Komlón tettek "egészségügyi sétát" a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai – Pécsett is jelen vannak

Komlón tettek A biztonságérzet javítása érdekében „egészségügyi sétát" tett a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) néhány tagja Komlón - tudta meg hírportálunk. A szervezet helyi vezetője érdeklődésünkre elmondta, összességében pozitívak a tapasztalatok, bár a járókelők többsége meglepődött. Rendszeresen kint lesznek az utcán. Magyar Önvédelmi Mozgalom feliratú mellénybe öltözött férfiak róják a komlói járdákat. A civil szervezet tagjai elsőként kedden tettek - ahogy ők fogalmaznak - „egészségügyi sétát" a városban. Céljuk, hogy az emberek biztonságérzete javuljon. -...

Újabb pécsi egységek nyithattak előkertet a belvárosban

Gyarapodott az elmúlt napokban az olyan vendéglátó-egységek száma a pécsi belvárosban, amelyek előkerttel, terasszal várják a vendégeket. Az előkertek nyitása engedélyhez kötött, amelynek kiadása során azt is vizsgálják az önkormányzat szakemberei, hogy a tervezett létesítmények kialakítása megfelel-e rendeletben meghatározott követelményeknek. A közelmúltban több erre irányuló kérelemnek is helyt adtak, így újabb vendéglők, cukrászdák nyithattak teraszt, illetve bővíthették az eddig meglévőket a pécsi belvárosban. 

Rendszeresen verte élettársa gyermekeit, letartóztatták

Elrendelte a napokban a Pécsi Járásbíróság egy 42 éves férfi előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint rendszeresen bántalmazta élettársa gyermekeit. Az ügyben a családgondozó bejelentését követően indult el a nyomozás, aki arról értesítette a hatóságot, hogy a gyanúsított az élettársa előző kapcsolatából származó négy gyermekét rendszeresen bántalmazta.Ezt követően egy másik, szintén kiskorú sértett is tett feljelentést a 42 éves férfi ellen. Őt a napokban előzetes szóváltás után verte meg az élettársa házában, olyannyira, hogy súlyos sérülést szenvedett. A bíróság...

Nemcsak a füstje lesz nagy:...

Nemcsak a füstje lesz nagy: ismét cserépben fő a bab Mohácson Nemcsak enni, főzni is élvezet a sokac babot. Mohácson szombaton mindkettőt bárki kipróbálhatja, jön a 22. babfőző fesztivál....

Nemcsak a nézőknek volt...

Már a szerb rendőrség is vizsgálja a keddi lottósorsoláson történt esetet, amely során a képernyőre előbb írták ki az egyik nyerőszámot, mint azt kihúzták volna. Az állami szerencsejáték...

Baksa általános iskolájában...

Baksa általános iskolájában is felújítják a mosdókat A szünidő végére felújítja öt kistelepülési általános iskola mosdóhelyiségeit egy élelmiszereket, kozmetikumokat és háztartási...

Bozótirtást végeztek a...

Benőtte az erdő a forráshoz vezető kis ösvényt, ezért egy forrásépítő nekilátott a bozót irtásának - olvasható a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség honlapján.  Vitt magával...

Állva tapsolt a francia...

Állva tapsolt a francia közönség a mohácsi Zora táncosainak A franciaországi Campan településen rendezett néptánc fesztiválon meghívottként vett részt a napokban hazaérkezett Zora...

Csak pár óráig volt...

Két férfi kerékpárt lopott Szentlőrincen, pár órán belül lekapcsolták őket a zsaruk. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kedden délelőtt egy tizenhét és egy...

Kisebbektől lopott mobiltelefonokat, akár három év börtönt is kaphat

A Pécsi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat egy tizenhét éves fiúval szemben, aki telefonokat lopott, illetve csalt ki nála fiatalabb személyektől. A kamasz tavaly szeptemberében elhatározta, hogy telefonokat lop el, illetve csal ki különböző személyektől és értékesíti azokat. A fiatal elkövető módszere az volt, hogy az utcán, buszon, illetve bevásárlóközpontokban szólított meg nála fiatalabb, illetve gyengébb fizikumú kiskorúakat, akiktől zenehallgatás, telefonálás ürügyén kérte el telefonjaikat, majd azokat a sértetteknek nem adta vissza, azokat eltulajdonította....

