Száz cipősdoboznyi ajándékot oszt szét Páva Zsolt a baptistákkal

Száz cipősdoboznyi ajándékot oszt szét Páva Zsolt a baptistákkal Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere és dr. Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat elnöke december 16-án (hétfőn) ajándékcsomagokat ad át nehéz sorsú gyerekeknek.  Az eseményen részt vesz Weisz Fanni, Pécs Város Arca, a Cipősdoboz akció háziasszonya, valamint Vujity Tvrtko, Pécs Jószolgálati Nagykövete, aki tizedik éve a Cipősdoboz akció egyik szervezője. A program során csaknem száz csomagot osztanak szét. Az ajándékozás délután negyed egykor kezdődik a pécsi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában (Török Sándor utca 13.).  

A PTE ellehetetlenítése ellen tüntetett a DK maroknyi csoportja

A PTE ellehetetlenítése ellen tüntetett a DK maroknyi csoportja Pénteken délután mutatta be Baranya megyei képviselőjelöltjeit Pécsett a Demokratikus Koalíció. Varju László pártigazgató vezetésével a párt helyi politikusai és szimpatizánsai a Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János úti épülete előtt tiltakoztak a Pécsi Tudományegyetem - általuk vélt - ellehetetlenítése ellen. Egy uránvárosi étteremben mutatta be Varju László pártigazgató a DK Baranyai megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit. Pécsett Kunszt Márta (1. vk.) és Nagy Ferenc (2. vk.) indul a választók kegyeiért, a szigetvári körzetben Sütő László háziorvos, míg a mohácsiban...

Elkezdődött a karácsonyi készülődés a Zsolnay Kulturális Negyedben - KÉPGALÉRIA

Elkezdődött a karácsonyi készülődés a Zsolnay Kulturális Negyedben - KÉPGALÉRIA Számos program várja az érdeklődőket karácsony közeledtével a Zsolnay Kulturális Negyedben. A szeretet ünnepére való készülődés jegyében december 13-án, Luca napján karácsonyfa-kiállítás nyílt a Pirogránit udvarban, amelyet január 6-ig tekinthetnek meg a látogatók. A fákat a dél-dunántúli régió kézművesei és hagyományőrző civil szervezeteinek képviselői ékesítették fel.Szintén 13-án nyílt meg az Inkubátorházban a Zsolnay-terítékek ünnepi kiállítása és vására. TEKINTSE MEG A KARÁCSONYFA-DÍSZÍTÉSRŐL KÉSZÜLT KÉPGALÉRIÁNKAT!    A legszebb és legnépszerűbb Zsolnay...

Hargitai János tartós...

Hargitai János tartós gazdasági növekedést vár A német gazdaságnál is gyorsabb ütemben bővül a következő két negyedévben a magyar gazdaság - mondta Parragh László, a Magyar...

Megnyílt a Vasváry-házban...

Több mint száz alkotást felvonultatva nyílt állandó tárlat Lantos Ferenc Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész előtt tisztelegve pénteken Pécsen, a Király utcai Vasváry-házban. A művész...

Kiemelt támogatást kapnak...

Kiemelt támogatást kapnak az édesanyák, mondja Hoppál A gyed extra január elsejétől történő bevezetésének legfontosabb üzenete, hogy az édesanyákat és a nőket a kormány részéről...

Ötven koncertjegyet...

Önnek nincs más dolga, mint legalább öt ismerősét megkérni, hogy lájkolja a facebookon a Travel21 Utazási Irodát és ha ők ezt megteszik, máris az Öné egy belépőjegy. Ha tíz lájkot szerez,...

Megsérült egy gázvezeték...

Oszloptelepítési munkálatok közben megsértettek egy 110 mm átmérőjű gázvezetéket Drávaszabolcson röviddel 12 óra után - tájékoztatott Kasza Anett, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi...

Pécsi benzinkút mellett...

Büntetőeljárás indult azzal a gépkocsivezetővel szemben, aki járművére egy másik autó rendszámát szerelte fel. Az intézkedő rendőrök 2013. december 12-én 14 óra órakor Pécsett vonták...

Megnyílt csütörtökön az adventi "Mesés Nick-Udvar" - GALÉRIA!

