Pécsiek is részesülnek a Mészáros Csoport támogatásából

Pécsiek is részesülnek a Mészáros Csoport támogatásából Minden eddiginél több, 58 magánszemélyt és civil szervezetet részesített mintegy 250 millió forintos támogatásban a Pro Filii Alapítvány az első negyedéves pályázati ciklusban. Komoly pénzbeli segítséget kap többek közt a Pécs-Egyházmegyei Katolikus Caritasz Alapítvány és a Robotika Pécs - Alapítvány a tehetséges gyerekekért. Az alapítvány az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy 562 pályázat érkezett az év első negyedévében a Mészáros Csoport alapítványához, mintegy 3 milliárd forint értékben, a kuratórium pedig 58 pályázat támogatásáról döntött. A Mészáros...

Fáklyákkal vonultak teljes csendben a hívők a Székesegyháztól a Havihegyre

Fáklyákkal vonultak teljes csendben a hívők a Székesegyháztól a Havihegyre Nagycsütörtök éjjelén fáklyákkal, gyertyákkal és mécsesekkel közel százan vonultak teljes csendben a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyháztól a Havihegyi Havas Boldogasszony-templomig Máger Róbert püspöki irodaigazgató vezetésével az utolsó vacsora eseményeinek emlékére. Hagyomány, hogy a templom előtti keresztnél egy papnövendék tanúságtételét hallgathatják meg a zarándoklat résztvevői - olvasható a Pécsi Egyházmegye honlapján.A résztvevők között néhány gyerek is vállalta a gyalogos zarándoklatot a hagyományosan nagycsütörtök éjjel induó, némán zarándokló csoportban a...

Teljes terjedelmében égett egy ház Baranyában

Teljes terjedelmében égett egy ház Baranyában A tűzoltók eloltották az éjszaka felcsapott lángokat. Teljes terjedelmében égett egy épület Nemeskén, a Fő utcában csütörtök éjjel. A szigetvári és a barcsi hivatásos tűzoltók két gázpalackot kihoztak az ingatlanból és eloltották a lángokat. A tűz a melléképületekre nem terjedt át - adott tájékoztatást a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Képünk illusztráció. 

Cserben hagyó autóst...

Cserben hagyó autóst keresnek a pécsi rendőrök A Pécsi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes...

Két autó ütközött a Siklósi...

Két autó ütközött a Siklósi úton, óriási a dugó Összeütközött két személyautó Pécsen, a Siklósi úton csütörtökön délelőtt.   A pécsi hivatásos tűzoltók...

Mohácson lopott el egy...

Mohácson lopott el egy bringát egy ajkai atyafi Egy nő tett bejelentést a rendőrségre szerdán arról, hogy aznap délelőtt ellopták a kerékpárját Mohácson. A sértett a...

Karambol Baranyában:...

Karambol Baranyában: feszítővágóval szabadítják ki a sérülteket Összeütközött három személyautó a 66-os főút 24-es kilométerénél, Oroszló és Magyarszék között csütörtökön reggel.  ...

Németországból hoztak haza...

Németországból hoztak haza egy baranyai fegyveres rablót a zsaruk - Videó! A 23 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amelyet az illetékes...

Évente ezrek keresik fel a...

Évente ezrek keresik fel a szászvári lőteret, ahol sötétedéskor, áram híján, fájrontot vezényelnek Baranya és Tolna vármegyékből évente több ezren keresik fel a Szászvári Lövész Egylet lőterét, a szenvedélyüknek hódolók...

Ritkán telepített halfaj egyedei kerültek a Dunába Szekcsőnél

Ritkán telepített halfaj egyedei kerültek a Dunába Szekcsőnél A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége, a múlt héten kihelyezett jászkeszeget követően hétfőn ismét, egy viszonylag ritkán telepített halfajjal színesítette a kihelyezési „szortimentet" a Duna folyónál.  Ezúttal az utóbbi időben egy kissé megritkult őshonos halfaj, a fejes domolykó telepítésére került sor, melyből a 5.000 db került ki Dunaszekcsőnél a folyóba.  A kihelyezett domolykók I. nyaras korosztályúak, 6-7 cm átlagos méretűek, remélhetőleg jó megmaradás mellett megtalálják új élőhelyüket.

