Kifizette a város Bögyöséket

Kifizette a város Bögyöséket Rendeződni látszik a helyzet az érintettek között abban az elszámolási vitában, amely a tavalyi EKF-év köztérfelújítási munkálataiban részt vevő generál- és alvállalkozók, valamint a város között folytak. Tavaly ősszel több kisebb cég panaszkodott amiatt, hogy még nem kapták meg az elvégzett munkákért járó jogos jussukat, ám Bögyös Sándor, a generálkivitelező I-Axis Kft. ügyvezetője lapunk megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy miután a várossal sikerült megállapodni az összeg nagyságában, azt meg is kapták és egyből továbbították is az alvállalkozók felé:- Azok az...

Nemzeti: Rázga lesz a befutó

Nemzeti: Rázga lesz a befutó Döntött az a kilenctagú bírálóbizottság, amely a PNSZ igazgatói posztjára kiírt új pályázatra beadott pályaműveket véleményezte. A szakmai testület álláspontja szerint Rázga Miklós (képünkön jobbra), Balikó Tamás és Márton András anyaga kimagaslott a mezőnyből, így hármójuk közül kerülhet ki a győztes - közölte a Pécsi Újság.hu-val dr. Hoppál Péter, a testület tagja, egyben a KUBI elnöke.Noha a kulturális bizottság dönthet úgy, hogy nem veszi figyelembe a grémium döntését, erre nagy valószínűséggel nem kerül sor. A városvezetés által kiadott kommüniké alapján úgy tűnik, hogy...

Mesélő ablakok: bemutatják az Ablakkönyvet

"Több évtizede fényképezem az ablakokat... Minden kor a maga stílusában készítette ablakait. Nagyságukat, formájukat mindig a kor követelményeinek megfelelően alakították ki. A befalazott berácsozott ablakok látványa mindig szomorúságot, félelmet ébreszt bennem. Az ablakok legyenek nyitottak, virágokkal teli fénytadók, szabadságot, friss levegőt biztosítók" - írja Tám László a kötet utószavában. Ez azt is jelenti, hogy az ablak mint a kitárulkozás helye, amennyire köznapi, oly mértékben különleges, kitüntetett hely is. Ezt - mindezt - szeretné bemutatni a szerzőpáros...

Vizsgálják a pécsi...

Vizsgálják a pécsi szórakozóhelyeket "A Budapesten történt szomorú, halálos áldozatokkal járó tragédia felhívta a figyelmet azon vészhelyzetekre, amelyek akár...

Fatolvajok buktak le...

Az Egyházasharaszti és Alsószentmárton közötti erdős területen a siklósi rendőrök négy férfit fogtak el, miközben azok engedély nélkül vágták a fát. Mindannyian szabálysértési őrizetbe...

Pécs is a Liszt-év egyik...

Balatoni Monika kreatív igazgató keddi tájékoztatóján kiemelte: mivel a Liszt-év áll az EU-elnökség kulturális eseményeinek fókuszában, a két sorozatban vannak átfedések. Koncerteket,...

Napsütés kedden csak...

Várható időjárás az ország területére kedd estig:Kedden nagyobb területen számíthatunk felhős, párás, ködös időre, hosszabb-rövidebb napsütés helyenként a Dunántúlon valószínű. Eleinte...

Traffipax kedden Pécsett és...

07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út 204 km08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Nyugati elkerülő út körforgalomtól 200 m09.45 - 10.30 óráig: Görcsöny, Rákóczi út 50. szám10.45 - 11.30 óráig: Ócsárd,...

Távozna a Zayzon-Märcz...

Távozna a Zayzon-Märcz színészpár is Nemsokára kiderül, hogy ki igazgathatja február közepétől a baranyai megyeszékhely Nemzeti Színházát. Köztudott, hogy tavaly...

Irgalmasok: februárra kész lesz

Irgalmasok: februárra kész lesz Az Irgalmasrendi Kórház az Irgalmasok utcájával egy időben újult meg, a rend Széchenyi téri templomán azonban a mai napig is munkások dolgoznak. - Nem sikerült időben befejezni a felújítást - sajnálkozott a Pécsi Újság.hu-nak Morvay Imre Pio atya, a Betegápoló Irgalmas Rend házfőnöke. Hozzátette: a mostani tervek szerint február első napjaiban elbontják a torony körüli állványokat. - Az eredeti elképzelések szerint már decemberben át kellett volna adni a megújult templomot, de a Széchenyi tér felújítása és a torony vártnál rosszabb állapota hátráltatta az építkezést...

Ki Vitéz László jobb keze?