Megnyílt csütörtökön az adventi A nyáron újra a pécsieké lett a belváros legendás épülete a Pécs Holding munkájának köszönhetően. Az L-alakú épületnek köszönhetően ismét átjárhatunk a Király utcából a Széchenyi térre - pénteken "A mesés Nick-udvar" címmel adventi programmal kedveskedtek a látogatóknak.NÉZZE MEG AZ ESEMÉNYEN KÉSZÜLT KÉPGALÉRIÁNKAT: 

Ciprus 42.900 Ft-tól - Indulás szombaton, pihenés négy napig, január és április között

Ciprus 42.900 Ft-tól - Indulás szombaton, pihenés négy napig, január és április között Larnaca, pihenés Cipruson 4 nap/3 éj már 42.900 Ft-tól - Indulás: 2014.01.11-2014.03.31. között minden szombaton - Autóbérlési lehetőséggel. HOTEL** reggelivel 42.900 FtHOTEL*** reggelivel 46.900 FtHOTEL**** félpanzióval 72.900Ft Várható szállodák:2*: Hotel San Remo** 3*: Hotel Flamingo Beach*** 4*: Hotel Lordos Beach****  A részvételi díj tartalmazza: a repülőjegyet menetrendszerinti járatokon Budapest - Larnaca - Budapest útvonalon, a szállást a választott kategóriában a választott időtartamra kétágyas szobákban a megadott ellátással, 2 főre 1 db. feladott poggyászt,...

A tévészékházat védő baranyai század parancsnokait hallgatta meg a bíróság

A tévészékházat védő baranyai század parancsnokait hallgatta meg a bíróság Az MTV-székházat védő Baranya megyei század parancsnokait hallgatta meg a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperének csütörtöki tárgyalásán. A rendőrök egyebek mellett elmondták, hogy a felszerelésük hiányos, a hírforgalmazás pedig katasztrofális volt. Páter Attila tanú elmondta, hogy 2006 szeptemberében a Baranya megyei csapatszolgálati századnak volt a parancsnoka. A századnak Budapestre kellett jönnie, és először szeptember 18-án este az MSZP-székházhoz, majd az MTV-székházhoz vezényelték őket....

Adventi Vásár: miért...

Adventi Vásár: miért árulnak aranyáron egyes termékeket? - GALÉRIA Az idei pécsi Adventi Vásárnak a Széchenyi tér ad otthont. A hangulatot tekintve nem lehet panasz, hiszen karácsonyi...

Hoppál beszólt az MSZP-nek:...

A Fidesz szóvivője szerint a szocialistáktól csak üres ígéretek és egekbe emelt rezsiárak jutottak a panelben élőknek. Hoppál Péter így reagált Burány Sándor MSZP-s országgyűlési...

Megalakult a Mecsek...

Bányászati klaszter alakult baranyai vállalkozások, önkormányzatok és az iparkamara részvételével Komlón - jelentette be közleményében a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara...

Közfoglalkoztatottak...

Közfoglalkoztatottak építettek vályogházakat Gilvánfán, ma át is adták a kulcsokat Szaló Péter területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár adta át csütörtökön Gilvánfán azokat a...

Gyorsabb lesz a...

Gyorsabb lesz a Pécs-Kecskemét útvonal a Pannon Volán járataival December 15-től, vasárnaptól a Pécs és Kecskemét között közlekedő autóbuszjáratok az M6-M60-as autópályán haladnak. Így az...

Eltűnt pécsi lányt keres a rendőrség

A Szigetvári Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi Orsós Kittit. A fiatalkorú pécsi lakos 2013. november 4-én a szentlőrinci gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott és azóta hollétéről nincs információ. Orsós Kitti körülbelül 165 cm magas, sovány testalkatú, 45-50 kg testsúlyú, barna hajú.Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert.    Aki a képen látható lányt felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a Szigetvári Rendőrkapitányságot a 06-73/514-200-as telefonszámon vagy tegyen bejelentést a 107 vagy a 112 központi telefonszámok...

Újra varjúhad lepi el Kertvárost: a kiserdőben megint fákat vágtak ki

Újra varjúhad lepi el Kertvárost: a kiserdőben megint fákat vágtak ki Lassan gyakorlatilag nem marad növény a kertvárosi (egykori) kiserdőben, nemrég ugyanis újabb adag fa esett áldozatul az ott folyó építkezésnek. Bank László, a madártani egyesület helyi irodavezetője a Pécsi Újságnak azt mondta, az irtás után újabb harminc-negyven varjúcsalád költözik majd a panelházak közé. A kertvárosiak sokat nem tehetnek a hangoskodó madarak ellen, védett állatokról van ugyanis szó. Egyre több a panasz a kertvárosi házak környékén fészkelő varjak miatt, a lakók egy jelentős része szerint nem csak a madarak károgása elviselhetetlen, de a fertőzésveszély is nő....

Szakszervezeti demonstrációt tartottak a Honsa Kft.-nél a közelmúltbeli kirúgások miatt

Több szakszervezet közös szolidaritási demonstrációt tartott szerdán a pécsi Honsa Kft. telephelyénél amiatt, hogy a társaság elküldte dolgozóinak egy részét a közelmúltban, a tüntetők szerint jogszerűtlenül. A német tulajdonban lévő, autóalkatrészeket gyártó cég telephelye előtti útszakasz két órán át tartó lezárásával is járó demonstrációt a Vasas Szakszervezeti Szövetség szervezte, de a tüntetésen részt vett az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma által a közelmúltban létrehozott Magyar Szakszervezeti...