Kesztyűmúzeumot avatnak szerdán Pécsett
Pécs egyik tradicionális iparágát mutatja be a Pécsi Kesztyűs Múzeum, amelynek avatását július 22-én, szerdán 14:30-kor tartják a Széchenyi tér 2.-ben (Irgalmasok templom és a Zsolnay-kút közelében).A múzeum Marczi Mihály - a Gant Pécsi Kesztyű Kft. alapítója - kezdeményezésére és közreműködésével jött létre.Negyven éve szentelték pappá a Pécsi Székesegyházban
Dr. Varga László, a pécsi Szent Ferenc templom plébánosa idén ünnepli pappá szentelésének negyvenéves jubileumát. Varga László Szigetváron született 1951. november 5-én. Szentdénesen nőtt fel, vallásos családban. Apai ági felmenői erdélyi reformátusok voltak, édesapja azonban katolizált. Az első indíttatást Szalai János atyától kapta, aki egy évig volt plébános Szentdénesen, s több fiatalt ösztönzött továbbtanulásra. Ő tette lehetővé számára, hogy a győri bencés gimnáziumba kerüljön. Elmondása szerint ez volt az a közeg, ahol megérintette a papi hivatás szele. A bencés atyákkal...
Itatással segítsük a települések vadon élő állatvilágát is!
A kánikula nem csak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága: az emlősök, a madarak, a hüllők, a kétéltűek és a rovarok számára is nehéz időszak. A térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területek maradnak olyan szabad vízfelület nélkül, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket már elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, mert még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit. Az elkövetkező napokban lehetőleg minél több helyen, ott is, ahol eddig nem tették: kertekben, tornácokon,...
Régi idők hangulatát idézik...
A régi idők hangulatát megidéző fúvószenekari koncertsorozat 1996 nyara óta vált hagyománnyá. A XIX. század végét, XX. század...
Bíróság előtt...
Egy tarrósi nő feljelentést tett a rendőrségen, mert több helyen megkarcolták a település közterületén leparkolt autóját. A...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél hét és este nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 07.30: 5721-es út Pécs - Újpetre közötti szakasza...Baranyában itt kérheti...
Már elérhető az interneten az Országos Dietetikusi Adatbázis - közölte Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének vezetőségi tagja szombaton az M1 aktuális csatorna...Az LMP elnökségébe újra...
Újraválasztották az LMP két társelnökét, Schiffer Andrást és Szél Bernadettet, valamint Vida Attila elnökségi titkárt a párt...
Lukács Gábor a legifjabb...
Elnyerte a népi iparművész címet Lukács Gábor mohácsi maszkfaragó. A 25 éves alkotó a legfiatalabb, aki városunkban ezt a címet viselheti. A Hagyományok Háza által összeállított bíráló...Mayer Mihály celebrál szentmisét Kisújbányán
A Kisújbányai Baráti Kör Alapítvány kuratóriuma július 25-én, szombaton tartja a Kisújbányáról elszármazottak találkozóját. A falunap keretében mutatják be a Szombathelyről érkező Szent Márton ereklyét. A német és magyar nyelvű ünnepi szentmise 15 órakor kezdődik.Főcelebráns Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök. Koncelebránsok: Schauermann János atya, a szombathelyi Szent Márton plébánia plébánosa és Gyurosovics Mihály atya, a kárászi plébánia plébános. A részletes program ITT található.
Tizennyolc éves fiatal balhézott Pécsett, mehet a bíróságra
Barátja „segítségére sietett" egy tizennyolc éves fiatal, akivel szemben súlyos testi sértés miatt nyomoztak a rendőrök - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Büntetőeljárást folytatott a Pécsi Rendőrkapitányság egy fiatal férfivel szemben, aki márciusban Pécsett, a Petőfi utcában a barátja, valamint egy ismerőse között történt szóváltást és tettlegességet követően a földön fekvő ismerőst bántalmazta. Az orvosi vélemény szerint a húszéves férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A férfi a tettét elismerte és elmondta, hogy nem gondolta, hogy...Irijám és Jonibe bemutatójára készül a Bóbita Bábszínház
A Bóbita Bábszínház és a Szabadkai Népszínház közös előadása július 25-én, szombaton 16 órakor kerül sor a Bóbita Bánszínházban.Irijámról, a halkirálynőről és Jonibéről, a madárkirályról mesél a szó, a kép, a zene, kik a tenger mélyén találnak egymásra. Szerelmükből, a víz és a levegő nászából születik Jeromes, kit egyként szeret a Nap s a Hold. Ám Jeromes elhagyja a tengert örökre, eztán a halkirálynő és a madárkirály is elválnak egymástól. Időtlen időkig, tűzön, vízen, földön és a levegőben keresi egymást a két szerelmes, míg végül újra egymásra találnak.
