Rendőrautó ütközött Uránvárosban, öten megsérültek

Megkülönböztető jelzését használó rendőrautóval ürközött hétfőn este fél hat körül egy személygépkocsi a Nendvich Andor út (a négy sávos hatos) és a Szántó Kovács János utca sarkán. Öt ember megsérült, négy mentőautó érkezett a balesethez. A hírt olvasónk beszámolója alapján közöltük először, tőle úgy értesültünk, hogy egy fehér Suzukiból mentik a sérülteket. Azóta sikerült beszélnünk dr. Sárkány Sándor tűzoltó hadnaggyal, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetőjével, aki azt mondta, a tűzoltókat, mivel nem volt szükség rá, nem riasztották a balesethez, de ő...

Döntőbe jutott a pécsi Janus Pannonius Gimnázium csapata

Kialakult a középiskolás pénzügyi-gazdasági verseny 4 csapatos döntőjének mezőnye, a döntőbe jutott a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium csapata.    December 5-én délután 7 csapat szállt versenybe Budapesten az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, a PénzSztár elődöntőjében. A végeredmény alapján az első négy helyezett csapat jutott tovább a december 19-én, ugyancsak Budapesten tartandó országos döntőbe. A versenyt szervező TAS-11 Kft. és a 10 támogató cég - az ötletgazda Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ), a Takarékbank, a...

Lassan elérik az eredetileg tervezett élettartamot a pécsi panelok

Lassan elérik az eredetileg tervezett élettartamot a pécsi panelok Összességében jó állapotban vannak a pécsi panelházak, állítja Nagy Emil lakásszövetkezeti vezető. Szerinte évtizedekkel ezelőtt alábecsülték a házak élettartamát, így "a bontás veszélye nem fenyegeti az adott esetben negyven évnél is idősebb épületeket". Az 1970-es évek tájékán indult Pécsett a panellakások építése, s ez alapjaiban változtatta meg a város képét. Az előregyártott elemekből álló épületek élettartamát az akkori mérnökök negyven-ötven évre jósolták, elméletileg tehát rövid időn belül akár a panelok bontása is aktuálissá válhat. Ugyan egy részük már elérte a...

Kezdődik a Karácsonyi...

Pénteken, azaz december 13-án a Pirogránit udvar "karácsonyfaerdővé" változik. Reggel 9 órától a régió kézművesei, hagyományőrző civil szervezetei, a program támogatói és pécsi...

Forgalomkorlátozás lesz...

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy egy, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége által szervezett rendezvény ideje alatt...

Nullára csökkenti Pécs...

Nullára csökkenti Pécs adósságát az állam, Pintér bejelentése szerint most 14,4 milliárdot vállalnak át Pintér Sándor belügyminiszter (képünkön) hétfői pécsi sajtótájékoztatóján bejelentette: a tavalyi 29,7 milliárd után Pécs...

Lantos Ferenc alkotásaiból...

Állandó kiállítással tisztelegnek Lantos Ferenc előtt Pécsen. A Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész alkotásait bemutató tárlat szombattól látogatható a Király utcai Vasváry-házban. A...

Több autónak nekihajtott,...

Több autónak nekihajtott, de nem emlékszik semmire Három autónak is nekiütközött egy 34 éves pécsi férfi Nissan Pickup típusú teherautójával december 8-án, vasárnap 12 óra körül...

Véglegesíti egyéni...

Mai ülésén véglegesíti a jövő évi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelöltek névsorát a Fidesz országos választmánya. Mint ismert, a párt baranyai jelöltjei...

Török Riviéra: 69.900 Ft/főtől, 7 éjszaka, repülővel, áprilisban all inclusive ellátással (!)

Török Riviéra: 69.900 Ft/főtől, 7 éjszaka, repülővel, áprilisban all inclusive ellátással (!) All inclusive: reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, késői reggeli, délutáni kávé/tea, snack, helyi alkoholos és alkoholmentes italok (10:00-24:00 között), éjféli leves, üdítők a strand bárban. Indulás: 2014. április 19.  A 4 csillagos, 2007-ben felújított hotel az antalyai repülőtértől 140 km-re, Alanya központjától pedig 10 km-re fekszik. Alanya központjába taxival vagy helyi buszjárattal (dolmussal) könnyedén bejuthatunk. A szálloda egyik kiemelkedő adottsága, hogy a gyönyörű Taurus-hegység és a kéklő Földközi-tenger között helyezkedik el, így az erkélyes szobák...