Már száz forint alatt is kínálják a „mézédes" dinnyét Pécsett, s a szezon java csak most jön

Már száz forint alatt is kínálják a „mézédes Szűk egy hónap alatt csaknem a felére, száz forint közelébe esett a dinnye kilónként ára Pécsett is, s a nyári csemegéért a következő hetekben várhatóan még kevesebb kell majd fizetni. Úton-útfélen kínálják a „mézédes vajszlóit, hazait", ami jó eséllyel tényleg azon a vidéken termett, amelyet az árusok megjelölnek.A napokban véget ért tartós kánikulának köszönhetően ugrásszerűen nőtt Pécsett is az elmúlt időszakban a kereslet a görögdinnye iránt, amit az is elősegített, hogy a piac törvényszerűségei miatt jelentősen csökkent az ára. Olyannyira, hogy már nemcsak egyes...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerda reggel fél hét és este nyolc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30 - 07.30: Keresztespuszta 8 kőszelvény07.45 - 08.45: Görcsöny, Petőfi Sándor utca09.00 - 10.00: Ócsárd, Dózsa György utca10.15 - 11.15: Keszü, Petőfi utca12.45 - 13.45: Pellérd, Dózsa György út14.00 - 15.00: Keszü, Petőfi utca15.15 - 16.15: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza16.30 - 17.30: Pécs, Siklósi út17.45 - 18.45: Pécs, Nagyárpádi út19.00 - 20.00: Pécs, Verseny utca

Cukorral trükköztek,...

Költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt bűnösnek mondta ki, és nem jogerősen különböző időtartamú szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Törvényszék a napokban annak a társaságnak a...

Helyére került a pécsi...

Helyére került a pécsi Chagall-kiállítás új darabja Megérkezett Pécsre Marc Chagall Kék falu című festménye. Kedden elhelyezték a pécsi Martyn Ferenc Múzeumban a...

Félmilliárd forintot...

Félmilliárd forintot fordítanak egy pályázati támogatás révén a pécsi Gandhi Gimnázium és Kollégium Komját Aladár utcai épületegyüttesére.A napokban elkezdődött beruházás során a négy...

Pécsi Horvát Színház: újabb...

Eredménytelennek nyilvánította az önkormányzat illetékes szakbizottsága a Pécsi Horvát Színház felújításának befejezésére kiírt pályázatot, ezért kiírtak egy újabbat, ami várhatóan...

Zárva lesz pénteken a pécsi...

Technikai okok miatt a hónap utolsó napján, pénteken nem fogadják a látogatókat az arborétumban. A nemzeti park igazgatóságának tájékoztatása szerint egy napra bezárt a pécsi...

Cél a nemzethatárok fölötti...

Cél a nemzethatárok fölötti újraegyesítés elindítása A második Orbán-kormány által 2010-ben megfogalmazott nemzetpolitika közvetlenebb célja a nemzethatárok fölötti újraegyesítés...

Telihold túrára invitál a Mecsek Zöldút Egyesület

Idén nyáron immár második éve, hogy minden hónapban, az egyesület vezetésében, teliholdkor útnak indulnak a túrázók. Mesterséges fényforrás nélkül, kizárólag a Hold fényénél másszák meg általában a Jakab avagy a Zengő-hegyet.Ezúttal a korábbi panorámákban bővelkedő misinai túra után visszatérnek a nagyon kedvelt Jakab-hegyhez. Az indulást július 31-én, pénteken este 20 órakor tervezi az egyesület. Helyszín: BioBia porta pajta szálló, Cserkút, Árpád köz 3. Körülbelül egy tíz kilométeres, négy órás túrával számolhatnak az érdeklődők, Babás szerkövek - Zsongorkő - Pálos kolostor...

Bővül a közfoglalkoztatás, Kertvárosban nyílik új iroda

Bővül a közfoglalkoztatás, Kertvárosban nyílik új iroda Tovább bővíti a közfoglalkoztatási programot Pécs, ezúttal Kertvárosban nyílik központi iroda. Ez könnyebbséget jelent a közfoglalkoztatottaknak, mert nem kell bemenniük minden reggel a belvárosba és látványosabb eredményeket a Kertvárosban élőknek, ugyanis új brigádok állnak munkába a környéken. Havonta átlagosan 65 millió forintnyi munkát végeznek el a közfoglalkoztatottak Pécsen, vagyis ennyi pénzt tud megtakarítani a város - zárta az országgyűlési képviselő.- Jelentősen javította, illetve kibővítette a közfoglalkoztatási program infrastruktúráját Pécs, most már minden...

Mohácsnál és a Dráva mentén irtják a szúnyogokat

Mohácsnál és a Dráva mentén irtják a szúnyogokat A központi szúnyoggyérítési program június 23-án indult, azóta folyamatosan zajlik a munka. Eddig a teljes központi program mintegy hatvan százalékát végezték el a szakemberek. Július 20-26. között több mint 55 ezer hektáron légi kémiai, 31 ezer hektáron földi kémiai és 2,5 ezer hektáron biológiai módszerrel végezték a csípőszúnyogok számának csökkentését. A múlt heti gyérítés 306 települést érintett, ebből 190 esetében légi kémiai módszerrel, 203 helységben pedig a földi kémiai eljárással dolgoztak a kivitelezők. Az országos szúnyoggyérítési program ötödik heti végrehajtását...