intézkedéseket. Ezek a viszonyok kedveztek a szaporítóknak is, hiszen törzskönyv nélküli állatok kerültek eladásra, legtöbbször az állatok jóllétének figyelmen kívül hagyásával.
A módosítás eredményeképpen a továbbiakban kutyát, házi macskát és madarak vadon befogott egyedeit állatvásárokon - ideértve állatbörzét és állatárverést is - nem lehet majd árulni.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Tovább csökkent a nyilvántartott...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...