Úgy tűnik, ismét meghintáztatják a pécsieket - Újra foroghat az óriáskerék
2023. október 05. csütörtök 07:41

Bár egyelőre az önkormányzat és a vállalkozás képviselői sem jelentették be, a jelek szerint hamarosan ismét felállítják az óriáskereket a Lánc utcában, ahova már megérkeztek a szerkezet alkatrészeire emlékeztető hatalmas fémdarabok.
Mint az emlékezetes, az óriáskereket ezt megelőzően 2020 októberében állították fel a Búza téren, majd alig egy hónap után - a járványhelyzet miatt - be is zárták.
A kényszerszünetet követően ismét felkereshető volt, s egészen 2021 május elejéig működött.
Akkor azt közölte az önkormányzat, hogy a helyszínért havonta 160 ezer forintos bérleti díjat fizetett a működtetője a városnak. A bérleti megállapodás részeként a vállalkozó ezen felül összesen 3000 darab ingyenes belépőjegyet biztosít a pécsi önkormányzat részére, amiket pécsi rászoruló családok kapnak meg. (Az nem derült ki, hogy pontosan kik számítanak "rászorulónak".)
Péterffy Attila, Pécs jelenlegi polgármestere a látványosságnak szánt szerkezet felállítása kapcsán 2020-ban kelt közleményében azt írta, "a városvezetés elkötelezett az iránt, hogy a belváros és a Zsolnay negyed turisztikai kapcsolatát erősítse, ezzel is segítve a Király utca keleti végén működő vállalkozásokat.
Amikor az óriáskerék tulajdonosa helyszínt keresett a látványosságnak, felkaroltuk a kezdeményezést, és a fentiek miatt a Lánc utcától délre eső területet javasoltuk. Az 50 méter magas óriáskereket a vállalkozó saját üzleti kockázatára üzemelteti, s az önkormányzattal közösen, szakértők bevonásával választotta ki a belvároshoz és a Zsolnay negyedhez közeli forgalmas helyszínt.
Nos, bár hivatalos bejelentés egyelőre nincs, nagyon úgy tűnik, hamarosan ismét óriáskerekezhetünk Pécsett, a Lánc utcába ugyanis már megérkeztek a szerkezet alkatrészeire emlékeztető hatalmas fémdarabok.
Arra egyelőre viszont nem utal semmi, hogy ismét lesz vurstli is a kerék szomszédságában, mint 2020-ban, de persze kizárni ezt sem lehet.
Képünk archív felvétel.
,
M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Így ünnepelték Szent István...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...