Közönségdíjas lett a...
Egy rendhagyó nemzetközi szépségverseny közönségdíját hódította el Jaksics Mirjana: a mohácsi sokac lány a boszniai Tomislav...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombat reggel fél hét és este nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Lángok csaptak fel egy...
Berendezési tárgyak kaptak lángra egy kétemeletes lakóépület első emeleti lakásában Pécsett, az Apáca utcában péntek délután -...
Fürdőfesztivál a Busóföld...
Fürdőfesztivált rendeznek Mohácson a hétvégén az uszodában. A közelmúltban átadott, kibővített szabadtéri élményfürdővel is...
Gyermekprogramból táncház:...
A Csurgó zenekar ad koncertet a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben, a Ginkgo téren július 22-én 18 órától. A zenekar koncertje...
Permetkapuk, vízosztás,...
Pécs városa a szolgáltatokkal együttműködve a már jól bevált módon igyekszik enyhíteni az elkövetkező forró napokat a lakosság...
Pálosok a pálosokról: DDNPI-túra a Jakab-hegyre
Július 26-án vasárnap igen érdekesnek és tartalmasnak ígérkező túrát szervez a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) a Jakab-hegyre. A túra első részében az egyedülálló geológiai értéket jelentő hegy bemutatására kerül sor. A déli hegyoldal letörpült, girbe-gurba fái mesebeli környezetet kölcsönöznek a meredek kaptatókkal nehezített kirándulásnak.A fennsíkon testi-lelki kikapcsolódás várja az érdeklődőket. A résztvevők előadást hallhatnak a terület természeti kincseiről és a pálos kolostorról. Az előadást követően akár a Pálosok ünnepi szentmiséjén vesznek részt, akár a...Idén ismét megrendezik a Havihegyi búcsút
Augusztus másodikán a Tanac Kulturális Egyesület kezdeményezésére ismét múltidéző, de a lelkeket a jelenben erősítő rendezvény lesz Pécs kedvelt városrészében, a Tettyén. A Havihegyi búcsú a templom búcsújához (Havas Boldogasszony, Schneebedeckten Heilige Jungfrau, Snježna Gospa) kapcsolódik. Pécs és a környék falvainak magyar, német és horvát hívői 1697, azaz a templom építése óta tartják a búcsút, vagyis fogadalmuknak megfelelően elzarándokolnak a templomhoz. Egykor, a pestisjárvány után a templom építéséhez a köveket kézben vitték föl a meredek lejtőn; ennek emlékére ma...
A Köztársaság térről vitték el a fémcsövet, hogy pénzre váltsák
A szolgálatban lévő járőrök csütörtökön este Pécsett a Kaffka Margit utcában egy férfira és egy nőre lettek figyelmesek, akik kézikocsijukon egy körülbelül két méter hosszú fémcsövet szállítottak - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A két pécsi lakos elszámoltatásukkor elmondták, hogy a csődarabot a Köztársaság téren lévő szökőkút mellől hozták el azzal a szándékkal, hogy egy pécsi vastelepen pénzre váltsák. Az elvégzett nyomozási cselekmények eredményeképpen a rendőrök megállapították, hogy a szökőkútnál felújítási munkálatok zajlanak, a földből kiemelt...
« Előző
26418 | 26439 | 26460 | 26481 | 26502 | 26523 | 26544 | 26565 | 26586 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Tükörképükre támadó madarakra...