Ezer pécsit ültettek újra a padokba, nagyon alacsony iskolázottságúakat

Ezer pécsit ültettek újra a padokba, nagyon alacsony iskolázottságúakat December elejétől hatezer munkanélkülit vontak be különböző képzésekbe térségünkben. A téli közfoglalkoztatási program keretében háromezren úgynevezett alapkompetencia-fejlesztő képzéseken vesznek részt, míg a többiek különböző OKJ-s szakmát adó képzéseken tanulhatnak. Janovics László, a megyei kormányhivatal Munkaügyi Központja igazgatójának közlése szerint jövő év elejétől a szakképzett és diplomás munkanélküliek számára is indítanak továbbképzéseket. Tovább pörög a kormány közfoglalkoztatási programja, december elejétől ugyanis hatezer munkanélküli számára indítottak különböző...

A baranyai tűzoltók munkáját cserkészek segítik a jövőben

December 6-án együttműködési megállapodást írt alá Mácsai Antal megyei katasztrófavédelmi igazgató, és Várszegi Csaba cserkésztiszt, kerületi elnök (Magyar Cserkészszövetség VI. Cserkészkerület) a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Mácsai Antal kifejtette, a jövőben szorosabban együtt tud a működni a katasztrófavédelem a cserkészekkel akár természeti katasztrófák során segítségnyújtásról, akár hagyományápolásról vagy éppen ünnepi alkalmakon közös részvételről van szó. Várszegi Csaba kerületi elnök is a megállapodás fontosságát és hasznosságát emelte ki, és...

Szilveszter Párizsban:...

Szilveszter Párizsban: búcsúztassa a Champs Elysées-n 2013-at, egy grandiózus utcabálon! Négy nap repülővel december 29-től január 1-ig. 1. nap: Utazás Párizsba, a reggel 10.10-kor induló menetrend...

Szocdemek: Juhász István...

December 7-én, szombaton tartotta tisztújító taggyűlését a SZOCDEMEK - Magyar Szociáldemokraták Pártja Baranya Megyei szervezete Pécsett, a Plaza különtermében. A taggyűlésen a baranyai...

Jótékonysági akció a Tom...

Jótékonysági akció a Tom Marketben: a Szemem Fénye Alapítványt támogathatják a vevők Az idei esztendőben is segít a rászorulókon a Tom Market üzletlánc: december hetedikétől a Szemem Fénye Alapítvány áldozatos...

Hoppál: a bankok nem...

Hoppál: a bankok nem csapolhatják meg a bankszámlákat Megdöbbentőnek tartja a Fidesz, hogy a hírek szerint egyes bankok nem tartják be az ingyenes készpénzfelvétellel kapcsolatos...

Világot átölelő...

Világot átölelő gyertyagyújtás a gyermekekért December második vasárnapján Pécsett is fellobbannak azok a lángok, amelyek a "Világot átölelő gyertyagyújtás" nevű...

Színes programok a hétvégén a Pécsi Adventi Vásáron

Programokban gazdag hétvége várja a látogatókat a III. Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásáron. Szombaton folytatódik az Élménykommandó csapatának jótékonysági adománygyűjtése és játszóháza. Koncertet ad a Leőwey Klára Gimnázium és az 1. sz. Gyakorló Általános Iskola kórusa. Este 6 órakor a Bóbita Bábszínház csapata következik „Menjünk, menjünk Betlehembe" című zenés bábelőadásával. Vasárnap a PTE Táncegyüttese mutatja be játékos, interaktív műsorát 4 órakor. Este 7 órától pedig a mindig vidám hangulatot teremtő Vivat Bacchus csapata szórakoztatja a Széchenyi térre...

Két teherautó ütközött Pécsett, négy gyalogos megsérült

Teherautó ütközött neki egy gyalogátkelőhelynél megálló másik teherautónak Pécsen, a balesetben négyen megsérültek - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken. A közlemény szerint a baleset a Komlói út és a Kőrös utca kereszteződésében történt. A Komló felé tartó teherautó a gyalogátkelőhelynél megállt, a mögötte haladó pedig nekiütközött, és az álló járművet az áthaladó gyalogosoknak tolta. A sérülteket a mentők kórházba vitték, a forgalom a műszaki mentés és a helyszínelés ideje alatt csak félpályán haladhat. 

Jótékonysági vásárt tartanak a Civil Közösségek Házában

Jótékonysági vásárt tartanak a Civil Közösségek Házában December 8-án 15 órától rendezik meg a Civil Közösségek Háza Gebauer Galériájában azt a karácsonyi jótékonysági vásárt, amelyen a kiállító alkotók a munkáikból befolyt összeg egy részét felajánlják az Eurakvilo Gyermekonkológia és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány részére. A tárlaton Herczeg László festőművész, Kazinczy Gábor festőművész-grafikus, valamint a Pécsi Tűzzománc Egyesület és a Pécsi Alkotó Pedagógusok Képzőművészeti Műhelye képviseletében H. Barakonyi Klára képző- és iparművész, Svasticsné Bogáthy Zsuzsanna rajztanár, művészeti vezető, továbbá Ujvári Ildikó, Halászné...