Így élnek a "leghűségesebb nép", a ruszinok képviselői Pécsett
Tíz kisebbség él Pécsett, közöttük létszámában talán a legkisebb a ruszin közösség. Micsoda történelem, micsoda tettek sodorták őket ide, s hogyan találtak otthonra a Mecsek lejtőin - erről beszélt a Pécsi Újság. hu-nak Csehily József, a pécsi ruszin közösség vezetője. Nem volt könnyű Csehily Józseffel találkozni, mert igen elfoglalt a pécsi ruszin kisebbség önkormányzati elnöke: egyéb teendői mellett öt pécsi iskolában tanít klasszikus gitárt. - Mi, ruszinok szétszórtan élünk Magyarországon - kezd bele az elnök népe bonyolult történetébe. - Amikor a magyarok átlépték a...
Családokra várva – felavatták a Pécsi Családok Házát
A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete tulajdonában lévő családi ház felújítását a tagok adományaiból és önkéntes munkáiból sikerült megvalósítani. „Egy házavató mindig örömteli esemény. A ma átadott Pécsi Családok Házával a helyi közösségi élet új otthont kap. A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület eddigi tevékenysége garancia arra, hogy az új székházban is értékes és érdekes, kulturális, karitatív és egyéb programok zajlanak majd a szeretet, összefogás, az egymásra való odafigyelés jegyében" - mondta el Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások...Zápor, zivatar is lehet a napsütés mellett vasárnap
Eleinte elsősorban nyugaton és északon növekszik meg erősebben a gomolyfelhőzet, és helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. Vasárnap a gomolyfelhők mellett országszerte több órára kisüt a nap, északnyugat kivételével elszórtan valószínű zápor, zivatar. A Dunántúlon a szél estétől északira, északnyugatira fordul, időnként megélénkül, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 24 és 27 fok között várható..A költségvetésről vitáztak...
A munkahelyteremtést, a családok támogatását és az átláthatóság növelését emelték ki a kormánypárti szónokok a Magyarország...
Vízumot ígért, a...
Elfogták, majd házi őrizetbe került egy pécsi férfi, aki a gyanú szerint a belügyminiszterre hivatkozva, anyagi ellenszolgáltatásért cserébe kedvező vízumelbírálást ígért egy iraki...Elsősegélynyújtók...
Több mint kettőszázhatvanan vettek részt a vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyén szombaton Pécsett. Országos elsősegélynyújtó versenyt rendezett szombaton Pécsett a Magyar...Békés újraegyesítésről...
A magyar nemzet határok feletti békés újraegyesítésének fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon, egy...Matula bácsi és Tutajos...
Május utolsó vasárnapján érdekes programokkal várják a természetkedvelőket a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai: Mohácstól délre a Boki-Dunánál gyermekprogramokat...Megtalálták a régészek...
Titus császárnak szentelt diadalív darabjait ásták ki Rómában a Circus Maximus egykori lóversenypálya területén. Az...
Két pécsi tűzoltó kapott elismerést hősiességért
Hősies tettükért két pécsi tűzoltó is elismerést vehetett át a napokban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Kajus Dániel a szabadnapját töltötte, amikor május 2-án Nagykozárban egy családi ház udvarán kigyulladt egy kisteherautó. Elsőként az őrmester érkezett a helyszínre, aki a tűz által veszélyeztetett ház átvizsgálása után két gázpalackot vitt ki az épületből, majd a kerti locsolótömlővel megkezdte a tűz oltását.Székelyhidi Zoltán Csaba törzsőrmester is hősies helytállásáért kapott elismerést. A pécsi tűzoltóság gépjárművezetője éppen szolgálatba indult április...Százezreket érő bringát lopott egy pécsi fiatal
Vádemelési javaslattal fejezték be a pécsi rendőrök egy 17 éves, helybeli fiú ellen indított nyomozást, aki a gyanú szerint ellopott egy márkás kerékpárt. A rendőrség közlése szerint egy pécsi férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki március 31-én az Uránvárosban ellopta az egyik fához rögzített biciklijét. A rendőrök másnap reggelre azonosították a fiatalkorú elkövetőt, akit a lakásán elfogtak. A 17 éves fiatalnál megtalálták a több százezer forintot érő kerékpárt is, így a tulaj kára teljes egészében megtérült. A fiú beismerő vallomást tett.Újabb kincsekkel gyarapodik a Gyugyi-gyűjtemény
Újabb kivételes műtárgyakkal gazdagodik hétfőn Pécs városa és A Zsolnay Aranykora kiállítás, a Gyugyi-gyűjtemény. Dr. Gyugyi László 21 darab Zsolnay-kerámiát adományoz a városnak. Az ünnepélyes eseményre 16.30-kor kerül sor a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Sikorski-házban.