Ki Vitéz László jobb keze? Pályi János a budapesti Állami Bábszínház bábszínész képző stúdiójában végzett 1983-ban. Később alapító tagja volt a kecskeméti bábszínházi műhelynek (Ciróka Bábszínház) és a Maskarás Utcaszínháznak (gólyalábas csapat). Játékai során mindig fontosnak tartotta a hagyomány szerepét, amely Vitéz László történetében is meghatározó. A magyar vásári bábhagyomány két bábhőst tart számon: Vitéz Lászlót és Paprika Jancsit. Mindkettő csaknem kétszáz éves múltra tekint vissza.- Ez a bábszínészet csúcsa számomra. Olyan ősi mítoszok és rítusok hajszálgyökereit fedeztem fel benne, ami egészen...

Mellbe szúrták a nénit a Hársfa utcában

Január 12-én a 17-18 óra közötti időszakban Pécsett, a Hársfa utcában egy 68 éves idős hölgyhöz kopogtatott be két ismeretlen férfi azzal, hogy a rendőrségtől jöttek. A hölgy közölte, hogy nyitva van az ajtó, mire a két férfi harisnyával a fején berontott a házba, ahol az idős nőt bántalmazták és a pénzét követelték. A fenyegetés nyomatékosítása érdekében egyikük egy kinyitható késsel mellbe szúrta a sértettet, aki átadott nekik 42.000 Ft-ot. Az elkövetők a pénzen kívül elvitték a sértett bevásárló szatyrát is, melyben élelmiszerek és dohány volt.A sértett súlyos, életveszélyes...

Gazdasági társaság lesz a...

Gazdasági társaság lesz a Gandhiból Várnai Márton a sajtótájékoztatón azt mondta: tárgyalnak a kormány képviselőivel és szeretné megnyugtatni mindazokat, akik az...

"Pécset kiemelten támogatja...

"A Fidesz Pécsi Elnöksége a hétvégén rendkívüli ülésén értékelte az Új Széchenyi-terv Pécsre vonatkozó pontjait, amely alapján megállapítható, hogy Pécset kiemelten támogatja a...

Tovább keresik a POSZT...

Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója rengeteg szakmai elfoglaltsága miatt nem vállalta a munkát, Rudolf Péter pedig egy hónap gondolkodási idő után döntött úgy, hogy filmrendezői,...

Egy góllal veszített a...

Legio Sopianae: Tószegi Béla, Hajnal Norbert, Rendeczki Roland, Magyari Tamás, Nesz László, Radánovics Miklós, Szabó Zsolt, Gáborik Ákos, Parcsami Tamás, Herke Márton, Kovács Péter, Gál...

Simán nyertek a PEAC-os fiúk

Férfi röplabda NB II.Ugyan a pécsiek voltak a mérkőzés esélyesei, de hazai pályán több szoros szettet is játszott már ellenfeleivel a Gyenesdiás, ezért volt nagyon fontos a jó kezdés. A...

Városi diákfórum Komlón:...

A város vezetése részéről jelen volt Polics József polgármester és Kupás Tamás Levente alpolgármester. A polgármester partnerséget ajánlott a fiataloknak és az iskoláknak. Borbás...

Független jelölt lett polgármester Vázsnokon

"A győztes 60, míg szintén független vetélytársa, Tóth Sándor 26 érvényes szavazatot kapott" - mondta Kajdon Béla, a helyi választási iroda vezetője az MTI-nek. Hozzátette: a mintegy 130 lelket számláló Vázsnok 119 választópolgárából 89 ment el szavazni, három voks érvénytelen volt.Az időközi polgármester-választást azért írták ki, mert a település korábbi vezetője, Tóth Mária egy hónappal tavaly októberi megválasztása után lemondott. A polgármesteri tisztség ugyanis összeférhetetlen volt falugondnoki állásával, s ő végül az utóbbit választotta.

Szakvezetéses túrák indulnak a Szársomlyóra

Magyarország legdélibb hegyvidékének - a Villányi-hegységnek - legmagasabb tömbje a Szársomlyó. Sajátos kiemelkedése igen eltérő mikroklimatikus viszonyokat hoz létre a déli és északi oldalon. A hegyen 75 védett növényfajt találtak, közülük 4 faj kizárólag itt fordul elő hazánkban. Ide, a fokozottan védett Szársomlyó csúcsára indít a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság heti öt alkalommal szakvezetéses túrát a Villányi (Nagyharsányi) Szoborparktól. Csoportoknak, egyéni turistáknak a megadott időpontokban van lehetőség a Szársomlyó meglátogatására.Indulás helye, időpontja: Villányi...

Napos időre van kilátás, csapadék nem várható

Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Nagyrészt napos időre van kilátás, helyenként azonban csak lassan oszlik fel a köd, emellett főként északkeleten erősen felhős, párás helyek is lehetnek. Csapadék nem várható. Gyenge marad a légáramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn a napos tájakon 10, másutt 5 fok körül valószínű.Időjárási helyzet Európában:Izland felett többközéppontú, hatalmas kiterjedésű ciklon örvénylik, amely a Brit-szigeteken többfelé esőt, Skandináviában kiterjedt havazást okoz. Másutt többnyire anticiklonális hatások érvényesülnek, de...