Augusztusig Budapestre költöztek a pécsi Csontváry-festmények

Augusztusig Budapestre költöztek a pécsi Csontváry-festmények A helyükön addig Toulouse-Lautrec alkotásaiból válogatott kiállítás lesz látható.   A szállítás utolsó darabjaiként trélerre tették a Janus Pannonius Múzeum két legnagyobbCsontváry-festményét (a 385×714 centiméteres Baalbek és a 362x516 centiméteres Mária kútja Názáretben képeket), és a Szépművészeti Múzeumba utaztatták őket. A két intézmény egyesített gyűjteményének köszönhetően a Csontváry170 kiállítás keretében együtt lesz látható a művész híres Önarcképe és Magányos cédrusa, a nagy méretű Taorminai görög színház romjai című alkotása és a Nagy Tarpatak a...

Egymilliót nyúltak le egy pécsi nagypapa számlájáról

Egymilliót nyúltak le egy pécsi nagypapa számlájáról Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen április 3-án azért, mert Pécsett élő édesapja bankkártyájával visszaéltek, és közel egymillió forintot vettek le a számlájáról jogosulatlanul.  A feljelentő a nyomozóknak elmondta, hogy édesapja az unokája barátjának átadta a bankkártyáját a PIN-kóddal együtt, és megkérte, hogy vegyen le neki pénzt a bankautomatából. A férfi a kérésnek eleget téve levette a kért összeget, majd azt át is adta a sértettnek, azonban a kártyát nem adta vissza neki. Ezt követően március 6-a és 21-e között több alkalommal emelt le a számláról különböző...

A Mohácsi-szigeten is...

A Mohácsi-szigeten is kapcsoltak le migránsokat hétfőn A szolgálatot teljesítő rendőrök hétfőn összesen 228 határsértőt tartóztattak fel és 136 főt megakadályoztak a hazánk...

Konyhaszekrényből lopott...

Konyhaszekrényből lopott pénzt egy besurranó A siklósi nyomozók lopás miatt indítottak eljárást az ellen a férfi ellen, aki pénzt lopott egy vajszlói házból. ...

Őri László: a békepárti...

Őri László: a békepárti határozatra a dollárbaloldal pécsi képviselője is nemet mondott Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke online sajtótájékoztatóján közölte, hogy a teljes baloldal nemmel...

Szén-monoxid-mérgezés miatt...

Szén-monoxid-mérgezés miatt került kórházba három ember Pécsett Szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba három embert szombaton Pécsett.  A lakók rosszullétre...

Lezuhant az útról egy autó...

Lezuhant az útról egy autó Bólynál, mentőhelikopter érkezett A tűzoltókat az 5701-es mellékútra riasztották. Lezuhant egy személyautó az 5701-es mellékútról Bóly térségében - közölte a...

A húsvéti termékeket...

A húsvéti termékeket árusítókat is ellenőrzi a baranyai NAV Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai április 3. és 9. között hétfőn Pécsett, a kertészeteket, kedden, szerdán...

Ezt is benézték a libsik: nem, nem igaz, hogy csúszik az M6-os befejező szakaszának építése

Ezt is benézték a libsik: nem, nem igaz, hogy csúszik az M6-os befejező szakaszának építése Futótűzként terjesztette el a dollármédia, hogy "egy tervezési hiba", "óriási baki" miatt csúszni fog az M6-os autópálya befejező szakaszának átadása Bóly és a horvát határ között. Lapunk érdeklődésére azonban az Építési és Közlekedési Minisztérium cáfolta az értesülést: az eredeti ütemezés is számolt azzal, hogy a 600 méteres szakasz eltérő időben valósul meg az átvétel körüli jogi kérdések rendezése miatt, ez azonban nem befolyásolja az átadás időpontját.  "Tervezési hiba miatt csúszhat az M6-os autópálya építése, mert a mohácsi csomópontnál egy...

Oszlopnak ütközött egy autó Pécsett, a 6-os bevezető szakaszán

Oszlopnak ütközött egy autó Pécsett, a 6-os bevezető szakaszán Oszlopnak ütközött szombaton kora délután egy utánfutót vontató személyautó Pécsen, a Makay István úton, azaz a 6-os főút belterületin szakaszán, a Pellérdi útnál.  A kocsiban ketten utaztak, ők ki tudtak szállni. A műszaki mentést végző pécsi hivatásos tűzoltók rögzítik a gépkocsit, amelyet még az egység kiérkezése előtt áramtalanítottak a helyszínen tartózkodók. A balesethez a mentők is kivonultak.

Hétfőn vesznek végső búcsút Dunai Tamástól Mohácson

Hétfőn vesznek végső búcsút Dunai Tamástól Mohácson A mohácsi római katolikus temetőben április 3-án, 13 órakor helyezik örök nyugalomra Dunai Tamás színművészt, Mohács díszpolgárát.  A mohácsi születésű,Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt hetvenhárom éves korában érte a halál.