Jutalmat kapott a...
Amint arról hírt adtunk, áprilisban két mérgezett rétisasra bukkant Vékénytérségében Kovács László, a bikali Királykút Vadásztársaság sportvadásza. A sasokat jelzésének köszönhetően...Kedden kiderülhet, mikor...
Sajtótájékoztatót tart kedden Pécsett a Csontváry Múzeumnál L. Simon László kormánybiztos és Páva Zsolt Pécs polgármestere. Várhatóan arról, mikor és mennyi időre kerülhetnek Budapestre a...Veszteséges a baranyai...
Majdnem 150 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet a cikói regionális hulladéklerakót üzemeltető Rekom Nonprofit Kft. - közölte a kft.-t tulajdonló önkormányzati társulás...Nem gyakorolta be eléggé az...
A rendőrség pénteki beszámolója szerint csütörtök délután a 34 éves Sz. Tamás egy pécsi helyi járatú autóbuszon az ellenőröknek valótlan személy adatait diktálta be, majd a pótjegy...Városunkban versengnek az...
Ezúttal Pécsett gyűlnek össze az ország legjobb elsősegélynyújtói, hogy összemérjék tudásukat. A Magyar Vöröskereszt az UPS...
Fokozottan védett...
Van Pécsett egy társasház, amely közös kis udvarának gyepje óriási értéket őriz. A fűből a hazánkban csak a déli végeken...
Fejlesztették a pécsi Középkori Egyetemet
Modern technikai eszközökkel gazdagodtak a pécsi világörökségi helyszínek és a tavaly átadott Középkori Egyetem állandó tárlata egy uniós beruházásnak köszönhetően. A látogatóközpontok esetében rendkívül nagy hangsúly jutott az interaktivitásnak. A Középkori Egyetem a tablókiállítás mellett időkerékkel, makettekkel, projektoros vetítővel, valamint két teljesen egyedi kialakítású fa multimédiás kioszkkal gazdagodott. A Cella Septichora, valamint az Ókeresztény Mauzóleum fejlesztésénél új maketteket készítettek, bővítették a tárlók kapacitását, két interaktív táblát üzemeltek be....
A Platina Bau tartozik a városnak, az önkormányzat meg a cégnek – megegyeznének
Lerendezheti az egymás felé fennálló tartozását a Platina Bau Zrt. és a pécsi önkormányzat. Építési hiba miatt közel hat és félmillió forintot kellene fizetnie a cégnek, ugyanakkor a város is lóg a Platinának több mint 21 millió forinttal. Bölcs megoldás születhet az ügyben. A pécsi önkormányzat úgy tájékoztatta lapunkat, a történet még 2001-ben kezdődött. Ekkor kötött vállalkozási szerződést a város és a Platina Bau Zrt. a rózsadombi Fáy András utcai lakópark megépítése érdekében. Az épület el is készült, ahol aztán kedvezménnyel vehettek lakásokat a pécsiek. A probléma 2004....
Egy hét múlva indul a tizenötödik POSzT
A 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó előkészületei finisbe értek, a június 4-én kezdődő POSzT versenyelőadásainak nagy részére már elfogytak a jegyek. A versenyprogramba beválogatott összes előadást és a meghirdetett OFF-programokat hiánytalanul megtartják, minden feltétel adott tehát a fesztivál ünnepi hangulatához. Pécs újra a hazai színházi világ nyüzsgő középpontjává változik június első két hetében. A jubileumi POSzT a hagyományos Színház téri megnyitóval kezdődik június 4-én 17 órakor, amikor Udvaros Dorottya színművész, az idei POSzT díszvendége megnyitja a...
« Előző
26922 | 26943 | 26964 | 26985 | 27006 | 27027 | 27048 | 27069 | 27090 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...

