Ekhós szekéren érkezik Liliomfi kedden a Pécsi Harmadik Színházba
Szigligeti Ede legismertebb vígjátékát, a Liliomfit láthatja a pécsi közönség november 3-án és 4-én a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként a Pécsi Harmadik Színházban. A reformkori történet fergeteges játékként elevenedik meg Vidnyánszky Attila rendezésében. ,,Szigligeti Ede százötven éves Liliomfiját Vidnyánszky úgy vitte színpadra, hogy a díszlettel, jelmezzel idézett reformkori történetet a népdaltól rockig skálázó dalbetétekkel, különleges hang- és fényjátékkal, színpadi mozgással aktualizálta friss, ropogós...
Megszólalt a riasztó, elszaladtak a tolvajok
Betörők jártak egy hosszúhetényi házban, azonban mikor megszólalt a riasztó, megijedtek és elmenekültek. Egy hosszúhetényi lakos tett bejelentést a rendőrség ügyeletére augusztus utolsó napján, mert észrevette, hogy külföldi barátai bekerített telken álló házába ismeretlenek betörtek, majd a riasztó megszólalását követően elmenekültek. A helyszínre érkező rendőrök az elvégzett nyomozási cselekmények eredményeképpen három férfit állítottak elő, akiket a beszerzett adatok alapján gyanúsítottként hallgattak ki.G. József 32 éves, I. István 26 éves pécsi lakosokkal, valamint...Tűz volt a Feketegyémánt téren, kiégett egy lakás
Egy lángokban álló lakáshoz riasztották a pécsi tűzoltókat hétfőn reggel. Kigyulladt egy földszinti lakás hétfőn reggel Pécsett, a Feketegyémánt téren. A lángokat a tűzoltók megfékezték.Az eset során nem sérült meg senki, a tűz keletkezésének okát vizsgálják.Jegyzői értekezleteket...
A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezésében a közelmúltban került sor az éves jegyzői értekezleteken. A megbeszélések három helyszínen, Mohácson, Pécsett és Szigetváron...Ezer papírmadárral...
Ezernyi mécsessel és papírmadárral emlékeztek az elhunyt gyermekekre a Pécsi Köztemetőben vasárnap. Egy ősi japán legenda...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
Hétfőn reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
A pécsi állatkert...
Vasárnap délután négy óra után pár perccel nem más, mint a pécsi állatkert igazgatója, Szatyor Miklós kilőtte a szombaton...
A sikernek nem titka, hanem...
Van-e titka annak, hogy sikeresek legyünk, s ha elértük a célt, hogyan lehet fenntartani? Mi kell ahhoz, hogy vágyainkat meg...
Lenyúlta volt élettársa...
A Mohácsi Rendőrkapitányság hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal egy babarci lakossal...Egyelőre se híre, se hamva a pécsi állatkertből szombaton megszökött farkasnak
FRISSÍTVE: SZATYOR MIKLÓS IGAZGATÓ KILŐTTE A FARKAST A TUBESNÉL! Az állatkert vezetőjével hamarosan interjút olvashatnak hírportálunkon. Éjjel és még hajnalban is kutattak az állatkertből szombaton délelőtt megszökött farkas után, azonban nem akadtak a nyomára. A szakemberek elképzelhetőnek tartják, hogy megpróbál visszajutni fajtársai közelébe, de az sem kizárt, hogy már több tíz kilométerre van Pécstől. Tulajdonképpen bárhol lehet - így summázhatók a szakemberek válaszai arra a kérdésre, merre vehette az irányt a pécsi állatkertből szombaton délelőtt megszökött...
