Maike Wetzel felolvasóesttel búcsúzik
Maike Wetzel öthónapos ösztöndíjas tartózkodását júliusban kezdte meg Pécsett. A német írónő pécsi tartózkodása alatt internetes naplót vezetett, és az itteni eseményekkel kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg az olvasókkal. A blog Szabó Nóra fordításában magyar nyelven is elérhető.Maike Wetzel írónő tanulmányait a Müncheni Filmművészeti Főiskolán és Angliában végezte. Elbeszéléseket publikál, valamint forgatókönyvíróként és újságíróként is dolgozik. Írásait több idegen nyelvre lefordították, nemrég magyar és horvát nyelvre is. Maike Wetzel számos irodalmi díjban és...Segítség, komolyzene! – műsoron: Beethoven
A szórakoztató sorozat könnyebb megértést és bátorságot kíván adni ahhoz, hogy olyan nyugodtan üljünk be egy hangversenyre, ahogy kezünkbe vesszünk egy könyvet: minden szerző adni akar valamit, és mindenkinek megvan a saját "olvasata".A Bujtor Balázs koncertmester és László Csaba színművész kiváló humorával fűszerezett délutánokon a Pannon Filharmonikusok olyan emlékezetes élményt nyújtanak, melyet kicsik és nagyok egyaránt élveznek.A sorozat következő alkalma 2010. november 20-án, szombaton 18 órakor kezdődik az ANK-ban (Pécs, Apáczai Körtér 1.). Beethoven VII....„A Zsolnay ma is képes elkápráztatni”
„Kiállítás-sorozatának utolsó, pécsi állomásán mutatja be a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. legújabb termékét, a Rippl-Rónai teás- és mokkakészletet. A Rippl-Rónai József motívumterveire épülő, a modern háztartások igényeinek megfelelő készlet jelzi a gyár termékbővítéseinek egyik új irányát is. A Zsolnay ma is képes elkápráztatni a közönségét - ezt bizonyította annak a kiállítás-sorozatnak a sikere, amelynek során a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. az idén kilenc nagyvárosban mutatta be mesterműveit, Pécsett, Egerben, Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Balatonfüreden,...Újabb két gyalogosgázolás...
Szerdán délután a Nagy Imre út és a Csontváry utca kereszteződésében egy tehergépkocsi elgázolt egy, a gyalogos-átkelőhelyen szabályosan áthaladni kívánó 70 éves férfit, aki az ütközés...George Washington-díjat...
Az amerikai üzleti körökben és a közéletben egyaránt befolyásos ifjabb Peter C. Goldmark (a képen jobbra), valamint a magyar...
A PTE kutatója csípős...
Egy igazi hungarikum, a pirospaprika csípős anyagának alkalmazásával keres gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító megoldásokat az a fiatal magyar kutatónő, akit a...Tüke Busz, tubesi emléktábla
A zárt ülés megkezdése előtt a városatyák döntöttek arról, hogy Kővári János javaslatára két új napirendi ponttal növelik a...
Tovább hűl a levegő,...
Várható időjárás csütörtök estig:Délnyugat felől elvékonyodik, hosszabb-rövidebb időre felszakadozik a felhőzet, északkeleten azonban estig túlnyomóan borult időre van kilátás, és...Kikaptunk az Euroligában
Kassán az első két negyedben a „jobbik" pécsi csapatot láthatták a nézők.A mérkőzés elején ugyan két hazai duplának...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Komlói út08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Athinay út09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Szigeti út10.45 - 11.30 óráig: 6-os fkl. út 202 km 11.45 - 12.30 óráig: Pécs, Nyugati elkerülő13.45 - 14.45 óráig: Pécs, Siklósi út15.00 - 15.45 óráig: Pécs, 58-as Pogányi ker.Belénessy Csaba újra jelölt: kiszivárgott a médialista
A lap által "megszerzett" lista szerint a Magyar Televízió élére Medveczky Balázs jelenlegi ügyvezető alelnököt és Kálomista Gábor filmproducert; a Duna Televízió élére Ókovács Szilveszter Hír TV-s műsorvezetőt és Papp Ferencet; a Magyar Rádió élére Jónás Istvánt, a Lánchíd Rádió megbízott főszerkesztőjét és Újhelyi Zoltánt; a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatói posztjára pedig a pécsi Belénessy Csabát, az MTI jelenlegi stratégiai alelnökét és Szabó László Zsoltot, az Echo TV vezérigazgatóját jelölték.A cikkben emlékeztettek rá, hogy mivel a második fordulóban már...Megkéselte saját fiát, majd elmenekült
A rendőrség a helyszínen megállapította, hogy egy 43 éves asszony megszúrta 26 éves fiát, aki ezt követően a lakásból kimenekült az utcára és segítséget kért. A mentők a férfit kórházba szállították, az elsődleges adatok szerint 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Az asszonyt, aki az eseményt követően szintén távozott a lakásból, a rendőrök néhány kilométerrel távolabb elfogták.Adomány-szivárványfal épül...
