Elkészült Sziliék alkotmánykoncepciója
2011. február 25. péntek 12:57
A Szociális Unió tervezete arról szól, hogy "a mi felfogásunk értelmében Magyarország következő demokratikus berendezkedése alapvetően a parlamentáris demokráciát öleli fel" - mondta Szili Katalin, aki a Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő által - az új alkotmány előkészítésével kapcsolatban - létrehozott nemzeti konzultációs testületnek is tagja.
A volt szocialista házelnök közölte, a koncepció egyik sarokpontja, hogy az elmúlt húsz év konfliktusos demokráciájának a figyelembe vételével egy olyan rendszert alakítsanak ki, amely visszatér a közel négyszáz éves történelmi hagyományokhoz, ugyanakkor egy XXI. századi kétkamarás parlamenti berendezkedést jelent. Ennek a segítségével nyílna lehetőség arra, hogy egy konszenzuális demokrácia irányába mozduljon el Magyarország - tette hozzá Szili Katalin.
Mint mondta, a második kamara biztosítaná az érdekképviseletek, köztestületek, egyházak, önkormányzatok és a kisebbségek képviseletét.
Szili Katalin kitért arra, hogy az alkotmányban rögzítenék a termőföldek, vízkészletek védelmét, valamint a lakhatáshoz való jogot; a polgármesterség és a parlamenti képviselőség összeférhetetlen lenne.
Szili Katalin jelezte, hogy a koncepciójukat elküldik érdekképviseleteknek, köztestületeknek, egyházaknak, és szeretnének egy vitát generálni róla.
Szavai szerint a Szociális Unió indítványozza, hogy az alkotmányozó Országgyűlés ne csak a parlamenti képviselőkből álljon, hanem egészüljön ki érdekképviseletek, köztestületek, egyházak, önkormányzati szervezetek, kisebbségek és határon túli szervezetek képviselőivel.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...