Két gázpalackot hoztak ki egy lángoló házból Kölkeden
Kigyulladt, s teljes terjedelmében leégett egy, a főépülettel egybeépített melléképület Kölkeden, a Kossuth Lajos utcában szombaton délután. A mohácsi hivatásos tűzoltók mellett a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínre indult. A helyiségből egy gázpalackot a lakók, egyet pedig a tűzoltók hoztak ki. Az oltásban részt vett két lakóhoz mentőt kértek a tűzoltók, de szerencsére - információink szerint - nem esett komolyabb bajuk. Az anyagi kár jelentős, a tűz keletkezésének okát vizsgálják.Ezeken a helyeken figyel a traffipax vasárnap Pécsett
Vasárnap reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 6.30-7.30: Pécs, Athinay út 7.45-8.45: Pécs, Szigeti út 9.00-10.00: Pécs, Nendtvich Andor út 10.15-11.15: Pécs, Makay István út 12.15-13.15: Pécs, Komlói út 13.30-14.30: Pécs, Üszögi út 14.45-15.45: Pécs, Pécsváradi út 16.00-17.00: Pécs, Zsolnay Vilmos út 17.15-18.15: Pécs, Engel János út 18.30-19.30: Pécs, Hársfa út 19.45-21.00: Pécs, József Attila útMegszökött egy farkas az...
FRISSÍTVE! Két és fél méter magas kerítésen mászott a farkas, amely tegnap érkezett Olaszországból Pécsre. A BIOKOM szombaton...
Buszbaleset Pécs és Sellye...
A Szigetvári Rendőrkapitányság eljárást indított közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 38 éves férfival szemben - számolt be a police.hu. A...Japán zongoravirtuóz...
A jazz egyik legjelentősebb művésze érkezik városunkba. Hiromi, a zongora virtuóza Anthony Jackson-nal és Simon Phillips-szel...
Traffipax szombaton Pécsett...
Az alábbi helyeken és időpontokban várhatók szombat reggel fél héttől este kilencig rendőrségi sebességmérések Pécsett és környékén: 06.30-07.30: 57-es főút Pécs-Birján közötti...Tízezreket várnak a pécsi...
A hét közepe óta egyre többen keresik fel a pécsi köztemetőt, szombaton és vasárnap pedig várhatóan több tízezren érkeznek....
Lelki gyakorlatot tartottak...
Október 23-án és 24-én rendezte meg a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a már hagyománynak számító lelki gyakorlatot és képzést karitászcsoportok számára. A jó hangulatú és tartalmas...Ismét Pécsett a Baranya Barátainak Köre
Október 29-én délután 3 órakor tartotta szokásos éves találkozóját a Baranya Barátainak Köre. Az egyesület alapításának huszadik évfordulóját is ünnepelte a pécsi püspöki palotában. A Baranya Barátainak Körét Kádár Béla, Gálszécsy András, Gráf József, Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök és Kurucsai Csaba alapította 1995-ben. Az egyesület tagjai neves közéleti személyiségek, akik fontosnak tartják Pécs és a megye fejlesztését.Az idei találkozó különlegessége volt, hogy közvetlenül a megújult püspökszentlászlói kastély átadó ünnepségét követően zajlott: az egyházmegye által...
Három pécsi rendelő újult meg, 15 ezer ember ellátása válik kényelmesebbé
Teljesen megújult a Testvérvárosok terei, a Polgárszőlő, valamint Mikszáth utcai rendelő Pécsett, így 15 ezer embernek lesz kényelmesebb az orvoshoz járás - jelentette be pénteken Csizi Péter országgyűlési képviselő és Őri László, Pécs alpolgármestere. Csizi Péter bevezetésként elmondta, hogy a beruházás beleillik a város egészségügyi stratégiájában, valamint, hogy örömteli, hogy a nagy léptékű beruházásokat (400 ágyas, Lánc utca, a mentőszolgálat beruházásai) követően sor kerülhet a kisebb, de ugyanolyan fontossággal bíró rendelők felújítására is. Kifejtette, a város régi célját...
A békéltető is megsérült a pécsi szomszédviszályban
A 36 éves pécsi G. Attila csütörtök 18 óra körül összeveszett szomszédjával az utcán. Vitájuk tettlegességig fajult - számolt be pénteken a rendőrség. A sértett segítségére siető hozzátartozója és a két férfit megpróbálta szétválasztani, de ő könnyű sérüléseket szerzett.A rendőrök G. Attilát a helyszínen elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A Pécsi Rendőrkapitányság a 36 éves férfival szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
« Előző
25347 | 25368 | 25389 | 25410 | 25431 | 25452 | 25473 | 25494 | 25515 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Több mint tizennyolcezren...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...