A kápolnához és ravatalozóhoz tartozó emlékkertet határoló üvegtéglafal diszkrét védelmet nyújt majd a gyermeküket búcsúztató...
Tízezer látogatónál tart a...
A szeptember 1-jei nyitás óta óriási érdeklődés övezi a kiállítást. A látogatószám a korlátozott látogatási rend ellenére is...
Új városi busztársaság alakul
Az előterjesztés - melyet Páva Zsolt polgármester jegyez - értelmében az új vállalat december elsejével kezdi meg működését, a...
Telekadó: átverték a...
A november 18-án, csütörtökön tartandó városi közgyűlés tárgyalta volna az önkormányzat által az ingatlanspekulációkat...
Majtényi nyitja a...
A konferenciát november 18-án 10 órakor Majtényi László, az ORTT volt elnöke, a rendezvény fővédnöke nyitja, majd 10.45-kor...
Minőség a Király utcában
Megalkottak egy sajátos stílust az üzleti bőrtáskák magyarországi piacán. A hagyományok, a felépített Blázek&Anni márkanév...
Hét év a bankautomaták dézsmálóinak
A bíróság Kovács Attila vezette tanácsa a vádlottakat sikkasztásban mondta ki bűnösnek, és 93,4 millió forint erejéig jogosnak ítélte a károsult vagyonvédelmi cég polgári jogi igényét.Az ügyész tudomásul vette a döntést, a vádlottak és védőik enyhítésért és eltérő minősítésért fellebbeztek, ezért az ítélet nem jogerős.A tényállás szerint a bankautomaták pénzfeltöltésével is foglalkozó biztonságtechnikai társaság dolgozói hosszú ideig rendszeresen vettek el kisebb-nagyobb összegeket a berendezésekbe szánt bankjegyekből. Tettükre 2008-ban a cég belső vizsgálata derített fényt, akkor...A művészeti gimnázium jótékonysági estet szervez
A rendezvényen a művészeti gimnázium és szakközépiskola növendékei és művésztanárai lépnek fel.Ideje: 2010. november 17., szerda, 19 óra.Helye: Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Takács Jenő hangversenyterme (7624 Pécs, Radnics u. 9.)A rendezvény látogatói belépőjegyük megvásárlásával 1000 forinttal járulnak hozzá a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítéséhez.Belerohant az előtte várakozó kocsisorba
A forgalmi okokból lassító kocsisorban egy autós figyelmetlenségből nekihajtott az előtte haladónak, amely tovább tolta az előtte lévőket is. Egy vétlen autós sérült meg könnyebben, az autókban egyenként kb. 100 000 Ft kár keletkezett. Az okozó ellen eljárás indult.
« Előző
42294 | 42315 | 42336 | 42357 | 42378 | 42399 | 42420 | 42441 | 42462 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyot változik az időjárás,...
- Böszörményi István szobrászművész:...
- A mai vasárnap az év eddigi...
- A rengeteg átjelentkező miatt Pécsett...
- Ajándékkal jutalmazzák ezen a héten a...
- A pécsi vásárban sem lesz többet...
- Nemzeti színekbe borulva szalutál a...
- Idén is várják az Ifjú Kócsagőröket a...
- Rendkívüli nyitvatartással készülnek...
- Ha tehene van, most egy darabig még...

