„Azonosítottuk" a kisszentmártoni késelőt: korábban is elkövetett már szörnyűségeket
2015. október 01. csütörtök 06:25

Továbbra is szökésben van az a férfi, aki két hete késsel súlyosan megsebesítette anyósát és kétéves unokáját Kisszentmártonban. A Pécsi Újság.hu információi szerint a támadó, Balázs István azonos azzal a férfivel, aki nyolc évvel ezelőtt válogatott módszerekkel bántalmazta élettársát, s hat helyen beszakította akkor egyéves kisfia koponyáját. Azóta már letöltötte az ezért kapott büntetését.
Hírportálunk értesülései szerint továbbra sem akadtak a rendőrök annak a férfinak a nyomára, aki két hete egy elfajult szóváltást követően súlyosan megsebesítette anyósát és kétéves unokáját Kisszentmártonban, a falu főutcáján, majd elmenekült.
A támadót Balázs István (képünkön) személyében azonosították a rendőrök.
Az illetőt hírportálunknak is sikerült „azonosítania": úgy tudjuk, a férfi azonos azzal, akitől 2007-ben egyszer már hangos volt a sajtó: korabeli információk szerint kínozta és rabságban tartotta élettársát, aki akkor azt mondta, csoportos szexre is kényszerítette.
Az eset Endrőcön történt. Akkori párja tizennégy évesen ismerkedett meg a férfivel, aki jóval idősebb volt, ezért a lány szülei ellenezték a kapcsolatukat. Erre a férfi megszöktette.
Kezdetben minden jól alakult közöttük, aztán viszont a férfi verni kezdte, bezárta a lakásba, kínozta, egyebek mellett égő csikkeket nyomott el a nő testén. Úgy tudjuk, arra is kényszerítette, hogy vele és más férfiakkal legyen együtt - egyszerre.
A nő két gyermeket hozott a világra, azonban a férfi rájuk sem volt tekintettel, sőt. Egy ivászatát követően élettársa tarkóját egy pillangókéssel megsebezte, egyéves gyermeke fejét pedig ököllel ütlegelte.
Mikor a szörnyűségek elkövetése után elaludt, élettársa a gyerekkel elmenekült, és értesítette a rendőröket. A gyerek koponyája hat helyen beszakadt.
A férfit ezt követően személyi szabadság megsértésével, súlyos testi sértéssel és más bűncselekményekkel is meggyanúsították. Úgy tudjuk, több évig tartó szabadságvesztésre ítélték, amit le is töltött, ezt követően követte el az újabb bűncselekményeket.
Címlapképünk illusztráció.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Indul a pécsi repülőgépgyár, a Magnus...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...