Négy köbméter akácot lopott el az erdőből
Vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök a nyomozást egy szigetvári férfivel szemben, aki fát lopott az erdőből, majd eladta a tüzelőt. A rendőrség közlése szerint H. József januárban és februárban több alkalommal ment fát lopni egy magántulajdonban lévő szigetvári erdőterületre. Összesen négy köbméter akácfát vágott ki és tulajdonított el, amit eladott.A rendőrök azonosították és elfogták a férfit, aki ellen lopás miatt emelhet vádat az ügyészség.Hetvenöt diákot foglalkoztat az önkormányzat Mohácson
Az önkormányzat idén hetvenöt diák részére biztosít Mohácson egy hónapra nyári kereseti lehetőséget.Júliusban 38 fő dolgozott, augusztus elsejétől pedig 37 fiatal állhat munkába. A napi négy órai elfoglaltságért a minimálbér arányos részét kapják fizetésként. Többségük feladata az idegenforgalom területén való tevékenykedés: a Busóudvarban, a város információs pontjain, így a Tourinformban, a Duna Irodaházban, a kerékpár- és csónakkölcsönzőben, továbbá a Kanizsai Dorottya Múzeumban dolgoznak. Foglalkoztatják őket továbbá az újmohácsi részönkormányzatnál, valamint az Egyesített...Nyári egyetem Pécsett: a bábeli forgatagban a diákok számára a magyar a közös nyelv

Traffipax vasárnap Pécsett...

A földön és a levegőben is...
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megrendelése alapján - a BIOKOM Nonprofit Kft. koordinálásával - földi-kémiai és légi-kémiai szúnyoggyérítés lesz Pécs teljes területén...Búcsúznak Pécstől az Europa...
Szombaton este a Dóm téren rendezett gálával véget ér az Europa Cantat. A kórusfesztivál résztvevői egy hetet töltöttek Pécsett. Több ezer résztvevője, s rengeteg nézője volt a...Az LMP egyeztetést...
Ötpárti egyeztetést kezdeményez az LMP szeptember elejére a közlekedési reformmal és a közúti közlekedés piacnyitásával kapcsolatban - mondta az ellenzéki párt elnökségi tagja,...Pécs közelében, Martonfán...

Fegyvert és laptopot lopott...
S. Gyöngyi beosont egy pécsi házba, azonban észrevették a tulajdonosok, és hívták a rendőröket. A hatóság közlése szerint az ötvenéves pécsi asszony április 4-én este surrant be egy pécsi...A mohácsi vendéglősök nem örülnek a halászat betiltásának

Egy sebész a műtőben villogjon, ott legyen sztár, vélekedik Dóczi professzor

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Augusztus első napján...

Egyelőre csak az allergén...
Az elmúlt héten Baranyában nem volt magas a pollenkoncentráció a levegőben. A tisztiorvosi szolgálat közlése szerint számszerűleg legnagyobb mennyiségben a csalánfélék virágporát...Új régészeti kiállítást...
Huszonhárom millió forint pályázati támogatást nyert el a Janus Pannonius Múzeum (JPM) a Kubinyi Ágoston Program keretében, jelentette be pénteken Pécsett dr. Hoppál Péter, az Emberi...Idén Orfűn rendezik meg az...
Idén Magyarország ad otthont a 22. Európai Erdészeti Tájfutó Bajnokságnak (EFOL). Immár harmadik alkalommal rendezik meg Orfűn, melyre augusztus 10-15. között kerül sor. Tizenhárom ország...Több mint négyszáz...

Az egyházmegye cáfolja,...
Az egyik bulvárlapban megjelent „Szemétre dobták a milliókat érő Zsolnay -vázát" címmel közölt írásra reagált a Pécsi Egyházmegye. A egyházmegye szerint a cikk állításai...A mezőgazdaságba érdemes befektetni - jelentette ki Kövér László Szentlőrincen

Gödörbe esett lovat mentettek a mohácsi tűzoltók

Megszegte a távoltartást egy részeg kölkedi férfi, ráfázott

« Előző
25683 | 25704 | 25725 | 25746 | 25767 | 25788 | 25809 | 25830 | 25851 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyarország örömmel biztosít...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...